Magyarországon titkosabb a celebek vagyona, mint a politikusoké. Ezért a StoryOnline arra vállalkozott, hogy bemutatja azt a tíz sztárt, akik nemcsak népszerűek, de valószínűleg gazdagok is. Ők azok, akik hosszú évek alatt kemény munkával és kitartással gyűjtötték össze a millióikat.

A tízes listánk harmadik szereplője Friderikusz Sándor. A szakmával tizennégy éves korában ismerkedett meg, akkor kezdte gyerekriporterként a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójában. Később Az én mozim és a Friderikusz-show tették igazán ismertté. 
A listánkon szereplő hírességek közül, talán az ő életéről és vagyonáról tudunk a legtöbbet a könyveinek köszönhetően: Friderikusz óriási utat járt be, édesanyja egyedül nevelte és annyira szegények voltak, hogy a műsorvezető szerint édesanyja egyáltalán nem látott hat számjegyű összeget. 
 

fotó: YouTube
fotó: YouTube

A tévézésen kívül az 55 éves tévés könyveket is írt.  Oknyomozó riportkötete jelent meg Molnár Csilla szépségkirálynőről, aki önkezével vetett véget az életének. A könyv 1987-ben jelent meg és az aluljárókban árulták, annyira népszerű volt, hogy Friderikusz négy nap alatt ki tudta fizetni belőle a 2 millió forintos nyomdaköltséget.  Az első kiadásból 5,4 millió forintot kaszált. Ebből többek között egy lakást és egy BMW-t vett. ( Ezt a márkát akkori cégtársa Dömsödi Gábor ajánlotta neki, mire Fridi visszakérdezett: Van egy kocsi, amit a BNV-ről Budapesti Nemzetközi Vásárról neveztek el? A járgányt sokáig vezetni sem tudta). 
 
A szépségkirálynős könyvnek összesen négy kiadása volt és 370 ezer példány fogyott belőle.  A könyvsikerek után következett a Friderikusz Show, ami 1992-ben indult és az MTV-től nézőnként 1 forint 10 fillért kapott. Már az első adás 3,6 milliós nézettséget produkált, ez 4 milliót jelent. A show-t 13 milliós banki kölcsönből indította, amit csak nehezen kapott meg. Ő gyártotta le az egész műsort, a mai napig saját produkciós cége van.
1993-ban megvette az Isaura folytatását, zsebből fizetett ki a brazil forgalmazónak egy összegben 180-szor 800 dollárt az egész sorozatért. 
fotó: MTVA
fotó: MTVA

Bevallása szerint vagyona nagy részét azonban nem a tévézésből szerezte, hanem főleg befektetéseiből. A tőzsdén kívül egy építőipari vállalkozásba is beszállt, de egy magánpénzintézet alapításának is részese volt. Vagyona tévézésből szerzett része csupán 10-20 százalék lehet.  

"A pénzcsinálás számomra örömforrás (?) ha ötmillióból sikerül nyolcat vagy tízet csinálnom, az jó érzés" - írta korábban.  
 
fotó: TV2
fotó: TV2

Friderikusz egyébként rengeteget költ jótékonyságra, de emellett csak arra évi 8-10 milliót szán, hogy tagja legyen egy olyan szervezetnek, ami megküldi neki a világ összes új műsorának DVD-jét Alaszkától Új-Zélandig. 
 
Érdekes tény, hogy mikor legelőször elkészült a 100 leggazdagabb magyar listája, akkor bekerült volna, de Friderikusz "határozottan megtiltotta", hogy beleírják, mert szerinte a gazdag emberek vagyoni helyzete átláthatatlan (tőzsdei ingadozások, folyamatos befektetések, árfolyamváltozások, céges osztalék, adók stb. miatt)
Friderikusz pár éve végrendeletet írt. Ha kíváncsi vagy mi szerepel benne, katt ide.
 
 
Forrás : www.storyonline.hu

http://www.storyonline.hu/hirek/ok_leggazdagabb_celebek_friderikusz/43562/

Keresés