Falusi Mariannak kellett arról döntenie, kit küld haza a Megasztárból. Réti Nóra azonban nem csak ezért lehet dühös a zsűritagra.

A zsűriből egyedül Bereczki Zoltán adott volna még egy esélyt a 17 éves lánynak, a többiek szerint eltűnt a színpadról az a kislány, aki a versenybe jelentkezett. A végső döntés Falusi Mariann kezében volt, aki indoklás nélkül küldte haza Nórit.


Mariann sírt, amikor arra került a sor, hogy döntsön: Szűcs Ádámot vagy Réti Nórát viszi magával tovább a versenybe
Mariann sírt, amikor arra került a sor, hogy döntsön: Szűcs Ádámot vagy Réti Nórát viszi magával tovább a versenybe

A versenyző a jelenlevők szerint láthatóan haragudott Mariannra, hiszen sok kritikát éppen azért kapott, mert az énekesnő rábeszélte arra: a színpadon legyen nőiesebb, és tornacipő helyett magas sarkúban lépjen föl. Ezt a zsűri többi tagja hibának tartott, és meg is jegyezték: Nóri ettől olyan mű, mesterkélt hatást keltett a színpadon, és eltűnt belőle az a kislányos báj. Bochkor szerint a dalválasztás sem volt szerencsés, mert egy 17 éves lánynak nem áll jól, ha arról énekel, hogyan csókól egy másik nőt. Mariann ezekkel a kritikákkal nem értett egyet, pedig talán ugyanezt érezték a nézők is, és ezért is kapott Nóri olyan kevés szavazatot.
Nóri álma az, hogy híres énekesnő legyen, és tovább folytatja a zenélést, visszatér abba a bárba, ahol eddig fellépett. Ahogy a búcsúértékelésben monsták is neki: érdemes lesz akár a Megasztár következő szériájában próbálkoznia, mert óriási tehetségnek látják.



Nóri a búcsúdalt Caramellel énekelte. Ezt a lány legkisebb tetsvére sírva nézte végig a nézőtérről.

Nóri a búcsúdalt Caramellel énekelte. Ezt a lány legkisebb tetsvére sírva nézte végig a nézőtérről.

 

 

Forrás : www.storyonline.hu

Keresés