Az Európai Unióban csak a cseh, a litván, a román és a bolgár minimálbér alacsonyabb, mint a Magyar.

Az uniós statisztikai hivatal frissítette a tagállamok minimálbéreire vonatkozó adatsorát. Az Eurostat adatai szerint a 2015 első félévében (és így az egész év során) érvényes magyar minimálbér 332,76 euró volt, ami az ötödik legalacsonyabbnak számít azon tagállamok körében, ahol van rendelettel meghatározott kötelezően adandó legkisebb bér. Mögöttünk a cseh, a litván, a román és végül a bolgár minimálbéres dolgozók kapják a legkevesebbet - írja az mfor.hu.

Annak ellenére, hogy idén 101 500 forintról 105 ezerre nőtt a minimálbér, a rangsorban rosszabbul állunk, mint egy évvel korábban, amikor 344,24 euró szerepelt az Eurostat számaiban. Az első ránézésre furcsa helyzet egyedül a forint gyengülésére vezethető vissza. Könnyű ugyanis kideríteni, hogy míg 2014 elején még 294,8 forintos euróáron számolt a statisztikai hivatal, a friss adatot már 325,3 forintos árfolyamon kalkulálta ki.


(Forrás: mfor)

Amennyiben a jelenleg aktuális 310 forintos árfolyamon váltanánk át a minimálbért, 338 eurót kapnánk, vagyis mindössze 4 euróval többet - a helyezésünkön ez semmit nem változtatna. Mindez pedig azt is jelenti, hogy az árfolyamok, illetve a nominális béremelés kedvezőbb mértékű volt a hazainál.

Az árfolyamváltozás miatt egy év alatt 3,3 százalékos minimálbér-csökkenés mutatkozott Magyarországon, ami a tagállamok körében a legnagyobbnak számít. Rajtunk kívül csökkenés egyedül még Horvátországhoz kötődik, 2,3 százalékos mínusszal.

A legnagyobb növekedés Romániában volt, 14,1 százalékkal. A briteknél 13,3 százalékkal nőtt a minimálbér és 12,5-lel Lettországban. Ennek köszönhetően a lettek meg is előzték hazánkat a rangsorban.

 

Szemlézte : Durbák Ildikó

Forrás : www.profession.hu

http://www.profession.hu/cikk_rovid_hirek/20150209/a-sereghajtok-kozott-a-magyar-minimalber/5089/p/879#sl

Keresés