Bochkor Gábor és a Bumeráng többi tagja sem maradt a NEO FM-nél. A rádiós elmondta: négy hónapja nem kapott fizetés, a tartalékához kellett nyúlni. Egyáltalán nem így tervezte a jövőjét - írja a Blikk.


Kitálal: Bochkornak elege lett!

"Négy hónapja nem kaptam fizetést...Sok pénzről van szó, nyilván megrendít a dolog, de a tartalékaimból néhány évig még ellennék. Más kérdés, hogy nem így tervezem a jövőt"- kezdte a Blikknek Bochkor Gábor, aki a Bumeráng stábjával hétfőtől - egy héten át - a MUSIC FM-en lesz hallható.

Bochkor azt is elmondta: már májusban sejtették, hogy nagy a baj, de az új tulajdonos érkezésének ténye apró reménnyel kecsegtette őt és kollégáit. "...Május környékén sejtettem, hogy ebből akár nagy baj is lehet, aztán jött a reménysugár, a semmiből feltűnt egy új tulajdonos, aki egy forintért megvette a céget, és vállalta a bérek, és az adósságok fizetését...Nem értettem a konstrukciót, de optimisták voltunk, elkezdtünk újra élő adásokat adni. Aztán elfogyott a türelem, rájöttünk, hogy az új tulajdonos nem akar ebbe pénzt fektetni. Sok kollégának ennyi idő után már napi betevőre kellett volna a fizetése"- ecsetelte a helyzetet Bochkor a Blikknek.


Bochkor sokszor tervezgette Vogával a jövőt, de még ők maguk sem tudják, hogyan tovább.

"Lajos - Boros Lajos, a szerk. - helyzete picit más. Mi úgy voltunk vele, hogy elveszítjük az állásunkat, a megélhetésünket, a műsort, mindent, Lajos azonban lélekben már korábban felkészült erre. Ő a szép búcsú lehetőségét veszítette el...Hogyan tovább? Őszintén nem tudom. Vannak tervek, amikről még nem beszélhetek, de egy-két héten belül okosabb leszek."

 

Forrás : www.nlcafe.hu  

Keresés