Május végéig van ideje az Európai Bizottságnak arra, hogy értékelje, elfogadhatónak tartja-e a Magyarország által megtett intézkedéseket, illetve hazánk érvelését a mérnöki szaktudást igénylő közbeszerzések előírásaival kapcsolatban – nyilatkozta a Világgazdaságnak Csepreghy Nándor. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára hozzátette: az Európai Bizottság még novemberben szakította meg egy, és áprilisban további két operatív program esetében az uniós támogatások kifizetését, ugyanis a brüsszeli testület auditorai diszkriminatív gyakorlatnak minősítették azt, hogy a mérnöki szaktudást igénylő közbeszerzéseknél követelményként írták elő az előzetes hazai mérnöki kamarai regisztrációt, valamint a magyar nyelv tárgyalási szintű ismeretét.

A kifizetések megszakítása a mérnöki közbeszerzésekkel érintett közlekedésfejlesztési (KÖZOP), környezetvédelmi és energetikai (KEOP), valamint a társadalmi infrastruktúrafejlesztési (TIOP) operatív programokat érinti.

Csepreghy Nándor kiemelte: a kormány nem ért egyet azzal, hogy az amúgy 2007 óta alkalmazott és korábbi brüsszeli auditok alkalmával nem kifogásolt rendelkezés korlátozza a versenyt, de a vita gyors rendezése, a maradéktalan uniós forráslehívás érdekében már február 1-jei hatállyal módosította a gyakorlatot oly módon, hogy kizárólag a nyertes ajánlattevőtől követelik meg a kamarai regisztrációt. Május végére kiderül, hogy Brüsszel elfogadhatónak tartja-e ezt a megoldást. Ha igen, akkor megszünteti a kifizetések megszakítását.

A jelenlegi kifizetési leállás azonban nem jelenti azt, hogy a végrehajtott beruházások után ne rendeznék a számlákat a projektgazdák felé, ugyanis a rendes eljárás alapján is első körben költségvetési forrásból fedezik a kifizetéseket, majd az összegyűlt számlákat negyedévente küldik ki Brüsszelbe ellentételezésre.

 

Forrás : www.vg.hu

Szerző : T. G.

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/majus-vegeig-dont-brusszel-a-kifizetesek-ugyeben-402844

Keresés