Végleg megszűnhet a Bumeráng. Egyik nagy rádió sem tart igényt a műsorra. Sőt, a kicsik sem.

A mai nappal felmondta a NeoFM-mel kötött műsorszolgáltatási szerződést a Médiatanács - jelentette be Kiricsi Karola, a hatóság szóvivője.

 

Bár a Hír24 kérdésére Kiricsi Karola nem akart válaszolni arra, hogy ez a döntés mit jelent a gyakorlatban, úgy tudjuk, Bochkor Gáboréknak harminc napjuk van a fellebbezésre, esélyük viszont kevés.




Nem kellenek

A NeoFM bezárása után nem marad nagy rádió ahol a Bumeráng folytathatná. A Hír24 információi szerint a ClassFM nem tart igényt a rádiósokra. A Morning Show jelenleg veri hallgatottságban a konkurens műsort, így a másik országos adóra biztosan nem mehet át a Bochkor-Boros-Voga trió.

A Juventus Rádió programigazgatója azt mondta, van reggeli műsoruk. Péter Petra és Hajdu Tibi kitűnő reggeli műsort készítenek, fel sem merült a csere. Kalácska Gábor korábban dolgozott Bochkorékkal. „Őszintén sajnálom a NeoFM egész stábját. Mindannyian magas színvonalon végzik a munkájukat. Nem csak a Bumeráng csapata, de a többi kolléga is kitűnő szakemberek.”

A közmédiában egyetlen adónak, a most ismét Petőfinek hívott MR2-nek vághat a profiljába a Bochkor-Boros-Voga trió. Itt néhány hónapja új reggeli műsor megy "Talpra magyar" címmel. Bár a hallgatottsági adatok, mondjuk így, igencsak szerények, a közmédia ennek ellenére sem gondolkodik a cserén.

Mint megkeresésünkre elmondták: "Számtalan műsorötlet érkezik nap mint nap a közmédia szakembereihez, akik a megfelelő mérlegelés után döntenek egy-egy műsorelem vagy produkció megvalósításáról. Ez a téma nem került szóba eddig a közmédia berkein belül."

Fel sem merült

Több kisebb rádiót is megkerestünk, de mindenhol azt mondták, hogy fel sem merült a műsor átvétele. Több programigazgató azt mondta, a műsor jó, volt, aki ismeri is személyesen a rádiósokat, de nem tartanak rájuk igényt.

Természetesen kerestük a műsorvezetőket, de azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a műsorban már mindent elmondtak. Bochkor Gábor azt mondta, ő nem vette fel senkivel a kapcsolatot, hogy átmenekítse a műsort egy másik rádióba. "Soha nem beszéltem senkivel a műsor jövőjéről, ez ugyanis nem az én, nem a mi dolgunk. Mi műsorvezetők vagyunk. A vezetőség dolga, hogy kidolgozzanak egy csomagot, aminek hála folytathatjuk a műsort" - mondta a reggeli Bumerángban Bochkor Gábor.

 

Forrás : Hír24

Keresés