Sokan kapcsoltak a héten a Music FM-re a Bumeráng hallgatók közül is, hiszen a NeoFM-ről távozó stáb egy hétig ezen a frekvencián kapott helyet. A folytatás azonban bizonytalan. Lehet, hogy újságot alapít a szabadszájú rádiós csapat?

Kiss Anikó, a Music FM vezérigazgatója azt mondja, csak erről az egy hétről tárgyaltak Bochkor Gáborékkal, a jövőről nem. Mint mondja, azt sem tudják, hogy mennyi lenne a Bumeráng költségvetése, ám bizonyára nem kevés, hiszen nagy és profi stábbal dolgoznak. Arról tehát egyelőre nem lehet tudni, hogy a közkedvelt reggeli műsort a jövőben folytathatják-e valahol Bochkorék, bár arra vélhetően lenne igény.

A vezérigazgató azt mondja, szolidaritásból hívták meg magukhoz a Bumerángot egy hétre, és nem az volt az elsődleges céljuk, hogy hallgatókat „szerezzenek”. Persze tény az, hogy a műsor hűséges hallgatóinak jelentős része a Music FM-re kapcsolt a héten, és az online oldalukon is mérhető volt a látogatottság emelkedése – mondta Kiss Anikó.

Azt is megtudtuk, hogy Bochkorék ezt az egy hetet teljesen ingyen dolgozták le új állomáshelyükön, és mint mondták, nagyon jól érezték magukat. A rádió műsorvezetői és egyéb dolgozói is szeretettel fogadták a Bumerángot, mindenki együtt érez velük.

Baji Anitától, a Bumeráng szerkesztőjétől megtudtuk, egyelőre ők sem tudják, mikor és hol térhetnek vissza, de azon dolgoznak, hogy a hallgatóik megkapják a megszokott műsorukat. Mint mondja, ha már tudnak valamit a folytatásról, akkor arról az internetes oldalukon, a Facebookon és természetesen a Hír24-en is tájékoztatnak mindenkit.

A Bors internetes kiadása eközben arról írt, hogy Bocsiék hetilapot alapítanak. Az újság tudni véli, hogy az új kiadványt már tördelik, és hamarosan meg is jelenik. Ezt az információt egyelőre senki sem erősítette meg, de ahogy mondani szokták: „Nem zörög a haraszt...".

 

Forrás : Hir24

Keresés