Molnár József és Vízi Imre úgy érzik, még nem kellett volna kiesniük a Csillag Születikből. A páros inkább Romániában folytatja.

Végleg elhagyja az országot a CSISZ duója?
A határontúli zenészek bíztak a sikerben (RTL Klub)

Nem úszta meg Puzsér Róbert lesújtó kritikáját Molnár József és Vízi Imre, aki ezúttal egy Zámbó Jimmy feldolgozással léptek a Csillag Születik színpadára. A duó a múlt héten Varga Viktor Zöld az ég című slágerét dolgozta át, mely teljesen kiverte a biztosítékot Puzsér Róbertnél.

A duó elmondása szerint most még mélyebbre nyúlt a popularitás dzsungelében. Míg a közönség élvezte a produkciót, a zsűriből vegyes érzelmeket váltott ki a páros muzsikája. „Az elején olyan jól szólt! Nem értem miért kellett elkezdeni a dalt!” - kezdte Puzsér Róbert.

„Idejöttetek Erdélyországból és hoztatok Zámbó Jimmyt. Köszönjük szépen! Nem értem! Előttetek ezt a dalt McHaver és a Teknő dolgozta fel, utána meg a Dupla Kávé. Hogy érzitek magatokat a sor végén?” - fakadt ki a kritikus, aki szerint a duó jó adottságokkal rendelkezik, ám mindannyiszor rosszul aknázta ki azokat. Lehet, hogy Puzsér bírálatának is köszönhető, hogy a szombati élő show-n végül a Molnár-Vizi duónak kellett távoznia. A fiúk csalódottan nyilatkoztak az adás után, s nem akarták elhinni, hogy ez történt.

"A kiesésünknek leginkább az lehet az oka, hogy nem tudtuk megmutatni azt az oldalunkat, amiről korábban is ígértünk, hogy megcsillogtatjuk” - nyilatkozta a Hír24-nek teljesen kiábrándultan Molnár József, akinek zenésztársa reménykedik abban, hogy a tehetségkutató által nagyobb hírnévre tehetnek szert. „Attól függetlenül, hogy kiestünk, sokan megismertek bennünket. Reméljük, hogy lesz lehetőségünk több helyen is fellépni” - nyilatkozta bizakodóan Imre.

Ám mindennek ellenére a duó nem tervez hosszú távra hazánkban. Csalódottságuk visszahajtja őket hazájukba, Romániába. Bár reménykednek, hogy Magyarország visszavárja őket, önként nem térnek vissza hazánkba. „Két óra múlva már nem leszünk itt. Románia felé vesszük az irányt. Ha hívnak minket szívesen jövünk, de egyébként nem látjuk értelmét, hogy visszatérjünk” - nyilatkozta csalódottan József, akinek terveivel nem ért egyet a Csillag Születik zsűritagja, Hajós András.

„Nagyon sajnálom, hogy kiestek a fiúk. Rengeteg tehetség van az országban, így nincsenek könnyű helyzetben. Jómagam kiváló zenészeknek tartom őket, sőt Imi zenei ízlése kifejezetten közel áll hozzám. Hogy miért estek ki? Nehéz rá válaszolni, de jómagam a problémát a duóban látom, hiszen Imi és Jocó nagyon mások. Jocó hozza ezt a nagyon tiszta, népzenei hagyományt és sajnos lehet, hogy ez kevés a nézőknek. A zenei palettán viszont abszolút hiánypótló az, amit ők nyújtanak” - nyilatkozta a Hír24-nek Hajós András, aki további zenélésre bíztatja a Molnár-Vizi duót, s bízik benne, hogy a fiúk nem tűnnek el hazánk zenei palettájáról.

 

Szerző : Molnár Boglárka

Forrás : Hír24

Keresés