Ezer férfival feküdt le a szexfüggő nő...

A brit nő 15 éves korában vesztette el a szüzességét, az azóta eltelt 27 évben pedig nagyjából ezer férfival feküdt le. Tudja magáról, hogy függő, de nem akar „leállni”.


Crystal Warren

Crystal Warren

Forrás: mirror.co.

     „Az emberek általában nem a nőkkel azonosítják a szexfüggőséget. Mi azok vagyunk, akik inkább kifogásokat keresnek lámpaoltás előtt. Én azonban más vagyok: egész nap a szex jár a fejemben” – magyarázta a 42 éves Crystal Warren a brit Mirrornak nyilatkozva.

 

 

 

    

    

     Crystal 15 éves korában, egy iskolai barátjával vesztette el a szüzességét, 17 éves korára pedig már 40 szexpartnert tudhatott maga mögött. „Nem voltam tisztában azzal, hogy 40 pasi több, mint ahánnyal egy nő egész élete során ágyba bújik. Csak azt tudtam, hogy jól érzem magam, amikor szexelek.”

     A nő kiemelte, hogy mindig is a biztonságos szex híve volt, védekezett a betegségek, és persze a nem kívánt terhesség ellen is. Gyermekre ugyanis soha nem vágyott. Tartós kapcsolata is mindössze három volt: az első azért ért véget, mert a partnere egy idő után nem tudta kielégíteni kiapadhatatlan szexuális étvágyát, a második azért, mert a férfi megcsalta, a harmadik viszont azért, mert Crystal hűtlenkedett.

   Általában kávézókban és szórakozóhelyeken ismerkedik, de gyakran előfordul olyan is, hogy az ebédszünetét használja ki arra, hogy lebonyolítson egy gyors légyottot, kielégítve ezzel a függőségét. Azt mondja, nem érti, hogy az emberek többsége miért nem tud úgy tekinteni a szexre, mint például egy élvezetes sétára. „Ha néhány nap szex nélkül telik el, elkezdem depressziósnak érezni magam, és nincs elég energiám.”

     A nő tisztában van azzal, hogy az emberek többsége ribancnak tartja, de ehhez már hozzászokott. „Tudom, hogy azt gondolják rólam, hogy borzalmas ember vagyok, és hidd el, magamra sem vagyok kimondottan büszke."

     Bár saját bevallása szerint felmerült benne, hogy szakember segítségét kéri függősége leküzdéséhez, erre azonban egyelőre képtelen: „A szex az egyetlen dolog, amitől jól tudom érezni magam.”

 

Forrás : www.nlcafe.hu

Keresés