Ezeket edd vérszegénység esetén !

Megfelelő étkezéssel javíthatsz a vérszegénységen, viszont nem árt pár dolgot figyelembe venned.

     Gyakori betegség, mégis sokan vannak, akik csak legyintenek rá, mondván, úgysincs komolyabb tünete. Pedig súlyos következményei is lehetnek, mint például szívritmuszavar, idegrendszeri károsodások, illetve állapotos nőknél a magzatot is veszélyeztetheti. Ilyenkor általában gyógyszeres kezelést szoktak javasolni az orvosok, de helyes táplálkozással is sokat tehetsz az egészségedért.

Mikor beszélünk vérszegénységről ?

     A betegség egy olyan állapot, amikor a vörösvértestek, illetve a bennük található hemoglobin a normális szint alá esik, amit egyszerű vérvizsgálattal ki lehet mutatni. Leggyakrabban vashiánnyal párosul, mivel ha e nyomelem raktárai kiürülnek, akkor kevesebb vörösvérsejt képződik. Kúraszerű gyógyszeres kezeléssel, valamint speciális táplálkozással orvosolható, vagy akár meg is szűntethető ez az állapotot, attól függően, milyen súlyos fokozatú a vérszegénység.

     Fiatal nőknél, terhes kismamáknál fordul elő leginkább, főleg, ha vegetáriánusok, ezért nekik fokozottabban kell ügyelniük a változatos, vasban gazdag étrendre.

Vérszegénység tünetei:

1. sápadtság

2. fáradékonyság

3. gyakori szédülés

4. csökkent ellenállóképesség a betegségekkel szemben

5. koncentrálóképesség hiánya

Állati, vagy a növényi eredetű élelmiszert fogyasszak ?

      A vashiányos vérszegénységgel küzdőknek elsődleges feladata, hogy növeljék a vaskészletüket. Rossz hír a vegetáriánus étrend követőinek, hogy a növényi eredetű táplálékok esetében ez a nyomelem sokkal kevésbé képes felszívódni – csupán 1%-ban, mint az állati társainál – ahol akár 30%-ban. Tehát téves az az elképzelés, hogy ha sok spenótot, céklát, vagy a ribizlit eszünk, akkor segíthetünk az állapotunkon. Hogy mit tegyél? Természetesen nem kell lemondanod ezekről a finomságokról, viszont ügyelj arra, hogy mellé mindig fogyassz kevés húst is, mivel az állati eredetű táplálékok segítik az előbbiek vasfelszívódását.

      Hetente minimum egyszer ajánlott, hogy a tányérodon legyen hal is, mely mellé köretnek válassz hüvelyes zöldségeket.

Megnövekedett vitaminszükséglet...

C-vitamin

     Bizonyára tudod, hogy mennyire fontos a C- vitamin bevitele, viszont ha te is küzdesz a vérszegénységgel, akkor mindenképp növeld az ebben gazdag ételek fogyasztását, mivel segíti a vas felszívódását. Egy tanulmányban bebizonyították, hogy az aszkorbinsav akár háromszorosára is megnövelheti az anyag beépülését, így serkenti a vörösvértestek képzését is. Állapotos és szoptató nőknek ezért gyakran szoktak javasolni a kiegészítő C-vitamin bevitelt, annak ellenére, hogy az anyatej nagy mennyiségben tartalmazza.

B12-vitamin

      A vészes vérszegénység fő okozója a B12- vitamin hiánya, mely nélkülözhetetlen a megfelelő vérképzéshez. Ami fontos, hogy ezt a szervezet kizárólag állati eredetű tápanyagokból tudja felvenni, ezért ez gyakran a vegetáriánusok betegsége. Tejtermékek és tojás fogyasztásával helyreállítható a normális szint, viszont akik ezeket is megvonják maguktól, nekik mindenképp szükséges a B12-vitamin kiegészítő szedése. Sajnos a bioboltok gyógyírként gyakran árulnak erjesztett szójaterméket ilyen esetekre, viszont bennük csak minimális mértékben található meg ez az anyag.

Ezeket kerüld !

      Vannak olyan magas fehérjetartalmú zöldségfélék, melyek gátolják a vas felszívódását, mint például a szója, a diófélék, valamint a burgonya. Ugyanez igaz még a gabonafélékre, valamint az oxálsav tartalmú ételekre is (sóska, rebarbara), mivel oldhatatlan vasvegyületté alakulnak. A főzelékeket és a zöldséges mártásokat,ha lehet, ne sűrítsd liszttel, inkább turmixold össze a hozzávalókat, így elkerülheted, hogy az értékes nyomelemek kárba vesszenek.

     Italok tekintetében csökkentsd minimálisra a kávé és a teák fogyasztását, ezek helyett kortyolgass C-vitaminban gazdag gyümölcs- és zöldségleveket.

 

Forrás : Wellnes Cafe

Szerző : Tomanóczy Andrea

Keresés