Kővágó Zoltánt doppingvétséget megalapozó magatartás - már az elnevezés is hihetetlen - miatt nem engedi a Nemzetközi Atlétikai Szövetség az olimpiára. No, de miért is? Ez olyan, mintha ugyan senkinek semmi baja, de majdnem baleset okozása miatt büntetné a rendőr az autóst...


Óriási magyar sportdiplomáciai kudarc
Kővágó Zoltán a következő két évben nem örülhet egyetlen jól sikerült dobásának sem (AFP)

Az időzítés! Azért az elképesztő! A Nemzetközi Sportdöntőbíróság döntésére (CAS) hivatkozva a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) egyetlen nappal a megnyitó előtt jelenti be, hogy nem indulhat az egyébként éremesélyes magyar atléta az olimpián. Tegnap ugyanők éppen kilenc másik atlétát „szállítottak le” a Londonba induló gépről. A Fazekas doppingesetet követő újabb ügy sokkolta a magyar közvéleményt. Ráadásul Kővágó nem is doppingolt. De nézzük miről is van szó valójában?

A helyzet az, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nevű szervezet hatalmas pénzek fölött gazdálkodik és még nagyobb felett akar, így rendre bizonyítania kell a fontosságát, létjogosultságát. Ezért a NOB jóváhagyásával konkrétan az emberi jogok határát súroló elvárásokat, követelményeket támaszt a sportolók elé, és rendre elkap vétkeseket, vagy csak egyoldalúan, általuk feltételezett vétkeseket. Ez utóbbi történt most.

Az olimpiára készülő sportolóknak ugyanis úgynevezett „holléti nyilvántartást” kell vezetniük. A versenyző köteles egy hónapra előre a nap 24 órájára megmondani mikor, hol fog pontosan tartózkodni. Köteles megadni az összes elérhetőségét, hogy ha valami mégis közbe jönne, akkor el tudja érni a meglepetésszerűen érkező doppingellenőr. Ezt az internetes alapon működő listát a sportoló köteles kitölteni, folyamatosan frissíteni. Látja azt a WADA, a MACS, a sportoló szövetsége, a MOB és a NOB is, így bármikor bárki ráküldhet bárkire egy-egy jól irányzott ellenőrzést – a totális doppingmentesség jeligével!

Kővágót az IAAF által megbízott osztrák doppinglaboratórium munkatársa akarta meglepni tavaly augusztusban – versenyen kívül, valahol Magyarországon. Ott, ahol éppen a holléti nyilvántartásban szerepelt aznap, azon az órában az atléta tartózkodási helye. A doppingellenőr nem találta a sportolót és mivel minta nélkül kellett hazamennie, doppingvétséget megalapozó gyanú miatt feljelentette az atlétát. Az IAAF hivatalból eljárást indított. Az eljárás illetékességét a helyszínre, Magyarországra helyezte, így a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) és a Magyar Antidopping Csoport (MACS) egy-egy képviselője folytatta le azt, nézte meg azokat a telefonos híváslistákat és egyéb bizonyítékokat, amellyel Kővágó igazolta, hogy az osztrák doppingellenőr elérhette volna, ha akarja. A bizottság minden bizonnyal alapos és körültekintő vizsgálódás után felmentette a sportolót.

A felmentést azonban az IAAF illetékesei nem fogadták el, Így a MASZ a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult. A MOB is meg volt győződve a versenyző ártatlanságáról, ezért támogatta - egyes információk szerint 8 millió forinttal - a MASZ-t a fellebbezésben. 
A CAS-ban meg éppen ma hozták meg a verdiktet - úgy döntöttek, ahogy.

Kétségünk ne legyen, amíg az orvostudomány megelőzi a doppingüldözőket, addig egyes sportolók doppingolnak majd. Mert az ő oldalukról is a pénzről szól a történet. Mert a sport már csak olyan, hogy csak a csúcson nemcsak aranyérmet és babérkoszorút osztanak, hanem az átlagosnál jóval magasabb jövedelmet is. Ezért lesznek olyanok, akik lebuknak és lesznek olyanok is, akik bár beszedik, beszúrják a koktélt, a meghurcoltatás és eltiltás helyett maradnak, maradhatnak igencsak jól kereső ünnepelt sztárok.

Hallani Kővágóéhoz hasonló eseteket, ahol kedvező döntés született a sportoló számára. Ergo, ha a nemzetközi szervezetek (NOB, WADA, IAAF) magyarországi képviselői (MOB, MACS, MASZ) hoznak egy döntést és azt nem fogadja el a felettes szerv, akkor ott nincs miről beszélni.
Nincs másról szó, mint a magyar eljárás nemzetközi semmibe vételéről, ergo a magyar érdekképviselet nemzetközi csődjéről - sportdiplomáciai kudarcról.

Ez a jelen. Innen szép nyerni !

A Magyar Atlétikai Szövetség kiáll versenyzője mellett

Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára az MTI-nek a csak csütörtökön nyilvánosságra került esetről elmondta, Kővágó tanúkkal és tényekkel tudja bizonyítani, hogy nem találkozott az ügyben érintett két osztrák doppingellenőrrel.

"Semmilyen tárgyi bizonyíték nincs arra, hogy Kővágó Zoltán megtagadta a doppingellenőrzést" - jelentette ki Gyulai Márton. Hozzátette: amíg a versenyző számos tárgyi bizonyítékkal támasztotta alá igazát, addig a másik oldalon egyetlen ember, a vizsgálatot vezető doppingellenőr ellentmondásokkal teli vallomása áll.
Kővágót tavaly augusztusban akarta ellenőrizni Szolnokon két doppingellenőr, de a megadott címen nem találták. A doppingellenőrök állítása szerint ezután felhívták az atlétát telefonon, aki megtagadta a találkozást, azaz az ellenőrzést. Ezért pedig kétéves eltiltás jár.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) értesítése után a független magyar doppingbizottság június 6-án úgy foglalt állást, hogy Kővágó nem követett el doppingvétséget. Ezután az IAAF a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely eltiltotta a diszkoszvetőt.
Gyulai Márton hangsúlyozta, értetlenül áll az eset előtt, mivel minden Kővágó igazát bizonyítja. Az MTI kérdésére a MASZ főtitkára közölte, az fel sem merült, hogy a versenyzőt megfosztják a júniusi Európa-bajnokságon szerzett bronzérmétől.


 

Forrás : Sport24

Keresés