Nemzetközi tudományos eredmények

Az omega-3 zsírsavak a legtöbbet kutatott mikrotápanyagok közé tartoznak, hiszen számos pozitív hatásukat ismerjük, ám ez még közel sem minden. Lássunk néhányat a legújabb kutatási eredmények közül!

Állatkísérletek bizonyították, hogy az omega-3 zsírsavak rejthetik az öregedés elleni harc legfontosabb fegyverét. Minden egyes alkalommal, amikor egy sejt osztódik, a benne található telomérek egészen egy kritikus pontig rövidülnek. A folyamatban a DNS sérül, és a sejtek osztódása abbamarad, így azok valószínűleg el is halnak, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a telomér biológiai biztosítékként szolgál a sejtekben. Az egyes emberek és sejtek esetében változó az az arány, ahol ez a biztosíték "kiég". A halakból származó omega-3 zsírsavban dús táplálékot fogyasztó egyedek élettartama nagyjából egy harmaddal hosszabb volt, mint az átlagos koszton élőké, ez arra mutat, hogy az omega-3 zsírsavak megvédhetik a sejteket az öregedéssel együtt járó pusztulástól - véli a kutatást vezető dr. Ramin Farzaneh-Far.

Osteoarthritis: tüneteket csökkent

Jelentősen, akár ötven százalékkal csökkentheti az osteoarthritiszes betegek tüneteinek gyakoriságát és erősségét az omega-3 zsírsavakban gazdag halolaj - állítják brit kutatók állatkísérletekre hivatkozva. "Egyre komolyabb bizonyítékaink vannak arra, hogy ezek az esszenciális zsírsavak befolyásolják a betegség biokémiáját, ezért nemcsak megelőzik az gyulladást, de javítják a már kialakult betegséggel küzdők állapotát és lelassítják az ízületek további kopását is" - mondta dr. John Tarlton, a kutatás vezetője.

Agysérülés esetén is javítja a kilátásokat

Az omega-3 zsírsavak bevitele javítja a trauma következtében kialakuló agysérülés kimenetelét - olvasható a Neurosurgery című szaklapban megjelent tanulmányban. Dr. Julian E. Bailes és munkatársai egy vizsgálatuk során a DHA (dokozahexaénsav) hatását tanulmányozták. Patkányokkal végzett kísérletben az állatokat különböző dózisú DHA-kezelésben részesítették. Egy hónappal később agyi traumát idéztek elő, és a kutatók az erre adott szöveti és magatartásbeli változást vizsgálták. A szövetkárosodás azokban az állatokban volt a legalacsonyabb, amelyek a legmagasabb DHA-dózist kapták. Esetükben volt a legkevésbé kifejezett az idegsejt-degeneráció következtében kialakuló amiloid képződése. Ugyanakkor a nagy mennyiségű DHA-t kapó egyedek esetén volt a legalacsonyabb a sejthalál felé mutató jelátviteli anyagok előfordulása. A kezelt patkányok érték el a legjobb eredményt a memóriagyakorlatokon, és náluk volt a legkevésbé tapasztalható magatartásváltozás. Az új vizsgálat felveti, hogy agyi trauma esetén az első választandó kezelés a DHA lenne.

A legújabb kutatási eredmények az omega-3 zsírsavakról

Erősebb, egészségesebb fogíny

A Harvard Egyetem kutatói megállapították, hogy az omega-3 zsírsavak egy másik területen is hasznosnak bizonyulnak: segítenek az ínybetegségek kivédésében is. A vizsgálat 9200 felnőtt táplálkozási szokásait mérte fel. Kiderült, hogy akiknek az étrendjében jelen vannak az omega-3 zsírsavak, azoknál 20-30 százalékkal kisebb valószínűséggel fordul elő ínybetegség.

Krónikus gyulladások ellen is hatékony

Az omega-3 zsírsavval kapcsolatos pozitív hatások közül amerikai kutatók nemrég azt vették górcső alá, hogyan képes ez a vegyület a krónikus gyulladást is enyhíteni. A krónikus gyulladások egyik legveszélyesebb szövődménye, hogy idővel inzulin-rezisztenciát alakítanak ki a szervezetben, amely a kettes típusú diabétesz egyik egyértelmű előjele. Az inzulin-rezisztensek esetében az inzulin nem képes többé a szervezet vércukorháztartását megfelelően szabályozni. A Kaliforniai Egyetem munkatársai annak jártak utána, hogyan képes az omega-3 zsírsav kifejteni a régóta ismert gyulladáscsökkentő hatását.

A gyulladások egyik oka a citokinek - a makrofágok, vagyis fehérvérsejtek által kiválasztott jelzőfehérjék - hatása. Ezek a citokinek eredetileg a veszélyes fertőző ágenseket ölik meg a szervezetben. Az elhízott embereknél azonban magasabb a makrofágok száma, ami miatt citokin-mennyiség is magasabb esetükben. A makrofágok melletti sejtek emiatt fokozott mértékben ki vannak téve a citokinek hatásának, ez pedig végül akár inzulin-rezisztenciához is vezethet. Ebbe a folyamatba avatkozik be az omega-3 zsírsav. Az omega-3 zsírsav egy bizonyos receptort hoz működésbe a makrofágokon, amely gyulladáscsökkentő hatást fejt ki. Az amerikai kutatók kísérleti egereken vizsgálták a mechanizmust, és azt találták, hogy amely egereket genetikailag úgy módosították, hogy nem rendelkeztek ezzel a bizonyos receptorral, azoknál az omega-3 zsírsav nem is volt képes elérni a gyulladáscsökkentő hatást, míg genetikailag nem manipulált társaik esetében ez a mechanizmus megfigyelhető volt. A Cell című szakmai folyóiratban közölt kutatást vezető Dr. Saswata Talukdar szerint nem kizárt, hogy az omega-3 zsírsav hatásának gyógyászati kiaknázásával egyszer megakadályozható lesz akár a diabétesz kialakulása is.

Kapcsolódó tartalmak

 

Forrás : www.hazipatika.com

Szerző : Huták Judit

http://www.hazipatika.com/taplalkozas/omega_zsirsavak/cikkek/zsirsavak_es_egeszseg/a_legujabb_kutatasi_eredmenyek_az_omega-3_zsirsavakrol/20130304113530?utm_source=www.startlap.hu&utm_campaign=Startlap_Aktualis_20130430&utm_medium=click&utm_content=http%3A%2F%2Fwww.hazipatika.com%2Ftaplalkozas%2Fomega_zsirsavak%2Fcikkek%2Fzsirsavak_es_egeszseg%2Fa_

legujabb_kutatasi_eredmenyek_az_omega-3_zsirsavakrol%2F20130304113530

Keresés