Autónak is beillő kerekesszékkel jelentkezett a Hitachi, ráadásul az apró jármű önmagát is képes vezetni.

Japánban régóta dolgoznak olyan mozgást segítő eszközökön, amelyek, a mozgáskorlátozottaknak vagy az egyre öregedő lakosságú ország legidősebbjeinek próbálnak könnyebb életet nyújtani.

A Hitachi legújabb, ROPITS (Robot for Personal Intelligent Transport System - Intelligens személyszállító robot) nagyon kényelmes alternatívát nyújt a kerekesszékre szorulóknak. A fedett, együléses kisautónak is beillő járgány irányítása hihetetlenül egyszerű. Egy tableten, vagy okostelefonon, a kapcsolódó alkalmazás segítségével megmutatjuk, hogy hova szeretnénk eljutni, és az útkereső rendszer megfejti a többit. Ezek után már indul is a kis négykerekű, amely ilyen módon arra is képes, hogy a távolban lévő tulajdonosához önállóan, pilóta nélkül odamenjen.

A gyalogosoknak nem kell amiatt aggódniuk, hogy mostantól az idősödő generáció automatizált Forma-1 pilótái lesodorják majd őket a járdáról. A ROPITS nagyjából 6 kilométer per órás sebességgel hasít az utakon (a biciklikkel például 8 km/órával lehet a járdán közlekedni), és növeli a biztonságot hogy található rajta két kamera és egy lézeres távolságmérő is az ütközések elkerülése érdekében. Ezek automatiusan kikerülik a gyalogosokat és egyéb objektumokat, miközben az előre meghatározott cél felé "száguld" a robotautó, míg a benne ülő egyetlen dolga, hogy élvezze az utazást.

 

Forrás : www.technet.hu

Szerző : Horváth Adrás Ádám

http://www.technet.hu/hir/20130316/tablettel_vezetheto_a_hitachi_robotautoja/#aktualisdoboz

A földi élet kialakulásánál is fontos szerepet játszó anyagokat találtak a bolygón talált kőzetekben.

Újabb bizonyíték: lehetett élet a Marson!
(NASA)

A Curiosity nevű marsjáró még februárban gyűjtötte be a most vizsgált kőzetmintát. Ebben egyebek között kén, nitrogén, foszfor, szén és oxigén nyomaira bukkantak az amerikai űrkutatási Hivatal, a NASA kutatói - jelentették be Washingtonban. Ezek a kémiai anyagok a földi élet keletkezésénél fontos szerepet játszottak.

A kőzetdarabokban felfedezett anyagok azt valószínűsítik, hogy egykor mikrobák élhettek a vörös bolygón.

A Curiosity landolási helyén, a Gale-kráterben olyan erezett és szemcsés üledékes kőzetből vett mintát, amelynek formáját valaha víz alakíthatta. A víz, amely egykoron a Mars ezen térségében folyt, valószínűleg iható volt - közölte John Grotzinger, a Curiosity-program vezető kutatója.

A marsjáró augusztus 6-án landolt a vörös bolygón. A szakemberek szerint a kőzet belsejébe hatolás egyfajta időkapszulát nyithat meg, amely 3-4 milliárd évre visszamenőleg engedhet bepillantást a bolygó történetébe.

A Curiosity mostani missziója nem kizárólag korábbi élet jeleit kutatja, hanem azt, van-e lehetőség emberi kolóniát építeni a Marson. "Jelenlegi tudásunk szerint a válasz erre a kérdésre: igen" - mondta az expedíció vezető kutatója Washingtonban.

További részletek a www.nasa.gov weboldalon.

 

Forrás : NASA

http://www.hir24.hu/tech-tud/2013/03/12/ujabb-bizonyitek-lehetett-elet-a-marson/#aktualisdoboz

Az idén átáll Magyarország a digitális tévézésre, s könnyen lehet, hogy az Ön tévéje erre nem alkalmas.

Október végéig Magyarország átáll a digitális tévézésre. Ezután már mindenki csak a korszerűbb digitális rendszerben televíziózhat – jelentette be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója, Aranyosné Börcs Janka hétfőn.

Kiket érint ?

Akik jelenleg előfizetéses tévészolgáltatást vesznek igénybe, azoknak nincs teendőjük – az átállás után is tudják majd fogni az adást, mert erről gondoskodik a szolgáltatójuk.


Fotó: MTI / Beliczay László

Akik viszont hagyományos tető- vagy szobaantennával tévéznek, előfizetési díj nélkül, azoknak lesz némi költségük, ha továbbra is nézni akarják a műsort. Ők egyébként ma csak az M1-et, az RTL Klubot és a TV2-t tudják fogni.

Ahhoz, hogy az átállás után is tudjanak tévézni, vagy set-top boxot kell vásárolniuk (ennek segítségével a hagyományos tévékészülékekkel is fogható a digitális adás), vagy egy olyan új tévét, amelyben már van jelátalakító. Ez pedig pénzbe kerül.

A jó hír az, hogy a költségeket a felhasználók egy része megúszhatja, mert támogatást kaphat az NMHH-tól.

Ki kaphat támogatást ?

Az idevágó jogszabály szerint a rászorulóknak a hatóság szerzi be és szereli be a vételhez szükséges eszközt (vagyis a set-top boxot). Rászorulónak az számít, aki a Magyar Államkincstártól (MÁK), az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságtól (ONYF) vagy a települési önkormányzattól szociális ellátásban részesül (pl. fht, rendszeres szociális segély, vakok személyi járuléka).

Azok a 70 év feletti nyugdíjasok is megkaphatják a támogatást, akiknél az ellátás nem több, mint 57 ezer forint. Annyit lehet még tudni, hogy terv szerint az ONYF, a MÁK és az önkormányzatok kigyűjtik, kik lehetnek rászorulók. Egy kijelölt szolgáltató munkatársai pedig minden érintettet felkeresnek és tájékoztatni fognak (akit nem érnek el, annak a hatóság levelet küld).


Fotó: Kummer János

Aki kéri a támogatást, annak egy igénylőlapot kell kitöltenie, amit a jegyzőnél, a MÁK-nál és a kormányablakoknál is le lehet adni, legkésőbb az átállás utáni 30. napig.

Két lépésben digitalizálódunk...

Először, július 31-én a Budapest Kab-hegy, Szentes, Győr, Szeged vonalon elhelyezkedő adótornyokat hangolják át digitálisra. Ez majd az ország középső és nyugati területeit érinti. A második ütemben, október 31-én pedig lekapcsolják a többi analóg adót, ami az északkeleti országrészt és a Dunántúl déli részét érinti.

Még nem tudják, pontosan hány rászoruló lehet...

Jelenleg egyébként mintegy félmillió háztartás tévézik hagyományosan, s az NMHH becslése szerint közülük 50-100 ezer lehet a rászoruló, tehát támogatásra jogosult háztartás. A támogatás költsége 25 ezer forint körüli lesz háztartásonként. A digitális átállás a hatóságnak összesen mintegy 8 milliárd forintjába fog kerülni.

Több csatorna jön majd díjmentesen...

A digitális földfelszíni sugárzással az ígéret szerint jobb lesz a kép- és hangminőség is. Sőt, elérhetővé válik az elektronikus tévéújság, és megállítható, illetve visszatekerhető lesz a műsor. Akik pedig eddig ingyenesen tévéztek, ezután nemcsak a megszokott három csatornát nézhetik: az M2, a Duna, a Duna World és az Euronews csatorna adását is díjmentesen élvezhetik. A digitális átállást Barcs és Sopron térségében kezdték tesztelni tavaly augusztusban. Eredetileg 2014 vége volt az országos céldátum, de előbbre hozták.

 

Forrás : Hír24

http://www.hir24.hu/gazdasag/2013/03/11/ezt-kell-tennie-ha-nem-akar-teve-nelkul-maradni/#aktualisdoboz

Az égi vándor március 7-8-ától lesz megfigyelhető Magyarországról.

Pompás égi tüneményben lehet részünk pár nap múlva. A 2011 nyarán felfedezett C/2011 L4 (Panstarrs) üstökös fog ugyanis áthaladni felettünk – olvasható az időkép.hu-n.

A Föld déli felén már február végén jól látható volt az égi vándor. Itthonról várhatóan csütörtöktől lesz megfigyelhető a nyugati látóhatár felett, a napnyugta utáni órában. Március 10-én lesz aztán a legkisebb távolságra a Naptól és a legnagyobb fényességét 9 -11-e között éri el.

A szabad szemmel megfigyelhető üstökös igen ritka jelenségnek számít idehaza. Utoljára 16 éve, 1997 tavaszán a Hale-Bopp látszott kitűnően hazánk egén. Azóta voltak ugyan szép és fényes üstökösök a Föld közelében, de szinte mindegyik számunkra kedvezőtlen égi pályán mozgott.

Az üstökösök egyébként olyan Naprendszer-beli égitestek, melyek a Nap körül, általában elnyújtott pályán keringenek, és a Nap közelébe érve kómát – azaz különleges légkört -,  és fényes csóvát „növesztenek.” Mindkét jelenség legfőbb oka az üstökösmagot érő napsugárzás. Maguk az üstökösmagok lazán összekapcsolódó jégből, porból és szikladarabokból állnak, méretük néhány kilométertől néhány tíz kilométerig terjed. Az üstökösök keringési ideje változó, néhányszor tíz évtől több száz vagy több ezer évig is terjedhet.

A Panstarrst várhatóan április közepéig lehet majd szabad szemmel látni, de utána távcsővel még hónapokon át nyomon követhetik a csillagászat szerelmesei a távolodó égi vándort. Késő ősszel pedig újabb üstökös kerül a látóterünkbe: novemberben a C/2012 S1 (ISON) halad el fölöttünk.

 

Forrás: Időkép.hu/wikipedia

http://www.hir24.hu/tudomany/2013/03/05/szabad-szemmel-csodalhatjuk-a-ragyogo-ustokost/~~tech-tud#aktualisdoboz


Legalább hússzor több energia szabadult fel a cseljabinszki meteorit felrobbanásakor, mint a hirosimai atombomba felrobbanásakor - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

Hirosimát is felülmúlta az orosz meteorit
(LiveLeak)

A NASA számításai szerint a meteorit széthullásakor tapasztalt robbanás ereje egy 300-500 kilotonnás atomtöltet robbanóerejének felelt meg. A bolidának nevezett égitest - rendkívül erős fényű, tűzgömbszerű meteor - mintegy 15 méter átmérőjű volt, óránkénti 64 ezer kilométeres sebességgel hatolt be a légkörbe, és 19-24 kilométeres magasságban hullott darabokra hatalmas robbanás kíséretében. A meteorit 480 kilométeres csíkot hagyott maga után az égbolton. Érkezéséről elképesztő videók készültek, aki még nem látta, itt nézheti meg őket.

Szakértők szerint a cseljabinszki meteorit megjelenése nincs összefüggésben a 2012 DA 14 katalógusjelű, 46 méter átmérőjű aszteroidával, amely péntek késő éjszaka rekordközelségben, 27,6 ezer kilométernyire haladt el a Föld mellett. A cseljabinszki meteorit Mars és Jupiter bolygópályája közötti aszteroidaövből vált le, és az 1908-ben becsapódott tunguszkai meteorit óta a legnagyobb ilyen jellegű égitest volt, amely a Föld légkörébe hatolt. Az ilyen égitestek "érkezését" rendkívül nehéz megjósolni - állítják a kutatók.

Komoly károkat okozott a természeti jelenség

Cseljabinszk környékén közben folytatódik a károk felmérése. Mihail Jurjevics a cseljabinszi megye vezetője közölte szombaton, hogy mintegy százezer háztartásban okozott bajt a meteorit becsapódása. Jurjevics szerint a hét végéig az összes kitört ablakot megjavítják. A megyei vezető "kacsának" nevezte a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint egyesek maguk rongálták meg otthonuk ablakait abban a reményben, hogy kártérítést kapnak, és lecserélik fából készült nyílászáróikat jobb minőségű műanyagkeretesekre.

A meteorit miatt összesen több, mint ezer ember sérült meg. A Cseljabinszki megyében még 50 ember ápolnak kórházban, köztük 13 gyereket. Orvosok szerint állapotuk kielégítő. Gyakorlatilag mindnyájukat ablakszilánkok sebesítették meg, de néhányan az átélt stressz miatt kerültek kórházba. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumában közölték szombaton, hogy búvárok kutatják át a Cseljabinszki megyében található Csebarkul-tavat, ahol feltételezések szerint becsapódott a széthullott meteorit egyik darabja.

A károk az első becslések szerint meghaladják a négyszázmillió rubelt (az első becslések egymilliárd rubelről, vagyis hétmilliárd forintról szóltak). A károk felszámolásában több mint ezer önkéntes vesz részt.

 

Forrás : MTI

http://www.hir24.hu/tudomany/2013/02/16/hirosimat-is-felulmulta-az-orosz-meteorit/

A budapesti Polaris Csillagvizsgálóban, Szegeden, Pécsett és Miskolcon is várják a csillagászat iránt érdeklődőket péntek este, amikor a fél futballpálya-méretű, 2012 DA 14 katalógusjelű aszteroida rekordközelségben elsuhan a Föld mellett.

 

A kisbolygó mintegy 34 ezer kilométerre halad el a Föld mellett. A szabad szemmel nem, de kisebb távcsövekkel már látható, gyorsan mozgó fénypont Magyarországról is észlelhető lesz derült idő esetén - mondta el Szalai Tamás, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) természettudományi karának közkapcsolati titkára.

Az SZTE munkatársai és a Magyar Csillagászati Egyesület szegedi csoportjának tagjai péntek este hat órától várják az érdeklődőket a szegedi csillagvizsgálóban a kisbolygókról szóló előadással, majd - jó idő esetén - 21-23 óra között a Föld mellett elsuhanó szikladarab távcsöves nyomon követésével.

Szarvason a Városi Könyvtárban tartanak előadást a témában délután fél ötkor, majd egy később kiválasztott helyszínről követik figyelemmel az égi jelenséget. Sülysápon a Csillagvizsgálóban este hét órakor kezdődik az előadás, amelyet bemutató követ.

Pécsett a várostól délre az 58-as harkányi út 6-os kilométerénél lévő AniVet Állattartó Szaküzletnél lesz a "csillaglesők" gyülekezése távcsövekkel este 8 órától, Gyöngyösön pedig a TESCO parkolójában este hét órától - írja a csilagaszat.hu internetes oldal.

"Rekordnak számít ez a közelség. Az 1990-es évek óta végzett megfigyelések során még sohasem fedeztünk fel semmilyen égitestet ilyen közel a Földhöz" - hangsúlyozta korábban Don Yeomans, a NASA földközeli objektumok után kutató programjának a vezetője, aki szerint azonban a 2012 DA 14 katalógusjelű aszteroida nem jelent veszélyt a Földre nézve.

Bolygónk szomszédságában rengeteg különböző méretű, formájú és összetételű aszteroida "nyüzsög": a legkisebbek alig nagyobbak, mint egy strandlabda, de akadnak sok kilométer átmérőjű kőóriások is. A legtöbb az aszteroidaövezetből származik, de előfordulnak közöttük régóta halott, kiégett üstökösök maradványai - volt olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.

A 2012 DA 14 objektum tipikus Föld közeli aszteroida - átmérője körülbelül 50 méter, azaz se nem túl nagy, se nem túl kicsi és valószínűleg egy kőszikláról van szó. Don Yeomans számításai szerint negyvenévente repül el bolygónk mellett a 2012 DA 14-hez hasonló aszteroida és 1200 évente csapódik egy ilyen a Földbe.

Egy 50 méteres aszteroida becsapódása nem okoz világméretű katasztrófát. Mint Don Yeomans rámutatott, hasonló méretű objektum vájta ki a 1,5 kilométer átmérőjű Meteor-krátert Arizona államban ötvenezer éve. Ilyen égitest robbanhatott fel Szibéria fölött 1908-ban, több száz négyzetkilométeres területen letarolva az erdőséget. A kutatók mai napig vizsgálódnak, hogy kiderítsék milyen objektum okozta a tunguszkai eseményként ismert jelenséget.

"A 2012 DA14 semmiképp sem csapódik a Földnek. Az aszteroida pályája eléggé ismert, hogy kizárhassuk ennek a valószínűségét" - hangsúlyozta Don Yeomans.

 

Forrás: MTI

http://www.hir24.hu/tudomany/2013/02/14/meglesheto-az-elhuzo-koorias/#aktualisdoboz

Olcsó és egyszerű megoldással figyehetjük csomagjaink útját a raktártól hazáig.

Tegye fel a kezét, akivel már előfordult, hogy interneten rendelt valamit, és csak a látszólag sértetlen doboz felbontása után derült ki, hogy útközben történt vele némi baleset. Bizony, gyakran vesszük át úgy a csomagot a futártól vagy a postástól, hogy úgy látjuk, kívülről teljesen egyben van a doboz, aztán hiába reklamálunk felbontás után - a küldő vagy a szállítmányozó pont a felbontás ténye miatt nem foglalkozik az üggyel. De akkor hogy lehetnénk biztosak már az átvétel pillanatában, felbontás nélkül, hogy fociztak-e a szállítók a dobozunkkal? Erre a feladatra találták ki a DropTag-et.

A Cambridge Consultants által készített DropTag egy aprócska jelvény-szerű "okos matrica", ami a csomagra ragasztva észleli, ha a dobozt leejtik, megrázzák, odacsapják valamihez. Minden ilyen külső hatásról információt küld, amit egy okostelefonra fejlesztett alkalmazás segítségével valós időben bárki figyelemmel kísérhet. Így egyrészt már az átvétel előtt tudhatjuk, hogy valami történt az úton, és az is pillanatok alatt megállapítható, hogy mikor történt a sérülés, és ki érte a felelős. A DropTagnek nagyon kevés energiára van szüksége, úgyhogy akár több hétre nyúló szállítási idő esetén is folyamatosan figyelhetjük a szállítmányt, ami különösen hasznos az interkontinentális küldemények esetén, hiszen azoknál van a legtöbb esély arra, hogy tönkremegy a csomag.

Az olcsó, két dollár alatti árnak köszönhetően reméljük, mihamarabb elterjed a matrica, mert nem csak a vásárló számára nyújt megnyugvást, hogy biztosan tudja, hogy sértetlen árut kap, de a csomagküldő szolgálat számára is fontos, hogy elkerülje a törött áruk kézbesítését. Ezzel a kedves aprósággal újabb lépést tehetünk a boldogság felé - ráadásul, ha a futár is látja, hogy DropTag van a csomagon, talán kisebb vehemenciával hajítja be a Herendi porcelánt tartalmazó dobozt a furgon sarkába.

 

Forrás : www.technet.hu

Szerző : Horváth András Ádám

( http://www.technet.hu/hir/20130209/riaszt_a_doboz_ha_leejti_a_futar/#aktualisdoboz )

1,35 milliárd eurós támogatásból a Nokia a közeljövőben törhetetlen, karcmentes borítóval ellátott telefonokat mutathat be.

Ha azt kérdezném, melyik a világ legkeményebb anyaga, a legtöbben rávágnák: a gyémánt. Pedig mára már tudjuk, hogy a helyes válasz a grafén lenne: ez az anyag a természetben nem is található meg, a grafit egyetlen rétegéről van ugyanis szó, szénatomokból álló hatszögek végtelen hálójáról. A jelek szerint a Nokia az élvonalban van a grafén előállításának versenyében: a finn mobilgyártó néhány további vállalattal együtt horribilis, 1,35 milliárd eurós támogatáshoz jutottak, hogy a következő tíz évben további kutatásokat és fejlesztéseket végezzenek a szuper-anyagon.

Az első kutatások 2004-ben indultak, amikor először sikerült gtrafén-lapokat előállítani grafitból. A Nokia  az elsők között, 2006-ban kezdett el foglalkozni az anyaggal, már 2006-ban dolgoztak az anyaggal Henry Timi, a Nokia műszaki igazgatója szerint több olyan területet is kijelöltek a számítástechnika és a kommunikáció területén, ahol sikeresen alkalmazhatják az újfajta anyagot.


A csodaanyagnak is nevezett, kétdimenziós grafén a legkeményebb anyag a Földön. Háromszázszor erősebb, mint az acél, ugyanakkor vastagsága mindössze egy atomnyi. Mindemellett a legkönnyebb anyag is egyben, továbbá átlátszó, hajlékony és hatékonyabban vezeti az áramot, mint a réz. Ezáltal többek között különféle eszközök borításaként is használható a sérülékenyebb műanyag, vagy épp a drágább és nehezebb fém helyett, de vezetőképessége miatt akár a hardverek "belsejébe" is bekerülhet, azonban ez utóbbi témakörben még valószínűleg több kutatásra van szükség. Arról persze nem szól a fáma, mennyi idő múlva kaphatunk majd grafén borítású Lumiákat a boltokban, és mennyire lesz drága mulatság karcolhatatlan, törhetetlen telefonra cserélni az ütött-kopott régit.

 

Forrás : www.mobilport.hu

Szerző : Horváth András Ádám

( http://www.mobilport.hu/hirek/20130202/a_vilag_legerosebb_anyagaval_dolgozik_a_nokia/#aktualisdoboz )

Kamerával felszerelt személykövető mini drónt fejlesztett egy amerikai cég.

Ha azok közé az emberek közé tartozunk, akik szeretik dokumentálni minden lépésüket, lélegzetvételüket, de macerásnak tartjuk, hogy okostelefonnal fotózzunk, videózzunk, utána pedig a képeket feltöltsük a különböző közösségi oldalakra, akkor a továbbiakban nincs ok az aggodalomra: mindent megcsinál helyettünk a MeCam.

Az Always Innovating kifejlesztett egy négypropelleres mini repülő robotot, amely képes arra, hogy folyamatosan a nyomunkban járjon és beépített kamerájával fotókat, videókat készítsen rólunk, ezeket megossza Androidos vagy iOS-t futtató telefonunkkal, tabletünkkel, végül feltöltse az általunk kedvelt közösségi oldalakra, mint a Facebook vagy a YouTube.

A tenyérnyi MeCam-et 14 szenzorral szerelték fel, hogy a lehető legügyesebben navigáljon körülöttünk, és ha mégis túl közel zümmögne a fülünkhöz, akkor hangutasításra irányt változtat. A gyártó honlapja szerint, a konfigurációtól függően 1,0-1,5 GHz-es processzorral és 1 GB RAM-mal szerelt hardver a képeket és videókat microSD kártyára rögzíti és WiFi vagy Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál a külső eszközeinkkel.

Bár nagyon kecsegtető, hogy szinte semmilyen erőfeszítés nem szükséges ahhoz, hogy képeket, videókat készítsünk, osszunk meg magunkról, kétségtelen, hogy felmerül néhány biztonsági kérdés is, hiszen a kamera biztos, hogy rögzíteni fog olyanokat is, akik nem feltétlenül szeretnének mellettünk feszíteni a Facebookon. Ugyanakkor hasznos lehet például lusta gazdik számára, automatizált kutyasétáltatáshoz. A még fejlesztés alatt álló kis kopter várhatóan 2014 elejétől már kapható lesz, a tervek szerint ráadásul egyáltalán nem kerül sokba, az előzetes hírekben 49 dolláros vételárat emlegetnek.

 

Forrás : www.technet.hu

Szerző : Horváth András Ádám

( http://www.technet.hu/hir/20130202/a_nagy_testver_kisoccse_mindenhol_a_nyomunkban_van/#aktualisdoboz )

Egy egyszerű, ámde időben elvégzett teszt segítségével már az első tünetek jelentkezése előtt tisztában lehetünk azzal, hogy milyen betegségekre vagyunk hajlamosak.

Ha előre tudhatnánk, hogy a felmenőinktől olyan géneket örököltünk, melyek hajlamossá tesznek minket olyan betegségekre, mint például a szívinfarktus, vajon megpróbálnánk már azelőtt tenni ellene, mondjuk egy életmódváltással, mielőtt késő lenne? A válasz azt hiszem igen, minden bizonnyal.

Jó hír, hogy a tudomány mostanra eljutott odáig, hogy már annak sincs akadálya, hogy magunk is bepillanthassunk testünk építőköveibe, a génjeinkbe, hogy megtudjuk, mi vár ránk életünk során.

A jövőnk a génjeinkbe van kódolva ...

Az eddig feltérképezett több mint 30 ezer gén ugyanis nem csak az olyan alapvető tulajdonságaink kialakításában játszik fontos szerepet, mint a testmagasság és a szemszín, hanem az egészségünkben is. Génjeink egy része ugyanis nem tökéletes: vagy a környezeti hatások, vagy örökletes tényezők miatt sérülhetnek, ez pedig gyengítheti az immunrendszerünket és fogékonyabbá tehet egyes betegségekre is. Így például a laktózérzékenységre, a szívinfarktusra, de még a vérszegénységre és az allergiára is.


Születése pillanatától óvhatjuk a betegségektől - Fotó: Northfoto

Sok esetben ezekre már csak hosszas vizsgálatok után derül fény, amikor a betegség már kialakult, nem pedig akkor, amikor még meg lehetett volna előzni. A genetikai eredetű betegségek egy része ugyanis – ha idejében tudunk a kockázatról – életmódváltással, és bármilyen hihetetlen, a kiváltó tényezők módszeres kerülésével ezen betegségek kialakulásának folyamata befolyásolható vagy sok esetben teljesenkivédhető.

Nem véres ...

A DNA-Plus névre hallgató osztrák-német cég évekkel ezelőtt arra vállalkozott, hogy egyszerű, fájdalommentes tesztek segítségével bepillantást engedjen a jövőnkbe. A cég szolgáltatása egyébként Európában piacvezető, Spanyolországban pedig hamarosan a cég Baby 100+ nevű tesztjével, államilag, ingyen szűrik majd a babákat. Mostantól nálunk is elérhetőek a cég tesztjei.

A tudás megéri ?

Tény, hogy a génteszt nem olcsó, de az is igaz, hogy nagy szükség lehet rá. Ezzel ugyanis a szülők gyakorlatilag már gyermekük születésének pillanatától tisztában lehetnek a kicsi betegségeivel és a kockázataival is. Egy a babáknak szóló tesztben például 100-nál is több, anyagcsere betegségre való hajlam mutatható ki, többek között azok is, amik később olyan betegségeket okozhatnak, mint az immunrendszer gyengeségei, a krónikus bőrbetegségek, súlyos fejlődési rendellenességek, a hiperaktivitás vagy épp a beszédzavar.

Magyarországon eddig csak vérminták alapján végeztek újszülött kori anyagcsere-szűrővizsgálatokat. Az eljárás lényege, hogy egy speciális vizsgálattal huszonhat ritka, súlyos, főként anyagcsere-betegséget szűrnek ki néhány csepp vérből a születést követő 48. és 72. óra között. A DNA-Plus Baby 100+ tesztjéhez - ami genetikai eredetű anyagcsere betegséget vizsgáló szűrés - ezzel szemben elég a vizeletminta, ráadásul otthon is elvégezhetjük. A géntesztek elemzése nyálmintából történik, amit szintén otthonunkban vehetünk le.

Ha kíváncsi, hogy működik, kattintson ide.

 

Forrás : Hír24

( http://www.hir24.hu/elet-stilus/2013/01/23/igy-lathatjuk-elore-a-betegsegeinket/ )

Mesterségesen idézték elő a kedd esti fényhatást. Egy nagyfeszültségű szigetelőlánccal kísérleteztek.

Titokzatos villanások borították be Budapest egét kedden este. Az Időkép Facebook-profilján többen is jelezték, hogy este 7 óra körül két nagy villanás volt látható a fővárosban. Az első észlelés – a beszámolók szerint - 18 óra 44 perckor érkezett.

"Iszonyatos villanás volt, egy pillanatra nappali világosság és valami furcsa hang. Nagyon megijedtem. Nem tudom mi lehetett..." - találgat Sohátné Horváth Zsuzsanna.

Spanyor Máté is hasonlóan írta le a látottakat: "Óbudán illetve a III. kerben több helyről is láttuk Pest felé, tényleg nagyobbnak hatott és sárgább fénynek mint egy normál villám".

Egy másik észlelő, Török Judit így kommentelt: "Újpesten tisztán látszott, nappali világosság volt egy másodperc töredékéig. Érdekes élmény volt, jó lenne tudni mi volt az."

Van, aki szerint a furcsa villanást hangok is kísérték, és akad olyan is, aki zöldes fényt észlelt.

Berceli Balázs, az Időkép.hu munkatársa elmondta: a fényhatást nem villámlás és nem is meteor égése okozta. Mesterségesen idézték elő.

„A videófelvétel alapján egyértelműen kizártuk a meteorológiai jelenséget. Villámlokalizációs rendszerünk nem észlelt elektromos aktivitást hazánkban. Sokkal valószínűbb, hogy valamilyen mesterségesen előidézett fényforrásnak lehettünk szemtanúi. Mint azt olvasóink is jelezték: egy XV. kerületi üzem területén végezhettek kísérleteket, amelyek feltehetően félresikerültek, és nagyobb kisülést okoztak" – magyarázta lapunk érdeklődésére a szakember.

Hozzátette: Rákospalotán, illetve Újpalotán egyáltalán nem ritka a kedden tapasztalt „égi játék", olvasóik havi rendszerességgel számolnak be hasonló jelenségekről.

Az Országos Villamostávvezeték Zrt. (MVM OVIT Zrt.), illetve az ahhoz tartozó, nagyfeszültségű kutatólaboratórium területén "(...) villamos szigetelőkkel kisérleteznek, illetve beméréseket végeznek. Édesapám korábbi, szóbeli érdeklődésére a cégnél elmondták, hogy a Paksi Atomerőmű részére végeznek kísérleteket pl. az udvarukon álló több méter magas Tesla-tekercsen." - írta egy helyi lakos az Időképnek.

Kísérleteztek, de nem ott, és nem azzal...

Megkerestük az MVM OVIT Zrt. -t, hogy a kísérletekről érdeklődjünk, illetve a vakító fények esetleges forrásáról, de a cégnél azt mondták: semmi közük a titokzatos jelenséghez. „Nem mi nálunk zajlanak ezek a kísérletek, a mi telepünkön semmiféle ilyen tevékenység nincs. Az MVM OVIT biztosan nem idézett elő vakító fényeket" – közölte szűkszavúan a cég egyik munkatársa.

A szintén a kerületben található Veiki Villamosenergia-ipari Kutató Intézetnél viszont elismerték: egy nagyfeszültségű szigetelőlánc villamos íves próbáját végezték, amely hanghatással és kisülésekkel jár. Hangsúlyozták: a kísérletnek semmilyen káros következménye nincs.

 

Forrás: Hír24

( http://www.hir24.hu/tudomany/2013/01/23/kiderult-mi-okozta-a-rejtelyes-villanast/ )

Háromnegyed hét körül villant az égbolt.

Titokzatos villanás Budapest felett
Valószínű egy meteor égett el (web)

Az idokep.hu számos észlelője két villanást is megfigyelt a főváros felett. A jelenség oka egyelőre ismeretlen, az Időkép Facebook-oldalán sokan vitatják a történteket.

"Iszonyatos villanás volt, egy pillanatra nappali világosság és valami furcsa hang. Nagyon megijedtem. Nem tudom mi lehetett..." - írja Sohátné Horváth Zsuzsanna.
Spanyor Máté is hasonlóan írta le a látottakat: "Óbudán illetve a III. kerben több helyről is láttuk Pest felé, tényleg nagyobbnak hatott és sárgább fénynek mint egy normál villám".
Egy másik észlelő, Török Judit így kommentelt: "Újpesten tisztán látszott, nappali világosság volt egy másodperc töredékéig, de hanghatást nem hallottam. Érdekes élmény volt, jó lenne tudni mi volt az."
Nos, a honlap munkatársai szerint nem villámlás volt ez (azt érzékelték volna a műszerek), inkább egy meteor égése okozhatta a jelenséget.
Találtunk egy oldalt "chsillus" felhasználó segítségével, ahol valóban észlelhető egy villanás: IDE KATTINTVA követhetjük Budapest életét egy kamerán keresztül. Ha a Live fülecske mellett az Archive fülre kattintunk, és ott kiválasztjuk a 6-7 óra közötti időszakot, visszanézhetjük, mi történt abban az órában. 6 óra 41 perc 27 másodpercnél érdemes figyelni, a Bazilika felett valóban észlelhető a villanás.

 

Forrás : www. idokep.hu

( http://www.hir24.hu/tech-tud/2013/01/22/titokzatos-villanas-budapest-felett/ )

A Winbot 7 automatikusan képes tökéletesen megtisztítani az ablakainkat.

Ha toplistát kellene felállítani az utálatos házimunkák körében, akkor az ablaktisztítás biztosan az első helyek egyikét foglalná el. Kényes feladat, mert legtöbbször létra szükséges hozzá, a külső felületek lemosásához pedig még bátorság is kell, főleg, ha az ember a nyolcadik emeleten lakik.

Az otthoni munkák automatizálásának egyik legjobb példája a robotporszívó, ehhez nagymértékben hasonló megoldást nyújt a Winbot 7 is - csak éppen függőleges síkban. A készülék szintén önjáró, dolga végeztével a kezdőpontra tér vissza, útja alatt pedig három lépésben tisztítja meg az üvegfelületet. Az elsőt egy textil csíkkal végzi, amit előtte tisztítószerrel kell átitatni, a középső szakaszban történik maga a tisztítás, végül a szárazra törlés következik.


A Winbot 7 stabil haladását és a felületen való fennmaradását egy dupla vákumos rendszer segíti, ha pedig nem megfelelő a tapadás, a gép ezt azonnal észleli és más útvonalat választ. Ha valaki nem szeretné, hogy a robot járókelők fejére essen, az bevetheti a nagy tapadókoronggal ellátott extra rögzítési lehetőséget is. Aki szeretne egy ilyen kis üvegjárót az otthonába, annak nyárig kell várnia, a Winbot 7 akkor kerül a boltokba 300-400 dolláros (nagyjából 65-85 ezer forint) áron.

 

Forrás : www.technet.hu

Szerző : Horváth Balázs

( http://www.technet.hu/hir/20130118/igy_mukodik_az_ablakpucolo_robot/ )

Az orvosok úgy hiszik, a kislány génjeiben van az örök élet titka.

Az orvosok hosszú évek óta vizsgálják, ám a mai napig nem tudtak még rájönni, hogy milyen betegség támadta meg a 20 éves Brookot, aki néhány hónapos kora óta semennyit sem nő. Így aztán hiába lenne a kora szerint fiatal felnőtt, egy 9 hónapos csecsemő testében és annak értelmi szintjén él.

„Egész egyszerűen megállt a növésben és az orvosok sem tudják, hogy miért. A betegségét X-szindrómának nevezték el, a vizsgálatok ugyanis semmilyen genetikai eltérést vagy betegséget nem mutatnak” - meséli a lány édesanyja, Melanie Greenberg, aki saját bevallása szerint sosem mondja meg Brooke valódi korát azoknak, akik rákérdeznek mennyi idős.


Brook a húga (!) karjában. Sosem öregszik meg? - Forrás: blogosem.com

Dr. Eric Shadt, a lány orvosa hozzátette, még soha nem volt hasonló esete: a lánynak teljesen normálisan működik a hormonrendszere, a kromoszómáiban sem találtak semmilyen eltérést, ennek ellenére mégsem nő. Nem tanult meg járni, vagy beszélni, pelenkát hord és még a tejfogai is megvannak. A tudósok azonban bizakodnak: szerintük a lány egyedi és különleges génállománya segíthet jobban megérteni az öregedés folyamatát, valamint segíthet azon betegségek kezelésében, amelyek az öregedéssel kapcsolatosak.

A szülei a nap 24 órájában mellette vannak, édesanyja szerint ma már máshogy el se tudná képzelni az életét. Mindezt annak ellenére, hogy igen komoly feladat elé állítja nap mint nap, hogy megfelelően gondoskodjon a kislányról, aki nem tudja elmondani vágyait, gondolatait, ahogy azt sem, hogy mije fáj.

 

Forrás: The Daily Mail

( http://www.hir24.hu/elet-stilus/2013/01/11/csecsemo-testben-el-a-20-eves/ )

A feltételezettnél "testesebb" az Apophis-kisbolygó, amely szerdán suhant el a Földtől 14,5 millió kilométerre.

 

A 99942 Apophis földsúroló aszteroidát a "végítélet" kisbolygójának is szokás nevezni, hiszen 2004-es felfedezésekor a tudósok 2,7 százalékra becsülték annak az esélyét, hogy az égitest a Földbe csapódik 2029 áprilisában. A további számítások hamarosan kizárták ennek az esélyét, noha a kisbolygó 2029-ben 36 ezer kilométerre közelíti meg a Földet, vagyis valamivel kisebb távolságra lesz, mint a geostacionárius pályán keringő műholdak - olvasható az Európai Űrügynökség honlapján (http://www.esa.int/Our_Activities/Space_Science/Herschel_intercepts_asteroid_Apophis).

Az aszteroida, amelyet Apóphisz, az ókori egyiptomi mitológia egyik teremtménye, a sötétség és káosz megtestesítője után neveztek el, 2036-ban tér vissza, azt viszont nem lehet pontosan tudni, hogy mennyire közelíti meg a Földet. A Herschel-űrteleszkópnak az elmúlt napokban jó lehetőség kínálkozott a megfigyelésekre, amelyek során kiderítette, hogy a korábbi elképzelésekkel szemben az átmérője nem 270, hanem 325 méter.

"Az átmérő 20 százalékos növekedése azt jelenti, hogy 75 százalékkal nagyobb tömeggel kell számolnunk" - magyarázta az elemzéseket irányító Thomas Müller, a Max Planck Földön Kívüli Fizika Intézetének kutatója.

A Herschel-űrteleszkóp az Apophis által sugárzott hő mérésével megállapította az aszteroida albedóját (fényvisszaverő képességének mértékét), amelynek értéke 0,23. Ez azt jelenti, hogy a kisbolygó a napfénynek csupán 23 százalékát veri vissza, a többit elnyeli. (Az albedó értékét korábban 0,33-ra becsülték).

Az aszteroida hőelnyelő képességének ismeretében viszont pontosabban meg lehet határozni a kisbolygó pályáját az úgynevezett Jarkovszkij-hatás segítségével. Ivan Jarkovszkij orosz mérnök (1844-1902) által felfedezett effektus abban áll, hogy a forgó aszteroidák a napos oldalukon kapják központi csillagunktól a hőt, és a forgásuk következtében más és más irányban sugároznak ki belőle. A kis fénynyomáson alapuló hatás hosszú távon viszont azzal járhat, hogy az aszteroidák pályájának nagytengelye (átlagos távolsága a Naptól) megváltozik.

"Kevéssé valószínű, hogy a végítélet kisbolygójaként elhíresült Apophis a belátható jövőben veszélyt jelentene, ennek ellenére rászolgált az érdeklődésre, hiszen a földközeli objektumok kategóriájába sorolható égitestek klasszikus példánya. A Herschel által elvégzett egyedülálló méréseknek köszönhetően megismerhetjük a kisbolygó fizikai jellemzőit, s pontosabban meghatározhatjuk az aszteroida jövőbeli pályáját" - mutatott rá Göran Pilbratt, az ESA Herschel-projektjének tudósa.

 

Forrás: MTI

( http://www.hir24.hu/tudomany/2013/01/10/a-vegitelet-kisbolygoja-nagyobb-mint-gondoltak/ )

CES 2013: A CES-en leleplezte le legújabb mobilos megoldásait a Qualcomm, melyekkel a Tegra 4-et is lazán megszorongathatják.


A tegnapi napon az Nvidia úgy mutatta be a Tegra 4-et, mint a világ legerősebb, okostelefonokba és tabletekbe szánt System-on-Chip-je. Ezt így első körben mindenki el is hitte, és nyugtázta, ma viszont jött a Qualcomm, és olyan újdonságokat mutatott be, melyek első ránézésre igen kellemetlen helyzetbe hozhatják a „zöldek" termékét.

Az új Qualcomm Snapdragon sorozat 4 típusból áll. A 200 és a 400 jelölésűek az alsó- és a középkategóriát fogják képviselni - tehát valahol ott folytatják, ahol az S2 és az S3 abbahagyta. Ami érdekesebb lehet, az viszont a 600-as és a 800-as típusok. Az előbbi az S4 Pro alapjaira épít, ám még annál is jóval gyorsabb lehet. A négy darab Krait mag mellé egy Adreno 320-as grafikus vezérlő lett beoperálva, ám a CPU magok, és a GPU is magasabb órajelen üzemel. Ez által a Qualcomm ígérete szerint az S4 Prónál akár 40 százalékkal is erősebb lehet a 600-as típus. A 800-as még ennél is meredekebb dolgokra lesz képes. Szintén az S4 Próhoz viszonyítva ez már 75 százalékkal komolyabb processzoros, és kétszer akkora grafikus teljesítményre lesz képes. A Krait 400-as CPU magokkal szerelt SoC akár 2.3 GHz-en is képes izzadni - a gyártó szerint már most készülnek olyan okostelefonok, amik a maximális frekvencián fognak üzemelni. GPU terén is fejlődött a megoldás, hisz az Adreno 330-as vezérlő a 320-as teljesítményének a dupláját is képes lehet hozni. Ezek mellett gyorsabb LTE modemet is integráltak a lapkára (Cat 4), a friss WiFi vezérlőről már nem is beszélve (802.11ac). Az ezzel a chippel szerelt eszközök akár QFDH (2560x2048) felbontásban is tudnak videókat rögzíteni. A Snapdragon 800-al szerelt eszközök az év közepe felé kezdenek el megjelenni.

Bár még messze van az a pont, amikor rendesen össze lehet mérni a Tegra 4-et és a Snapdragon 800-at, de az előzetes számítások alapján nagyon is lehetséges, hogy a Qualcomm terméke kerül ki győztesként.

 

Forrás : www.technet.hu

( http://www.technet.hu/hir/20130108/uj_csucsprocesszorokat_mutatott_be_a_qualcomm/ )

Szerző: Váraljai Krisztián

Milyenek lesznek egy év múlva a laptopok? Az Intel tudja, a CES-en pedig kis betekintést engedett ebbe.

A "North Cape" kódnevet kapott termék nem egy valódi modell, csupán a processzorgyártó tesztekre és bemutatókra épített, negyedik generációs Core-processzorok előnyeit bemutató gépe. Ezek a processzorok az év közepén jelenhetnek meg kereskedelmi forgalomban.

A 13,3 hüvelykes gép többféleképpen variálható: használható a képernyő, keretéből kivéve (1 cm vastag!) tabletként, hiszen önálló akkumulátorral rendelkezik. A képernyők a sarkokig futnak, nem igazán beszélhetünk keretről, de egy gombnyomásra a képernyőből 11 hüvelykes lesz, az addig aktív terület pedig fényes keretté változik. Csodálatos világban élünk!


A North Cape legnagyobb újdonsága az alacsony fogyasztás, a referenciagép 13 órán át bírja dokkolt állapotban, mindkét akkumulátort felhasználva. A tavaly év elején bemutatkozó chipek még 17 wattot fogyasztottak, a harmadik generációs modellekben viszont már csak hetet (ld. LeNovo Yoga 11S)

 

Forrás : www.technet.hu  (http://www.technet.hu/notebook/20130109/az_intel_megmutatta_a_jovot/ )

Szerző : Vincze Miklós

Sokszor írtunk már arról, hogy valójában nem is a merevlemez az igazán nagy érték, hanem inkább a rajta tárolt adatok. Az alábbi tárolóegységen tényleg biztonságban lehetnek az információk.

 

A világ legbiztonságosabb merevlemezeként emlegeti gyártója az ioSafe SOLO G3-at, amelyik valójában egy külső winchester: USB 3.0 vagy USB 2.0 kapcsolaton keresztül kommunikál a számítógéppel.

Nem árt neki a tűz, legalábbis fél óráig akár 800 Celsius fokon is bírja, s ha vízbe kerülne, még három méteres mélységben sem lesz baja 72 óráig (persze, miért kerülne egy merevlemez vízbe?).

A gyártó még adat-visszaállítási szolgáltatást is kínál merevlemeze mellé, s ha ehhez még hozzávesszük, hogy a tárolóegység 3 Tbájtos, máris nem tűnik olyan rettenetesen soknak 300 dolláros ára.

 

Forrás : www.hvg.hu

A pletykák szerint okos karórát dobna piacra a gyártó a jövő év folyamán.

 

Az egész világ lélegzetét visszatartva figyeli, hogy mi lesz az Apple következő lépése. A felhasználók azért, mert akkor talán jöhet egy új, korszakalkotó termék, amivel egy ideje már adós a gyártó, a konkurens vállalatok pedig azért, mert egy új Apple produktum potenciálisan meghatározhatja a következő évek trendjét.

Tim Cook első hivatalos TV-interjújában talányosan utalt arra, hogy a televíziók területe nem közömbös a számukra, a legfrissebb pletyka szerint azonban az újra és újra felmerülő óra biznisz lehet mégiscsak a nyerő, hiszen szinte minden évben felröppen a hír, hogy végre bejelenti az Apple a karórát, de ez eddig mindig elmaradt.

iWatch: egyelőre csak koncepció (Antonio De Rosa munkája)

iWatch: egyelőre csak koncepció (Antonio De Rosa munkája)


A kínai Tech.163.com beszállítói körből származó értesülése szerint az Intel kifejlesztett egy okos karórát, ami iránt az Apple élénk érdeklődést mutatott, olyannyira, hogy akár már a következő év első felében piacra is kerülhet. Az óra egyébként 1,5 colos OLED kijelzővel rendelkezik, ami indium-ón-oxid (ITO) borítással rendelkezik.

A  Bluetooth-képes óra ötlete persze nem új, a Sony próbálkozott vele legutóbb, de a SmartWatch fogadtatása igen vegyes, de inkább negatív volt. Az Apple órája a tervek szerint tökéletesen illeszkedni fog az eddigi iOS-termékek közé, olyannyira, hogy az órával is lehet majd hívásokat fogadni és a hangvezérlésnek köszönhetően egyéb funkciók is elérhetőek lesznek rajta.

 

Forrás : www.technet.hu

Szerző : Horváth Balázs

Idén a tudomány számos területén történt jelentős előrelépés - összeszedtünk néhány emlékezetes felfedezést.

A tavalyi év utolsó napján arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mit hoz a tudomány 2012-ben? Nos, túl vagyunk az esztendőn, s örömmel jelentjük, hogy akkori előrejelzésünk számos eleme valóban megvalósult.

Idén - végre valahára - megtalálták és hivatalosan is létezik a Higgs-bozon, az "isteni részecske", amely a fizika jelen állása szerint egyebek mellett azért felel, hogy a dolgoknak legyen tömege.

Szintén szerepelt a listánkon a Curiosity marsjáró, amely ugyan egyelőre nem találta az élet egyetlen nyomát se a vörös bolygón, sikeresen landolt és - lekopogjuk - gond nélkül dolgozik az emberiség okosodásáért.

Legalább ilyen jó hír, hogy - reményeinknek megfelelően - sikeres a kanadai kutatók HIV-vakcinája, vagyis a kutatók folytathatják az emberi kísérleteket.

Nem szerepelt a listánkon, s így annál jobban örülhettünk annak, hogy a történelemkönyvek számára az idei év egyebek mellett azért is emlékezetes marad, mert idén szállt fel az első magánűrhajó, s kezdetét vette a magánűrhajózás korszaka. Mindeközben arról se feledkezzünk meg, hogy a NASA hipertérugrásra készül.

 

Forrás : Hír24

Keresés