A 42 éves sztáranyuka egy hónap alatt visszanyerte vékony alakját.


5 héttel a szülés után újra vékony Uma Thurman

Cikkünk születésének pillanatában a világ még mindig találgatja, milyen nevet adott harmadik gyermekének a világ egyik legkedveltebb színésznője, Uma Thurman. Illetve azt is tátott szájjal figyeljük, hogy a híres színésznő hogyan adhatta le a terhessége alatt felszedett pluszkilókat ilyen gyorsan.

A Kill Bill-filmek 42 éves sztárja ugyanis 2012. július 15-én adott életet kislányának, aki üzletember kedvesével, Arpad Bussonnal az első közös gyermekük. Augusztus végén pedig már vékonyan és fitten kapták őt lencsevégre New Yorkban.

A sztáranyuka fotóin jól látszik, hogy várandóssága alatt elsősorban a combjaira és a hasára hízott. Utóbbiról még nem sikerült teljesen leadnia súlyfeleslegét, de az lenne a csoda, ha ez összejött volna neki, hiszen még csak öt hete szült!

Az Oscar-díjra is jelölt színésznő a róla készült friss fotókon egyelőre még takargatja a pocakját, ám a Wellness Cafe szerint semmi szükség nem lenne erre, hiszen normális, ha egy kismama a baba érkezése után csak lassan, fokozatosan szabadul meg a nem kívánt kilóktól.

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

Uma Thurman egyesek szerint valóban elsieti egy kicsit a fogyást, amit néhányan munkáinak tudnak be. Az egyik internetes mozi-adatbázis szerint a világsztárnak jelenleg három filmje van előkészületi fázisban, ezen kívül sokan már a Kill Bill 3-ról is pletykálnak.

Mások szerint a színésznő alapvetően ilyen vékony alkat, és a pluszkilók ahogy jöttek, úgy le is mennek róla. Ebben tehát nem az önsanyargatásnak, hanem a szerencsés géneknek van nagy szerepük, illetve Uma elképesztő tudatosságának.

A színésznő, aki korábban a vegetáriánus-, a makrobiotikus-, majd a paleolit táplálkozás híve lett, néhány apróságra még jobban odafigyel a szülés után. Például sosem hagyja ki a reggelit, az ebédet, sem a vacsorát, emellett pedig tízóraizik és uzsonnázik is. Mindezt úgy, hogy napi kalória-bevitele 1800-2200 kalória között legyen.

Mivel nagyon szereti nap közben meglepni magát valamivel, gyakran beiktat egy-egy finom salátát. Sőt, mivel nagy csokis keksz- és csokiimádó, időnként egy-két kocka étcsokoládé is helyet kap napi ínyencségeinek listáján.

Ami pedig a mozgást illeti, a sztáranyuka korábban is Hollywood legnagyobb örökmozgói közé számított. Szeret a szabadban mozogni, például sétálni, kocogni és lovagolni, télen pedig szívesen síel és snowboardozik.

Az edzőtermeket terhessége előtt is gyakran látogatta, ahol feszes combjait és erős karjait formálta még tökéletesebbre kis súlyokkal végzett edzésekkel. Nagy kedvenceit, a jóga- és Pilates órákat pedig terhessége alatt sem hagyta abba. A sportot lassan újra is kezdheti, ami valószínűleg könnyebben fog menni, mintha hónapokig meg sem mozdult volna.

 

Fotó : Profimedia – Red Dot

Forrás : www.wellnesscafe.hu

Szerző : Balogh Mia

Keresés