Rakonczay Gábor és felesége, Viktória úgy döntöttek, az egyik közösségi oldalon hozzák nyilvánosságra válásukat.

Válik az óceánt átevező Rakonczay
Elválnak útjaik... (MTI)

 

Az elmúlt időszakban szinte nem volt hét Rakonczayról szóló hír nélkül, és nincs is ez másképp most sem. A kenus, aki egyedüli magyarként átevezte az Atlanti-óceánt, nemrég komoly hibát vétett: Fa Nándor hajóját, a Vitézt vontatva akarta hazaszállíttatni, a lehetetlen küldetés azonban hozta a papírformát. A vontatás nem járt sikerrel, így a nyílt vizen hagyták a kenut.

Ez adott okot több kételkedő számára, hogy megfogalmazzák kételyeiket és kritikáikat, mely szerint akár csalhatott is Rakonczay: állítják, vitorlázásra alkalmas volt a kenu, és ezt a magyar sportoló ki is használta. A Sport24-nek adott nyilatkozatában Rakonczay ezeket a vádakat tagadta.

Miután visszatért Magyarországra, azonnal reflektorfénybe került, bár felesége Viktória már megszokhatta addigra a felhajtást, ugyanis szinte naponta adott nyilatkozatot eltűntnek hitt férjéről.

Most azonban jobbnak látják, ha elengedik egymást, ugyanis a hosszú távollét mindkettejüket ráébresztette, kapcsolatuk mégsem olyan erős, mint hitték, így a válás mellett döntöttek.

 

Forrás : Hír24

Keresés