Befogadó színház marad a budapesti Thália Színház, de megállapodást kötnek színészekkel, hogy feladataik során először a Nagymező utcai teátrummal egyeztessenek - hangzott el a színház új bemutatóit ismertető sajtótájékoztatón. Bereményi Géza igazgató elmondta: az új évadban történelmi utazásra invitálják a nézőket. A közmédia is közvetíti a Bereményi-Kálomista színház darabjait.

Bár saját társulata továbbra sem lesz, mégis kötnek szerződéseket a színészekkel a Thália Színházban. A színház menedzser-igazgatója a Hír24 kérdésére úgy fogalmazott, ez azt jelenti, elsősorban náluk játszanak a színészek. Ebben a konstrukcióban a Tháliába kerül Schell Judit, Szombathy Gyula, Cserhalmi György, Csányi Sándor is.

Bereményi Géza a színház igazgatója hozzátette, január 1-je óta vették át a Thália Színház vezetését, a teátrum új szellemisége azonban csak a következő évadban bontakozik ki. Az első bemutatót június 21-én tartják, az Esküvőtől válóperig című darabban Schell Judit és Csányi Sándor játssza a két főszerepet.


Vissza a 10-es évekbe
Fotók: Neményi Márton

A művet Hamvai Kornél fordította, a darabot Béres Attila rendezi, aki a Budapesti Operettszínház főrendezője. Csányi azonban már most tudja, hogy a Tanú című filmből készülő darabban Pelkánt, a gátőrt játssza majd. A darabot Balikó Tamás rendezi. Balikó 2007-ben pályázott a Nemzeti Színház igazgatói posztjára is. Akkor úgy fogalmazott, hogy szerinte csalással nyert Alföldi Róbert, „ötvenéves evangélikus, adófizető polgárként, háromdiplomás heteroszexuális színházigazgató férfiként pedig úgy ítélem meg, hogy a csalás az bűn”- nyilatkozta a Dunántúli Naplónak. Bereményi Géza igazgató szerint a Tanú adaptációja vérbő komédiának ígérkezik. „Ez is kosztümös darab, hiszen az 1950-es években játszódik", szerinte az előadás nem a mozgókép "nyomvonalát" követi, és a dialógusok is megújulnak.

Csak „B”

Ahogyan Kálomista Gábor a sajtóbeszélgetésen viccesen fogalmazott, Balikón kívül csak B betűs rendezők lesznek a következő évadban, a Tháliában. Béres Attila, Bagó Bertalan vagy éppen Benedek Miklós. A Benedek által rendezett darab az 1910-es évektől napjainkig mutatja be a pesti kabaré történetét, felidézve a legismertebb, vagy már elfeledett kabarétréfákat, helyzeteket.

Ősbemutatóként kerül színre ősszel Garaczi László új darabja, amelynek még nincs végleges címe, jelenleg EMKE munkacímen emlegetik. A mű az első világháború előtt játszódik Budapesten az EMKE kávéházban, főszereplői pedig a vendéglátóhely tulajdonosai.

Tévé rogyásig

A teátrum együttműködést kötött a közszolgálati médiával, televízióra alkalmazott színpadi előadásokat rögzítenek, emellett a Magyar Rádió stúdiója is megnyílt, ahonnan élő műsorokkal jelentkeznek, és amelyben "kulturális tartalmakat" állítanak elő. Kálomista Gábor elmondta: eddig 9 előadást rögzítettek, az új évadban újabb 9-12 produkciót fognak. "Eddig határon túli és vidéki színházak kerültek sorra, de tárgyalunk fővárosi színházakkal is". A Hír24 kérdésére Kálomista Gábor azt mondta, el tudja képzelni, hogy akár a Katona József színház darabjait is rögzíthetik a közmédia számára. Nyitottak minden megkeresésre.


Schell Judit

A teátrum menedzser-igazgatója hangsúlyozta: az új vezetés "új utakra" indult, ezzel a színház gazdasági kiszolgáltatottságán szeretnének csökkenteni. "Lehet olyan minőségi színházat előállítani, amely nagyon sok nézőt meg tud mozgatni" - fogalmazott Kálomista Gábor terveikről.


Miniinterjú Csányi Sándorral

Ez a tagság nem világos nekem. Most akkor szeptembertől nem leszel a Radnóti tagja, de a Tháliáé sem, hiszen ez egy befogadó színház tagok nélkül.

Ez egy virtuális társulat. Majdnem olyan, mintha tag lennél, csak formailag nem, mert ez egy befogadó színház. Minden előadásra új szerződést kell kötni, mintha külsős lennél. A régi előadásokat játszom tovább, mondjuk a Radnótiban, sőt ha esetleg hívnak vendégnek, akkor a Tháliával való egyeztetés után erre is van lehetőség.

Szóval tulajdonképpen a Radnótiból eljöttél. Miért?

Ha a Kálomista Gábor nem hív, akkor nem szerződtem volna el a Radnótiból. Minden jó volt, minden működött, tök jókat játszottam. Ennek ellenére azon vettem észre magam, hogy rettenetesen belekényelmesedtem ebbe. 9 éve vagyok ott. Ha nagyon össze kell szednem magam, akkor sem tudok semmit mondani arról, hogy hogy mi volt a bajom a Radnótival. Minőségi előadásokat csináltunk, és Bálint András igazgató arra is figyelt, hogy ha játszunk, mondjuk Bolha a fülbe-t, akkor ne én legyek a szépfiú, hanem inkább a beszédhibás.


 

Itt, a Tháliában sem leszel te a szépfiú? Ahogy a repertoárt elnézem, azért a Thália mondjuk így: könnyedebb színház lesz, mint a Radnóti.

A két nyitó darabban, amivel kezdünk, én leszek a szuper lúzer, meg a Tanúban Pelikán a gátőr. Ezt anno el is mondtam Bereményi Gézának, hogy nem szeretnék visszamenni a „hősszerelmes” szerepekhez. Jó lesz ez a váltás. Mondom, ellustultam. És persze van a személyes szál, hogy én valóban nagyon jóban vagyok Kálomista Gáborral. Ő azt mondta, neki nagyon fontos, hogy legyen ember, akire számítani tud. És persze semmilyen tragédia nem történik, ha a színész egyik helyről átszerződik a másikra.
De ez egy szórakoztató színház lesz.
Én azt érzem, hogy nagy igény van arra, hogy megpróbáljunk egy olyan szórakoztató színházat csinálni, ami tart egy bizonyos szintet. Béres Attila, Bagó Berci , Balikó… és még van egy csomó terv, jó garancia erre.


Szerző : L.P.
Forrás :Hír24

Keresés