Egy fotózás keretében ismét megmutatta magát Sarka Kata. Egyedi tervezésű cipők és ékszerek kedvéért dobta le ruháit Hajdú Péter neje – írja a Bors. „Egy népszerű és kifinomult termékeket gyártó olasz–magyar cég keresett fel, és kért meg, hogy készítsünk pár képet rólam és a termékekről. A fotózáson a saját ruháimat és cipőimet egyaránt használtam, csakúgy, mint kedvenc ékszereim közül is jó párat” – mondta Kata, akinek férje, Hajdú Péter nem szól bele, hogy felesége mennyire vetkőzik le, mennyit mutat meg magából. „Szerintem illik így kinéznie egy 27 éves fiatal nőnek. Számomra ez alapvető, szeretek tetszeni a férjemnek és másoknak is. Szerintem az lesz az igazi teljesítmény, ha majd negyvenévesen is úgy nézek ki, mint most” – mesélte az anyuka.

1. A 2007-es év nem hozott szerencsét Hajdú Péternek a lánykérésben, de szerencsére a műsorvezető kitartó típus, egy évvel a fuccsba ment lánykérés után édesanyja kíséretében újabb jegygyűrűt vásárolt menyasszonyával, Sarka Katával. Ezúttal nem lőtt mellé, a válasz egy tényleges igen volt.

alt
 
2. Sarka Kata neve és arca 2008-ban már szinte naponta köszönt vissza az újságokból. A fiatal, csinos lány mindezt nem csak életművének (benne a Miss Universe Hungary első udvarhölgye vagy a Budapest legszebb lánya cím) köszönhette, hanem a Hajdú Péterrel szövődött, fordulatokban és gyűrűkben gazdag szerelmének is.
 
alt
 
3. A 2008-as Story-gálán együtt megjelenő párban már öt évvel ezelőtt is ott volt a glamour-faktor, amikorra már Kata – háromévnyi járás után – rég kilépett a tinilány szerepéből, és formás nővé érett. Az olaszos szépség lelkesedését a számos akadállyal megtűzdelt kezdeti szakasz sem törte meg, jól látható, mennyire rajong a bűvészkedésben is verhetetlen párjáért.
 
alt
 
4. Sarka Kata és műsorvezető párja Budapesten, a Szent István-bazilikában kötötte össze életét hivatalosan is. A 2008-ban zajlott szertartásra celebek sokasága volt hivatalos, sőt a menyasszony frizuráját készítő fodrász maga (Hajas László) is híresség volt. Bár Kata az oltár előtt, mélyen dekoltált ruhájában úgy festett, mint egy olasz szexszimbólum, smink nélkül leginkább egy csinos, szalagavatóra készülő tininek tűnt.
 
alt
 
5. Nemcsak Hajdú Péter, hanem a mi szavunk is elállt Kata választásától, legalábbis ami a ruhát illeti. Kristályokban és dekoltázsban is igen gazdag darab volt, amit Benes Anita divattervező álmodott meg. A hárommillió forintos menyasszonyi ruha állítólag a tervezőnő ajándéka volt Katának.
 
 
alt
 
6. A házaspár nem sokáig várt a gyermekvállalással, hamar berendezkedtek a kisgyermekes családi életre. Első közös gyermekük, Noémi, 2009 februárjában született meg.
 
alt
 
7. A házaspár kislányuk születése után sem mondott le a közös utazásról. A NÉVshowR című műsor szilveszteri adásának felvételére Hajdú Péter nem csak Katát, hanem Noémit is magával vitte az osztrák Alpokban fekvő, Kreischbergbe. A sokat takaró síruha ellenére is tisztán látszik, hogy az egygyermekes anyukának előnyére vált az anyaság. Hihetetlen, de igaz, a képen Kata csak 23 éves.
 
alt
 
8. A fiatal anyuka a kis korkülönbségre esküszik, így férjével nem vártak hosszú évekig a második gyerekkel. Kata a Sugarbird mesepóló kollekciójának 2010-es, a Fővárosi Állat és Növénykertben tartott rendezvényére már nemcsak Noncsikával, hanem pocakjában második, születendő gyermekével érkezett. A kép különlegessége, hogy itt Hajdú Péter felesége tőle nem túl megszokott módon világosabbra hajszínnel érkezett. Mi a barnát jobban szerettük.
 
 
alt
 
9. Szintén a Sugarbird egyik rendezvényén jelent meg Kata 2011-ben, ezúttal legjobb barátnője, Szabó Zsófi oldalán, aki nem más, mint a magát mostanában a média másik oldalán is kipróbáló anyuka kisebbik gyermekének, Dávidnak a keresztanyja. Nem titok, hogy Hajdú Péter felesége időközben kisebb-nagyon plasztikai műtéteken is átesett, ami a képek alapján (lássuk be) nem vált hátrányára.
 
alt
 
10. Egy fodrászat 2011-es mesepartijára Sarka Kata mindkét gyermekét magával vitte. Noémi és Dávid anyukája a fotón a megszokott hosszabb, hullámosabb haj helyett rövidebb, kivasalt frizurát visel, amitől csak dögösebbnek tűnik, de idősebbnek nem. Nehéz elhinni, hogy a srácok anyukájáról, nem pedig a nővéréről beszélünk.
 
alt
 
11. Nem, ez a 2013-as fotó nem egy hollywoodi vörös szőnyeges vonulást örökít meg. Pedig ezen a képen Hajdú Péter felesége minimum úgy néz ki, mint Cheryl Cole vagy valamelyik amerikai kolléganője. Kata ruhája telitalálat, klasszikus, kifinomult. Láttunk tőle pár jóval kihívóbb darabot is, de messze ez a letisztult vonalvezetésű, mégis szexi ruha a kedvencünk.
 
alt
 
 

 

Forrás : www.nlcafe.hu

http://www.nlcafe.hu/sztarok/20130920/sarka-kata-hajdu-peter-tv2/#a3

Keresés