Újabb nagyszerű tudományos hír látott napvilágot, miszerint egy francia tudós eszközének segítségével írássá lehet alakítani a szemmozgást.

 

A rendszer teljesen működőképes, és segítségével a szem mozgása által leírt betűk, illetve számok megjelennek a monitoron, ami hatalmas segítség lehet a kommunikációban gátolt, fogyatékkal élők számára. Korábban már adtunk hírt a rágondolással történő gépelésről, így a kettő együtt valóban csodás előrelépés.

A rendszert Dr. Jean Lorenceau fejlesztette ki a Université Pierre et Marie Curie-n, Párizsban, és jelenleg is teszteli a pácienseivel, akik rövid képzést követően képesek voltak teljesíteni a feladatot, sőt, egyszerűbb rajzokat is készítettek. Ez főleg azok számára jelentett nagy örömet, akik nem képesek mozgatni a végtagjaikat, így írni sem tudnak, de most egy viszonylag gyors formáját kapták meg a személyes kommunikációnak.

Dr. Jean rendszere előtt nem volt lehetséges hasonló megoldás, mivel alapvető problémát okozott a szem folyamatos kisebb-nagyobb mozgása, tehát hiába rendkívül precíz és összetett a szemünk, kevesebb befolyással bírunk rá, mint gondolnánk, köszönhetően az ösztönös reakcióknak. Az új megoldásnak köszönhetően azonban egy 90 perces tréninget követően bárki képes leírni percenként 20 karaktert, ami első hallásra nem tűnik soknak, de azok számára, akik eddig nem tudtak sehogy kommunikálni, nagyszerű lehetőség lehet.

 

Forrás : www.technet.hu

Keresés