A beszédhangok képzését kell megfigyelni. Egy telefonüzenet számítógépes elemzésével ki lehet mutatni a Parkinson-kór korai jeleit, akár évekkel a súlyos tünetek jelentkezése előtt is - derült ki egy új tanulmányból.

A kutatók felfedezték, hogy a hangfelvételek segítségével 99 százalékos pontossággal ki lehet mutatni a betegséget. Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) olyan számítógépes programot fejlesztett ki, amely képes felismerni a hang remegését, a lihegést és a hang gyengeségét, amelyek a rendellenesség korai jelei lehetnek. A hangelemző szoftver ráadásul példátlan részletességgel képes azt is meghatározni, hogy a betegség mely szakaszában tart a beteg.

A kutatócsoport Dr. Max Little brit szakértő vezetésével most azt vizsgálja, vajon ezeket az eredményeket telefonos hangrögzítéssel is el lehet-e érni. A széles körű kutatáshoz egészséges és Parkinson-kóros önkénteseket toboroznak, akiknek a háromperces telefonhívás alatt bizonyos hangokat kell adniuk, néhány mondatot kell elmondaniuk, és kérdésekre kell válaszolniuk otthonuk kényelméből.



Dr. Little szerint az emberek általában nem sokat gondolnak a gégére és a hangszalagokra, pedig a beszédhangok képzése során mozgatjuk ezeket. Ez az összetett mozgás a Parkinson-kór hatására romlik. "A neurológusok a végtagok mozgását vizsgálják, mi pedig a hangképző szervekét" - mondja a kutató.

Ha bebizonyosodik, hogy telefonon keresztül is alkalmazható a forradalmi technika, az lehetővé teheti, hogy az orvosok korán megkezdjék a szükséges kezelést, és ezáltal lelassíthassák a betegség előrehaladását. Mivel jelenleg nincs megbízható szűrővizsgálat a Parkinson-kór kimutatására, és a betegség előrehaladását sem lehet megfelelően követni, egy egyszerű és pontos diagnosztikai és monitorozási eszköz kifejlesztése nagymértékben fellendítené a kutatásokat.


Forrás : www.hazipatika.com

Keresés