Barna Zsombor jövőre megkezdi egyetemi tanulmányait, így a Barátok közt nézőinek nemsokára búcsút kell venniük a fiatal színésztől – karaktere ugyan a sorozatban marad, ám Zsombor ezentúl bábszínészi képességeit fogja csiszolgatni az egyik fővárosi egyetemen. Vajon kit fognak helyébe hívni a sorozat készítői?




foto: RTL Klub/Sajtóklub


Zsombor Aradi Balázzsal együtt felvételizett idén a Színház és Filmművészeti Egyetemre, és miközben Balázst az utolsó fordulón kiejtették, s így továbbra is a sorozat szereplőgárdájában marad, Zsombor több sikerrel járt, és felvételt nyert bábszínész szakra – ami egyszerre jó és rossz hír, hiszen miközben az egyetemi tanulmányokat már nagyon várja, nyilván nem egyszerű Zsombornak búcsút intenie karakterétől, Illés Pétertől.

Egyelőre még kérdéses, ki is fogja betölteni az általa hagyott űrt a sorozatban – jelenleg is folynak a meghallgatások, ahova fiatal fiúk jelentkezését várják – ám annyi biztos, hogy furcsa lesz megszokni az új arcokat a Mátyás király téren! Zsombor utódja mellett ugyanis már most tudni lehet, hogy két friss gyerekszereplőt is megismerhetünk: Jelinek Évát és Puha Kristófot, akik Miklós és Nóra kislányát, illetve Juli kisfiát fogják alakítani.

 

Forrás : www.hotdog.hu

Keresés