A BPA megváltoztatta a gyerekek viselkedését...


Azoknak a gyerekeknek, akinek fogát az ellentmondásos műanyag-összetevőből, a biszfenol-A-ból (BPA) készített anyaggal tömték be, alig észrevehetően, de hosszú távon megváltozhat a viselkedése.

A kutatók 534 olyan gyereket vizsgáltak meg, akiknek legalább 2 foga kilyukadt, és felmérték szociális képességeiket a fogtömés előtt, illetve 5 évvel azután. A tömőanyag vagy ezüstvegyületből, vagyis amalgámból készült (már nem használják, mert ólmot is tartalmaz); vagy pedig a műanyagok egyik összetevőjéből, melyek közül néhánynak az alapja a biszfenol-A-ból készített bisGMA. A legtöbb bisGMA-töméssel rendelkező gyermekek szenvedtek leginkább érzelmi zavaroktól öt év elteltével. Más tömőanyagok esetében ezt a problémát nem figyelték meg, mint ahogy arról a Pediatrics augusztusi száma is beszámol majd.

"Valódi meglepetésként szolgált, hogy az amalgám helyett kompozit töméssel ellátott gyerekek körében tapasztaltunk több problémát" - állapította meg a kutatás vezetője, Nancy Maserejian, a watertowni New England Kutatóintézet epidemiológusa. "A társas viselkedés terén szerzett pontszámokban átlagosan csak igen csekély elmaradás mutatkozott, ami egyénenként talán nem is kimutatható. Nagyobb csoportnyi gyerek esetében azonban már észlelhető a különbség."



Habár továbbra is ellentmondásos maradt, hogy a biszfenol-A ártalmas e az egészségre, korábbi kutatások kapcsolatba hozták a hiperaktivitással és az agresszív viselkedéssel. A kompozit tömések, köztük a biszfenol-A-val készültek terjedtek el a legszélesebb körben a 90-es évek gyermekfogászati kezelési gyakorlatában. Természetesebbnek tűntek, és biztonságosabbnak, mint az ólomtartalmú amalgám - mondta dr. Burton Edelstein, a Columbia Egyetem gyermekfogász professzora. "Ez a kutatás elég aggasztó eredményekkel zárult ahhoz, hogy újraértékeljük az amalgámot." Jelenleg nincs okunk félni az amalgám vagy rozsdamentes acél koronák hatásától.

A kutatásban szereplő 6-10 éves gyerekek az őrlőfogaikba vagy amalgámot kaptak, vagy bisGMA, illetve uretántartalmú kompozit tömést. Az adatok egy olyan kutatásból származtak, mely az amalgám hosszú távú hatásait vizsgálta a pszichés teljesítményre és a vesefunkciókra. A legtöbb bisGMA-val rendelkező gyerekek a 4-5 évvel később elvégzett felmérések tanúsága szerint gyakrabban szenvedtek olyan problémáktól mint az elszigeteltség, a depresszió, vagy a szorongás. 16 százalékuknál állt fenn a viselkedészavarok kockázata, ami a többieknél 6 százalék körül alakult. Az amalgám és az uretán esetében azonban nem figyeltek meg eltérést a mennyiség függvényében az érzelmi problémák terén.

"Több kutatásra van szükség a témában" - jegyezte meg dr. Mary Hayes, chicagoi gyermekfogász, az Amerikai Fogorvos Szövetség szóvivője. Ő maga vagy kompozit, vagy amalgám tömést használ, attól függően, melyik fogat kell betömni, és hogy a szülők fehér pótlást szeretnének-e. "A legtöbb, általam ismert kompozit tömés tartalmaz bisphenol-A-t" - ismerte el.

A szerző a következőket tette hozzá: "Nem vagyunk biztosak abban, hogy a biszfenol-A, vagy bármely más, tömésből kikerülő anyag okozza a fent leírt jelenségeket." Munkatársaival pillanatnyilag a biszfenol-A szintjét mérik a gyerekek szervezetében. Az anyagot a behelyezéskor és azt követően is lenyelhetik. Ha tömni kell a fogat, jobb olyat választani, amiben nincs biszfenol-A" - javasolta Edelstein. A szülők is csökkenthetik a kockázatot, ha meggyőződnek arról, hogy a fogorvos betartja az előírásokat, például vákuummal tisztítja ki a tömött fog környékét. Legjobb azonban magának a fogszuvasodásnak a megelőzése.

Forrás : www.hazipatika.com

Keresés