A szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forintra emelkedik.

A minimálbér az idei 93 ezer forintról 98 ezer forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik 2013-ban. Erről állapodtak meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén a munkaadók és a szakszervezetek – mondta az MTI-nek a Magyar Szakszervetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke, Pataky Péter.

A VKF plenáris ülésén részt vett Orbán Viktor kormányfő, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, valamint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Czomba Sándor az MTI-nek az egyeztetést rendkívül konstruktívnak nevezte, és jelezte: a kormánynak a minimálbér kihirdetése előtt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanáccsal is konzultálnia kell; ez nemsokára esedékes.

Ahol átvállalná a kormány

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára hangsúlyozta: az egyeztetésen szó volt arról is, hogy a kormány a nehéz helyzetben lévő ágazatokban 2013 első félévében átvállalja a minimálbér- és a szakmunkás minimálbér-emelés által okozott többlet bérköltséget, és az arra eső járulékköltséget is.

Arra a kérdésre, hogy melyek ezek az ágazatok, a VOSZ főtitkára közölte: az élelmiszergyártásban, a textil-, a ruha- és a bőriparban, a fafeldolgozásban, a bútorgyártásban, valamint az épületek építése és a speciális szaképítés ágazatban, emellett a szálláshely szolgáltatásban, a vendéglátásban, és a kiskereskedelemben segítené a kormány a béremelést.

Kiemelte: ezekben az ágazatokban mintegy 256 ezer munkavállaló - minimálbéren és szakmunkás minimálbéren foglalkoztatottak egyaránt - bérét érintheti ez az intézkedés. Dávid Ferenc elmondta: a költségvetésnek körülbelül 10 milliárd forintos kiadást jelenthet az emelés költségeinek fél éven keresztül történő átvállalása ezekben az ágazatokban.

Mindkét oldal elégedett

A VOSZ főtitkára jelezte: a bérajánlás tekintetében nem jutottak megállapodásra a szakszervezetekkel, illetve arról nem is volt szó. Dávid Ferenc úgy fogalmazott, megérte a többhónapos vita a jövő évi bérekről, és végül egy olyan megállapodás született a szakszervezetekkel, amivel mindkét oldal elégedett lehet. A kormány a tárgyalások során a különböző adatok, számítások rendelkezésre bocsátásával segítette a megállapodást - tette hozzá.

Pataky Péter is kiemelte: a kormány segíti a megállapodást azzal, hogy a munkáltatók által felvetett problémát megoldja, és a nehéz helyzetben lévő ágazatokban támogatja a béremelést. Ennek pontos technikáját majd kidolgozza a kormány - fűzte hozzá. Hangsúlyozta, a szakszervezetek számára fontos volt, hogy minden ágazatban egységesen január elsejétől emelkedjen a minimálbér.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége közleménye szerint "a megállapodás elérésében pozitív hozzájárulást jelentett a rezsiköltségek csökkentéséről szóló, közelmúltban hozott kormányhatározat, és mindenek előtt a munkáltatók részéről történt fordulat, miszerint pozitívan fogadták az inflációt legalább elérő minimálbéremelési javaslatot".

A héten véglegesíthetik

Jelzik: a megállapodás végleges feltételei a héten körvonalazódhatnak a VKF monitoring bizottság következő ülésén. A Munkástanácsok bízik abban, hogy a szakszervezeti javaslatok figyelembevételével a hét második felében sikeresen lezáródnak a minimálbér-tárgyalások - teszik hozzá.

Az idén júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyve szerint a minimálbér és a garantált bérminimum összegét és hatályát a kormány állapítja meg, az NGTT-vel folytatott konzultációt követően. A kormány ugyanakkor a VKF-en már október közepén megkezdte az egyeztetéseket a jövő évi bérekről a munkaadókkal és a munkavállalókkal, és azt szorgalmazta, hogy a szociális partnerek állapodjanak meg egymással.

 

Forrás: Hír24/MTI

Keresés