Puzsér Róbert már a vörös szőnyegen ócsárolta a Viva Comet 2012-t.

Élő adásban alázta a díjátadót a CSISZ kritikusa
Puzsér Róbert keményen lepontozta a díjátadót (RTL Klub)

Hangos üdvrivalgás fogadta a sztárok vörös szőnyeges érkezését a Viva Comet 2012-es díjátadóján. Voltak, akiknek színrelépését percekig kísérte az ováció, és volt, aki csak pár másodperc figyelmet kapott. Az ismerős arcok között azonban feltűnt egy olyan is, akire senki sem számított, megjelenése mégis hatalmas tapsvihart indított el.

Ő Puzsér Róbert, aki díjátadóként vett részt az eseményen. A kritikus adta át a legjobb női előadónak járó elismerést. Ám Puzsér Róbert már napokkal a rendezvény előtt hangot adott nemtetszésének. Szerinte ugyanis nincs, akinek a munkásságát bármivel is jutalmazni kéne.

Így nem volt meglepő, hogy Puzsér Róbert a vörös szőnyegen ostorozta a szereplőket. Szerinte a rendezvény szimpla szemfényvesztés. „Majomparádé. Senkik mulatoznak szanaszéjjel. Az itt résztvevőknek a többsége, főleg ha az itt jelenlévő nők között körülnézek, arra nem lenne alkalmas, hogy egy fodrászatban fölsöpörjön. Ez a véleményem” – adott hangot elégedetlenségének Puzsér Róbert.

„Ha Batman lennél, hol rejtőzködnél el az Arénában?” – erről érdeklődött nála a műsorvezető. A válasz: „Nem kaphatnék  egy érdemi kérdést?! Egy normális kérdést, olyat, amire egy értelmes választ tudnék adni?! Komolyan, a semmit mondás, az üres locsogás, fecsegés…ez az, amiért téged fizetnek, igaz?”

Puzsérnak azért akadt magyarázata arra, hogy ha már ilyen lesújtó véleménnyel van a rendezvényről, mit is keres ott. „Azért, hogy a centrumba, ott, ahol a pók fészkel, ott fejtsem ki a kritikát. Hát hol máshol érdemes?!”

Ott, persze.

 

Forrás : Hír24

Keresés