Túlsúlyos és cikin öltözködik a magyar celeb

Az embernek az a gyanúja, hogy hazai celebek otthonából ellopták a tükröt. Az utóbbi napokban ugyanis egyre többen jelentek meg közülük kínos öltözékben a nyilvánosság előtt.

A Story Gála és az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntője is jól példázta, hogy a hazai hírességek bizony nincsenek híján az önbizalomnak, annál inkább a jó ízlésnek. Szinte érthetetlen, hogy a celebek miért gondolják úgy, annál jobban néznek ki, minél kevesebb ruhát vesznek magukra a menő partikon. Mivel a Story Gála az év egyik legfelkapottabb rendezvénye, bizony ott is láthattunk számtalan olyan sztárt, aki kevesebb textilt vett magára, mint amit a testalkata indokolt volna. Kerülgethetjük a forró kását, de a tény az, hogy bizony sokan meglehetősen kínosan festettek, és még csak nem is az alkalomhoz illőn öltözködtek avagy vetkőztek.

A rendezvényen a Dívák elnevezésű formáció is tiszteletét tette. A hölgyek többnyire szexis öltözékekben lépnek színpadra, ám ezúttal az egyik tag, Ladinek Judit enyhén szólva túl lőtt a célon. Ruhája kissé szűknek tűnt, és hát kebleiből sem sokat takart. Az ember valójában azt sem tudta, hová nézzen, amikor véletlenül összefutott vele, ugyanis annyira zavarba ejtően nézett ki.


Tóth Gabi mondhatni, hogy csak hozta a megszokott formáját. Ruhája alig takart valamit. Az ember attól tartott, ha az énekesnő leül, esetleg olyan dologgal kell szembesülnünk, amivel nem igazán szeretnénk. Szerencsére Gabi megúszta a villantást, Szabó Zsófi azonban nem. A színésznő olyan mélyen dekoltált ruhát viselt, amiből szinte kibuggyantak dús keblei. De láthatóan nemcsak ő viselt a méreténél kisebb öltözéket, hanem szerelme, Berki Krisztián is, akinek öltönye ugyan nagyon menő volt, csak első látásra kicsit szűk. Megjegyezzük, ez egyébként valami új hóbort lehet a magukra valamit is adó férfiak körében, ugyanis Puskás Peti is hasonló öltözékben feszített az Eurovíziós dalfesztivál szombati elődöntőjén.

Tarány Tamás először jelent meg nagyszabású partin kedvesével. Bár a leányzó civil, de azért nyugodtan kérhetett volna divattanácsot  valami profitól. Ha ezt megteszi, nyílván szólnak neki, hogy a nem éppen törékeny alkatához nem illik a fehér kisbunda, amelyet ráadásul elfelejtett leadni a ruhatárban. A divatjamúlt ruhadarab bizony dobott még rá jó néhány pluszkilót, amit elkerülhetett volna akkor, ha inkább valami elegáns kendőt tesz a vállára. Az est legcikibb eseménye azonban mégsem a már említett celebek, hanem Medveczky Ilona nevéhez fűződik, akinek Story Gálás bukásán az internetezők ezrei azóta is jóízűen kacagnak a hasukat fogva. A művésznő tegnap megmagyarázta a bizonyítványát, szerinte minden a fránya cipőjének köszönhető. Látva a hatalmas sarkú és talpú cipellőt azon csodálkozunk, hogy nem érte komolyabb baleset a hírességet.

De nem csak a sztárok gálája bővelkedett borzasztó ruhakölteményekben. A szintén szombaton megrendezett Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében is találtunk néhány gyöngyszemet. A pálmát Tolvai Renáta öltözéke vitte el. Sejtésünk sincs, ki hitette el a szőke énekesnővel, hogy szexi a fekete ruhája, amiben testszínű betétek voltak. Ráadásul a nadrág szűk volt, a dekoltázsa meg inkább cikinek mondható, mint sem erotikusnak. Király Linda űrruhája is sokaknál kiverte a biztosítékot, és inkább előnytelen volt a nem éppen nádszálkarcsú Linda számára, mintsem előnyös.

Bár nem tisztünk divattanácsokat osztogatni, mégis azt ajánljuk a fentiekben említett hírességeknek, hogy legközelebb ne ugyanannak a személynek kérjék ki a véleményét a ruhájuk tekintetében, mint akinek a szombati fellépésük előtt tették.

 

Ám nem csupán a ruházat lehet kifogásolható egy sztár küllemén. A magyar hírességek ugyanis mind többször fordulnak plasztikai sebészhez, akik időnként nemhogy vonzóbb jelenséget, hanem sokkal inkább a valódi külsejüknél rosszabbat faragnak a hozzájuk forduló sztárokból Jó példa erre Szandika, akit szó szerint botrányosan szétplasztikáztak.


Forrás : Hir24

Keresés