A depresszió valósága: a tudományos kutatás eredményei


A depresszió régen ismert mentális betegség, mindenütt, minden korban előfordul, bárkit érinthet. Kezeletlenül hosszantartó, visszatérő állapotot jelent súlyos testi és lelki következményekkel. A szakszerű kezelés viszont tartósan tünetmentessé tehet.

Mióta ismerjük a depressziós állapot tüneteit ?

Amióta írott történelem létezik. Tökéletes leírását találjuk a Bibliában (Saul, Jób), a Gilgames eposzban, az egyiptomi feljegyzésekben, Hippokratészről és Avicennáról már nem is beszélve. Nem csupán létezett depresszió azokban a régi időkben, de a tünetei is pontosan ugyanolyanok voltak, mint ahogy azt ma ismerjük. A tudomány, az irodalom és a képzőművészet története is azt bizonyítja, hogy a depresszió legalábbis egyidős az emberiséggel. Szó sincs tehát újfajta, "modern civilizációs" betegségről.

Mióta tekintik betegségnek ?

Már Hippokratész betegségnek ("melankóliának") tartotta 2500 évvel ezelőtt, de a rákövetkező évszázadokban ezt egy ideig elfelejtették. Az újkori pszichiátria születésével egyidőben, tehát úgy három évszázada figyelték meg újra a depressziók típusos tüneteit és szabályosan ismétlődő, gyakran előre látható lefolyását. Azóta a pszichiátriai szakirodalomban, és természetesen minden egyetemi tankönyvben központi helyet foglal el a depressziós zavarok - mindig az adott kornak megfelelő - leírása. Tudásunk gyarapodásával persze ezek a leírások változtak, egyre pontosabbá váltak: a mai diagnózisok alapjait 30-40 évvel ezelőtt fogalmazták meg.

Csupán "lelki probléma", netán "képzelt betegség", vagy van valóságos testi, biológiai alapja ?

Betegség, mivel addig egészséges emberekben támad, felismerhető (jellegzetes és ismétlődő) tünetekkel jár, lefolyása megjósolható és orvosi kezeléssel kiszámítható módon befolyásolható. Ezen felül az elmúlt évtizedekben sok - néha szinte zavarba ejtően sok - agybiológiai, élettani eltérést, kóros változást, működészavart találtak depressziós emberekben.

Megváltozik az agy ingerületközvetítése, a hírmolekulák ("transzmitterek") működése, a hormonok elválasztása, a napszaki ritmus, a gének aktivitása, az idegsejtek kapcsolatainak száma, sőt azok puszta túlélése - felsorolni is nehéz. Ezek a mai eszközeinkkel közvetlenül látható és mérhető változások hol a depresszió tüneteivel járnak együtt, hol tünetmentes állapotban is kimutathatók, tehát inkább a depresszióra való hajlamot jelzik.

Miért fontos idejében felismerni és kezelni ? Mi történhet a kezeletlen depressziós emberrel ?

Az első depresszió néhány (kínkeserves) hét után kezelés nélkül is elmúlhat, ami csalóka látszat: a tünetek minden második emberben visszatérnek. A harmadik depresszió esélye már 80-90%, a negyediké még nagyobb. A visszaesések egyre súlyosabbak, egyre makacsabbak, egyre kisebb "kiváltó ok" kell hozzájuk, és egyre kevésbé reagálnak a kezelésre. Az ismétlődő depressziók tönkreteszik a munkaképességet, a társas kapcsolatokat, lerombolják az élet értelmét és összes örömét.

A depressziós emberek egy része alkohollal vagy más szerekkel próbálkozik, mások minden reményt feladva öngyilkosok lesznek (az öngyilkosság legfőbb kockázata a kezeletlen depresszió!). Számos "testi" betegség, szívinfarktustól a hormon- és immunbetegségeken át a rosszindulatú daganatokig, depresszió mellett gyakoribb, nehezebben kezelhető és súlyosabb következményekkel szokott járni.

Melyek a mai depressziókutatás fő irányai, fő kérdései ?

A tünetekhez vezető folyamatokról sokat tudunk, de az igazi kiváltó okokat ma is csak részben ismerjük. A legfontosabb kutatások a genetikai sérülékenységet, valamint a környezeti hatások iránti fogékonyság biológiai tényezőit vizsgálják. A depresszió ugyanis a kettő kölcsönhatásának ("interakciójának") eredménye. Ezért fontos a pszichológiai események agyi hatásait megérteni, és megfordítva: ugyanilyen fontos az agyi változások lélektani, viselkedésbeli következményeit tisztán és világosan látni.

Mi a cél a depresszió kezelésében ?

A "gyógyulás" azt jelentené, hogy a tünetek elmúltával kezelésre se legyen tovább szükség - ezt ma még nem ígérhetjük. A reális cél a "remisszió" = gyakorlatilag tünetmentes állapot, ami már nem akadályozza az életvitelt és a teljesítőképességet, az emberi kapcsolatokat, a függetlenséget, az örömöt és az örömszerzést. Ez a cél szakszerű kezeléssel - amikor azzal a beteg is egyetért és együttműködik - a depressziós zavarok többségében elérhető.

Milyen kutatások folynak ma a depresszió kezelésében ?

Egyfelől egyre hatékonyabb és egyre kevesebb mellékhatást okozó gyógyszereket keresünk. A gyógyszerek hatását követve egyre jobban értjük a depressziós tünetek keletkezésének okait, az így szerzett tudás pedig újabb és jobb ("célzottabb") gyógyszerekhez vezet. Másfelől hasonló kutatások folynak a pszichoterápiák területén: ma már ott is elemzik, követik és mérik(!) az alkalmazott módszerek hatásait, hogy azután a tapasztalatból egyre újabb és hatékonyabb eljárásokat fejlesszenek ki.

Voltak-e, vannak-e depresszióban magyarországi kutatások? Milyen eredmények fűződnek magyar kutatók nevéhez ?

A nemzetközileg elismert alapkutatásoktól a klinikai (betegeken végzett) megfigyelésekig ott voltak - ott voltunk - az élvonalban. Alig két évtizeddel ezelőtt Magyarország a világranglista kilencedik(!) helyén állt a pszichiátriai közlemények súlyának, "impaktfaktorának" listáján. A szakirodalom ma is idézi a magyar kutatási eredményeket a depresszió, a szorongás, különösen pedig az öngyilkossági hajlam genetikai, agyélettani, biokémiai és hormonális tényezőiről.

A depressziók előfordulását, gyakoriságát országosan felmérő magyarországi vizsgálatok, vagy az öngyilkosság és a depresszió eredményes kezelése közötti kapcsolatot elemző kutatások ma is világszerte érdeklődést keltenek és nagy figyelmet kapnak.

Olvasunk olyan véleményeket, hogy az antidepresszívumok (a depresszió elleni gyógyszerek) csak annyit érnek mint a beléjük vetett hit (a placebo), az orvosok pedig a gyógyszeripar nyomására írják fel ezeket. Mit mutatnak a tudományos kutatás eredményei ?

Mások közleményeiből vett adatok célzott válogatásával és önkényes "statisztikákkal" akármit lehet mondani. Különösen ha az adott szakterületen járatlan hallgatósághoz szólunk és alapvető tényeket elhallgatunk. Például hogy a "kettős-vak" klinikai gyógyszervizsgálatok körülményei nagyon különböznek a mindennapi gyakorlattól, vagy hogy ezekben placebo-t kapni egyáltalán nem azonos a "semmivel" (a kezeletlen állapottal).

Ezek a kijelentések tudatosan és szándékosan félrevezetőek. Ha egy új szer a kutatásokban nem múlja felül a placebo-t, akkor soha nem lesz belőle receptre felírható orvosság. Akkor sem, ha nincs adatokkal igazolt előnye - erősebb hatása, vagy kevesebb mellékhatása - a már meglévő szerekhez képest. Azt pedig végképp senki nem hiheti el komolyan, hogy a világ összes orvosa több mint ötven éven át depressziós betegek millióinak csupa hatástalan szert ír fel, és ezt ennyi idő alatt se ők, se a betegek nem veszik észre... csak az a néhány "kritikus"...


Forrás : www.hazipatika.com
Szerző : Prof. Dr. Bánki M. Csaba

Keresés