A Samsung az év elején Las Vegasban megrendezett CES szakkiállításon jelentette be első SUHD televíziós készülékeit, melyek Dél-Koreában még ebben a hónapban fel fognak bukkanni a boltok polcain. A legkisebb példányok 55 colos képátlóval rendelkeznek és átszámítva mintegy 1,35 millió forintba kerülnek, de ha esetleg ez túl kicsi lenne, akkor a termékskálában többek közt 65, 78 és 88 colos gigantikus modellek is találhatók. A 4K felbontású vadonatúj készülékek ívelt kialakításúak és a legújabb Tizen operációs rendszert futtatják. De pontosan miről is szól ez a bizonyos SUHD? Nos, az ezekben a készülékekben található félvezető nanokristályok mérettől függően különböző színeket bocsátanak ki, így különlegesen élénk és valósághű árnyalatokat láthatnak a nézők. A gyártó szerint az SUHD modellek a hagyományos televíziókhoz képest 64-szer több színt képesek megjeleníteni.

 

Az SUHD-ban rejlő technológia automatikusan elemzi a megjelenítendő képek fényerejét, minimalizálva a többletenergia felhasználást, miközben élesebb kontrasztot és mélyebb fekete színeket biztosít. Arról nem is beszélve, hogy 2,5-szer nagyobb a fényereje, és kétszer annyi színt képes reprodukálni, mint a hagyományos TV-k, sokkal élethűbb képeket jelenítve meg. A Hollywood egyik legismertebb filmstúdiójával, a 20th Century Fox-szal folytatott együttműködésnek köszönhetően a Samsung olyan tartalmakat nyújt a felhasználók számára, amelyek megfelelnek az SUHD színvonalnak is, vagyis ily módon a tévékben rejlő lehetőségeket maximálisan ki lehet aknázni. Mi legutóbb a gyártó egyik 55 colos felsőkategóriás ívelt 4K tévéjét fogtuk vallatóra.

 

Forrás : http://technet.hir24.hu/hirek/2015/02/06/uj-szupertevek-arasztjak-el-a-boltokat/#sl

Szerző : László Ferenc