Magyarország bruttó hazai terméke 2012 harmadik negyedévében 1,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Az információ, kommunikáció, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás és az építőipar nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett. A csökkenést jelentősen befolyásolta a mezőgazdaság teljesítményének visszaesése. 2012 első három negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 1,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

2012 harmadik negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez képest 1,6 százalékkal, az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal csökkent. A magyar gazdaság tehát továbbra is recesszióban van.

A harmadik negyedévben a mezőgazdaság hazai teljesítménye az előző évi magas bázist követően és az idei aszálykárok következtében 21,4 százalékkal esett vissza, ezzel a 2010. évi szintre süllyedt.

Az ipar hozzáadott értéke 0,2, ezen belül a feldolgozóipar 0,4 százalékkal csökkent. A feldolgozóiparon belül egyre nagyobb súllyal rendelkező járműgyártás területén továbbra is növekedést, míg a számítógépek, elektronikai és optikai termékek gyártásában továbbra is jelentős visszaesést mértünk, elsősorban a hazai gyártású híradástechnikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek keresletének mérséklődése miatt.

A KSH szerint az építőipar teljesítményének évek óta tartó visszaesése ebben a negyedévben növekedésbe fordult (2,3 százalék), elsősorban az elkerülő és összekötő utak építésének, vasúti fővonalak felújítási munkáinak köszönhetően.

A GDP felhasználási oldalán a háztartások tényleges fogyasztása 2012 harmadik negyedévében 3,9 százalékkal csökkent. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása szintén 3,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – írja a KSH.

A háztartások fogyasztási kiadásán belül nagy súlyú kiadási csoportok majd mindegyikénél (többek között az élelmiszerek, a közlekedés és a lakhatással kapcsolatos szolgáltatások kiadási csoportok esetében) csökkent a volumen. Mind a külföldiek magyarországi fogyasztása, mind a magyarok külföldi fogyasztása csökkent a statisztikai hivatal adatai szerint. A kormányzattól kapott természetbeni juttatások mértéke 4,0 százalékkal esett vissza, míg a közösségi fogyasztás 1,4 százalékkal emelkedett.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás visszaesése – a második negyedévinél kisebb ütemű – 3,6 százalékos volt. Mindez 0,6 százalékponttal mérsékelte a GDP változását. Az építési beruházások továbbra is jelentős mértékben elmaradtak az egy évvel korábbitól, miközben a gép- és berendezés-beruházások emelkedtek.

Az ágazatokat tekintve a feldolgozóipar beruházásai nőttek. A nagy súlyt képviselő ipari alágak közül kiemelkedően emelkedtek a beruházások a járműgyártásban, a gép-, gépi berendezés gyártásban és a villamosberendezés-gyártásban. A szállítás, raktározás nemzetgazdasági ágban kiugróan emelkedtek a beruházások, míg az információ, kommunikáció, a kereskedelem és a mezőgazdaság nemzetgazdasági ágakban pedig csökkentek. Kisebb mértékű visszaesés figyelhető meg az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ágban.

A készletek állománya a harmadik negyedévben folyó áron 97 milliárd, míg az előző év azonos időszakában 140 milliárd forinttal nőtt. A bruttó felhalmozás 9,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, így 1,5 százalékponttal mérsékelte a GDP változását. A belföldi felhasználás a harmadik negyedévben összességében 4,2 százalékkal csökkent.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában, folyó áron továbbra is kiemelkedően magas, 629 milliárd forint aktívum keletkezett, kevésbé romló cserearányok mellett. Az export 1,9 százalékkal nőtt, míg az import 0,7 százalékkal csökkent.

Az áruforgalom kivitele 2,2 százalékkal nőtt, behozatala 0,6 százalékkal mérséklődött. A feldolgozott termékek exportja és importja és az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportja az átlagnál nagyobb mértékben növekedett, míg a gépek és szállítóeszközök exportja kismértékben csökkent.

Az energiahordozók importvolumene csökkent, a kőolaj és kőolajtermékek behozatalának csökkenése mellett a természetes és mesterséges gáz behozatala sem érte el az egy évvel korábbit. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 0,7 százalékkal növekedett, míg az importja 1,4 százalékkal csökkent.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2012 harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest. A mezőgazdaság 2,4 százalékkal csökkent, míg az ipar stagnált. Az építőipar hozzáadott értéke 2,8 százalékkal nőtt, a szolgáltatásoké pedig 0,2 százalékkal mérséklődött. A háztartások fogyasztási kiadása 1,4 százalékkal csökkent. A kormányzattól származó természetbeni juttatások 0,2 százalékkal növekedtek. A közösségi fogyasztás 0,1 százalékkal emelkedett, míg a végső fogyasztás 1,0 százalékkal csökkent. Az export 0,8 százalékkal, míg az import 1,3 százalékkal kisebb lett.

Az Eurostat gyorsbecslése szerint az Európai Unió tagországainak együttes bruttó hazai terméke 2012 harmadik negyedévében 0,4 százalékkal csökkent az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva. Magyarország mellett még 10 tagországban, többek között Csehországban, Finnországban, Hollandiában, Romániában és Szlovéniában volt alacsonyabb a GDP volumenindexe az EU átlagánál.

Növekedési áldozatok

„A KSH végleges becslése alapján 2012 harmadik negyedévében Magyarországon a bruttó hazai össztermék értéke az előzetes becsléssel összhangban 1,5 százalékos csökkenést mutatott az előző év azonos időszakához képest” – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. „Az év első három negyedévét összesítve a gazdaság teljesítménye 1,3 százalékkal mérséklődött 2011 azonos időszakához képest.”

„Egész Európa gazdasága nehéz kihívásokkal néz szembe, erről árulkodnak a nemzetközi adatok is” – véli az NGM. Szerintük a magyar gazdaság továbbra sem tudott elszakadni az alapvetően nemzetközi trendek által jelzett növekedési pályától, amiben jelentősen közrejátszott a rossz időjárásnak betudható gyenge mezőgazdasági teljesítmény is.

Az NGM kiemeli: az Eurostat adatai azt mutatják, hogy az EU nem teljesít jól, jóval a világgazdaság teljesítménye alatt marad a Gazdasági Közösség produktuma. „Ez egyrészt az elhúzódó adósságválságnak, másrészt a magas adósságállományoknak köszönhető” – magyarázzák.

„Hazánk az adósság leépítésével és a deficit csökkentésével egy fenntartható pályára lépett, aminek rövid távon vannak növekedési áldozatai, de már középtávon látszódni fognak ezen szükséges lépések növekedésre gyakorolt kedvező hatásai” – zárul a közlemény.

 

Szerző: Világgazdaság Online

Keresés