Ha a gyerek ellentétes elvárásokkal találkozik, összezavarodik, kezelhetetlenné és igazi vásott kölyökké válik. Ez az állapot nemcsak a szülőknek, a családnak és az ovinak jelent plusz terhet, hanem a gyereknek is. Állandóan azzal szembesül, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak, és kudarcok sorozata az élete.

Ha az anya enged, az apa tilt - a kettős nevelés csapdájában

Amikor anya lettem, anyósom tanácsa betalált nálam - olyat fogalmazott meg, amit éreztem, de nem tudtam tudatosítani: nem csak a nevelési elveket kell következetesen betartani, hanem meg kell tanulni csendben maradni, ha éppen más (értsd: a gyerek apja) neveli a gyereket.

Szerencsés vagyok, mert gyereknevelési kérdésekben egy hullámhosszon vagyunk a férjemmel. Hasonló személyiségünk és értékrendünk már megalapozta ezt, a többi tudatos döntés eredménye: elhatároztuk, hogy a gyerek se most, se nagyobb korában nem fog tudni kijátszani minket egymás ellen. Évekig ilyen pofonegyszerűen működött az életünk. Véd- és dacszövetségben működtünk a gyerekünkért


A nyáron hosszabb időt töltöttünk anyuéknál, és nem könyvekből, hanem saját bőrömön tanultam meg, mi a kettős nevelés, és milyen következményekkel jár. Én azt mondtam a fiamnak, amikor bejöttünk az udvarról, hogy vegye le a cipőjét. Erre anyukám rám kontrázott: „itt, a konyhában maradhat”. Az ötéves innentől azt csinált, amit akart. Ha rajta maradt a cipő, akkor azzal érvelt, hogy a nagymama azt mondta, maradhat, ha levette, és a nagyika megkérdezte, miért van mezítláb, akkor édes mosollyal közölte, hogy anya azt mondta, vegye le.Objektív igazság, amihez tartani lehetne magunkat, nincs. Nekem igazam van, mert az utcán összeszedett koszt a gyerek ne hordja végig a lakásban, ráadásul nem csak a takarítás miatt kényes a kérdés, hanem higiéniai okokból is. Anyunak pedig igaza van, mert a konyhában hideg a kő, a gyerek fel fog fázni, beteg lesz.

A bölcsesség jön idővel és sok-sok tapasztalattal

Ha az anya enged, az apa tilt - a kettős nevelés csapdájában

Nevelni annyit jelent, hogy a gyereknek megtanítunk egy szabályrendszert - viselkedési szabályokat, illemet, higiéniát, öltözködést, eszközhasználatot -, amely segíti őt tájékozódni a mindennapi életben. Ha ellentétes szabályokkal (utasításokkal) találkozik, akkor káosz keletkezik a gyerekben és körülötte. Mivel nem tud megfelelni, nem tud jó lenni, saját rendszert dolgoz ki, lázad, és szófogadatlanná válik. Végignéztem a fiamon a változás minden apró állomását, és közben megértettem sok más anyát is, akik a „neveletlen” gyerekeikkel küzdenek. Elkeseredésem legmélyebb pontján bölcs óvónéninktől kértem tanácsot. Ő magyarázta el nekem, hogy amit átélek, a szakirodalom kettős nevelés fogalmával definiálja, és csak az a megoldás, ha nem kétfelé húzzuk a gyereket, hanem a két felnőtt együttműködik a gyerek érdekében.

Kettős nevelés nem csak szülő-nagyszülő viszonyban létezik. Az is kettős nevelés, ha az anya enged, az apa tilt (vagy fordítva).  Elég az ebédlőasztalnál egy kérdés: „ehetek még egy szelet tortát?” Az apa azt mondja, hogy nem, az anya pedig azt, hogy igen, akkor már ott is a patthelyzet. Szülőként az a jó taktika – de ezt fontos egyeztetni, ha nem működik alapjáraton -, hogy aki először mondja ki a döntést, annak a döntése az érvényes, a másik szülő pedig csendben marad. Na, erről beszélt az anyósom. Nehéz szó nélkül megállni, hogy „de miért ne ehetne még egy szeletet, hiszen olyan ügyesen megebédelt…”

Fafej vagy jó fej ?

Azt tanultam meg – igen, iszonyú sokat tanultam a gyerekemtől, és ez a párkapcsolatomra is hatott -, hogy ha okosan érvel a gyerek, mert ő igenis nagyon vágyik még egy szelet tortára, akkor alternatívát kell keresni: „vacsora után ehetsz még egy szeletet” vagy „becsomagolunk egy szeletet holnapra, és az még jobban fog esni”. Ugyancsak nevelési kérdés, hogy a szülő mi alapján változtathatja meg a döntését.

A hiszti, toporzékolás, durcázás, sírás, nálunk nem a megfelelő érvek, azonban én mindig értékelni szoktam, ha a fiam ügyesen érvel, ha leleményes és kitartó. Fontos, hogy csak az a szülő változtathat a döntésen, aki a kérdésben döntött, mert apa és anya egyenrangú, egyik szava vagy akarata sem erősebb a másikénál.

Ellentétes nevelési elvek, elvárások az óvoda és a család között is felmerülhetnek. Kellemetlen, amikor az óvó néni azt üzeni a gyerekkel, hogy „mondd meg anyukádnak, tanítsa meg betűrni a pólódat a nadrágodba”.  Bár ott van a nyelvemen, nem mondhatom a gyerekemnek, hogy az óvó néni ne üzengessen, és különben is hülyeség betűrni a pólót, velem az anyám mindig kitolt, amikor betűrte a cicanadrágba a pulcsimat, és utáltam, nem fog megfázni a derekad, nem is lóg ki, mert hosszú a pólód, hangosan ezt mondom: „ha az óvó néni szól, akkor tűrd be a pólód”. A többit négyszemközt megbeszélem az óvó nénivel. De az oviban előjött az „evés közben nem beszélünk” szabály is. Utóbbit könnyű volt kezelni, mert megbeszéltük, hogy az oviban csendben kell enni, itthon viszont lehet beszélgetni, ha nincs tele a szánk, mert a vacsoránál az asztalnál vagyunk együtt, mindenki ott tudja elmondani, mi történt vele aznap.

A gyerek érdeke, hogy a szülők, a nagyszülők és az ovi együttműködjenek érte. Olyan szabályokat kell kitalálni, amelyek minden helyzetben működőképesek. A cipős kérdésre két megoldás van: az egyik, hogy aki előbb mondja ki a „feladatot”, annak a szava dönt, a másik pedig hallgat, mint a sír. Ha mégis megszólal, az első kimondott elvárást megtartja, de bővítheti, finomhangol: „ha már ott vagy a cipős szekrénynél, lépj bele a papucsodba, nehogy megfázz”.

 

Forrás : www.nlcafe.hu

Szerző : Kucsera Éva Myreille

http://www.nlcafe.hu/baba/cikk/kettos-neveles/#a3

Keresés