Ami egészséges, az általában drága, nehezen beszerezhető, vagy még csak nem is hallottunk róla - gondolná az ember, de ez nem egészen igaz. Most megtudhatjuk, mi az, ami karnyújtásnyira van tőlünk, mégis csak nagyritkán kerül a tányérunkra.

   A neves táplálkozás szakértő és író Jonny Bowden már több hosszú listát állított össze arról, hogy mik azok a kiemelkedően egészséges ételek, amiket naponta fogyasztanunk kellene, mégsem tesszük. Néhány dolog a kedvencei közül – mint például a portuláka, guava vagy a goji bogyó – szinte beszerezhetetlen még a hipermarketeben is, nemhogy a sarki közértben. Ezért a New York Times újságírója megkérte Dr. Bowdent, a "150 legegészségesebb étel a világon" című könyv íróját, hogy állítson össze egy olyan listát, mely olyan egészséges és létfontosságú ételeket tartalmaz, melyekhez viszonylag könnyen hozzá lehet jutni. Ezeket mutatjuk be most mi is:

1. Cékla:

   A céklára úgy kell gondolnunk, mint a vörös spenótra - tele van folsavval (B9 vitamin) és természetes pigmentekkel, melyek segítenek megelőzni a rák kialakulását.
   Hogyan fogyasszuk? Nyersen (salátába reszelve), mivel mint sok más zöldség és gyümölcs, hő hatására a cékla is elveszíti magas antioxidáns tartalmának nagy részét.

  2. Káposzta:

   Tápláló és egészségvédő anyagokban gazdag, és egy olyan - viszonylag ritka - szerves kénvegyületben is, mely serkenti a rák legyőzésében nagy szerepet játszó enzimek termelését.
   Hogyan fogyasszuk? Csináljunk egy jó csípős kínai káposztasalátát (természetesen a hagyományos magyar káposztasaláta is remek választás) vagy tegyük házi készítésű hamburgerbe, szendvicsbe.

3. Mángold:

    Ez a leveles zöldség tele van karotinnal, amely segít megvédeni a szemet az öregedéstől. Hazánkban nehezebben beszerezhető ez a növény, de nagyobb hipermarketek polcain biztos megtaláljuk.
   Hogyan fogyasszuk? Tépkedjük össze és dobjuk pár pillanatra felhevített olíva olajba.

4. Fahéj:

    Segít kordában tartani a vércukor és a koleszterin szintet.
   Hogyan fogyasszuk? Szórjuk a kávé tetejére vagy ízesítsük vele a reggeli müzlit.

5. Gránátalmalé:

    Kutatások szerint csökkenti a vérnyomást és nem kevés antioxidánst tartalmaz.
    Hogyan fogyasszuk? Csak igyuk a reggeli narancslé mellé, vagy akár helyett.

 

6. Aszalt szilva:

     Antioxidánsokban gazdag és segíti az emésztést.
   Hogyan fogyasszuk? Tekerjük érlelt sonkába (nem fogyókúrázók baconbe is tölthetik) és rakjuk be pár percre a sütőbe.

7. Tökmag:

    A tök legtáplálóbb része, melyben rengeteg magnézium és ásványi anyag található. Fogyasztása férfiaknak fokozottan ajánlott, mivel segít megelőzni a prosztata gondokat.
    Hogyan fogyasszuk? Nassként vagy salátára szórva.

8. Kurkuma:

     Gyulladáscsökkentő és segít megelőzni a rák kialakulását.
   Hogyan fogyasszuk? Ízesítsük vele a reggeli rántottát, de szinte bármilyen párolt zöldséghez jól passzol.

9. Fagyasztott áfonya:

    Bár a fagyasztás során a tápanyagok egy része lebomlik, a fagyasztott áfonya mégis nagyon jó választás, hiszen egész évben elérhető és nem romlik meg. Az áfonyában lévő anyagok segítik a friss memória megőrzését.
    Hogyan fogyasszuk? Keverjük össze joghurttal vagy öntsünk rá egy kis (csokis vagy vaníliás) tejet és szórjuk meg őrölt mandulával.

10. Konzerv szardínia:

      Magas omega3 és kalcium tartalma mellett a vas, magnézium, foszfor, cink, mangán és a B vitamin különféle fajtái is megtalálhatóak benne.
   Hogyan fogyasszuk? Mindenképpen olyan szardínia konzervet válasszunk, melyben a halakat olíva olajban vagy saját levükben tették el.  

      Ehetjük magában, salátába keverve, pirítóssal vagy egy kis mustárral, borssal, citromlével és hagymával kikeverve remek szendvicskrémet készíthetünk belőle.

Keresés