Ki ne szeretné meglepni a párját egy meglepetés-randevúval vagy kirándulással? Hogy egész biztos jól süljön el, a helyszínválasztás kulcsfontosságú! Íme, kis hazánk 10 legromantikusabb pontja!

1. Kőtenger – a természet remeke

10 romantikus hely Magyarországon - fotók

A Káli-medence egyik legszebb éke, és egyben geológiai csodája a Kőtenger, amely Szentbékálla környékén a leglátványosabb. A különleges sziklaformák, a kövek mélységeiben élő növények, virágok, szemet gyönyörködtető kompozícióját élvezhetjük, ha egy nagy sétát teszünk itt a szerelmünkkel. A terület túrázáshoz és meghitt beszélgetésekhez is ideális. A természet remekeit, az érdekes formájú köveket, sziklákat nézegetve az ember testileg-lelkileg ellazul a jó levegőn, és immár képes csakis a párjára koncentrálni.

TIPP: Nézzük meg a közelben található gótikus műemléket, a Velétei palotaromot is!

2. Lillafüred – korhű regények helyszíne

10 romantikus hely Magyarországon - fotók

Aligha létezhet megfelelőbb helyszín egy romantikus hétvége eltöltéséhez, mint a festői szépségű Lillafüred, a roxforti kastélyra emlékeztető palotahotellel és a lezúduló vízeséssel. A szabadidő eltöltéséhez a kirándulásokon kívül is minden adott: számos wellness- és sportolási lehetőség közül választhatunk, kisvasúttal is felfedezhetjük a környéket, és ne feledkezzünk meg a legendás borokról sem! A Szinva és a Garadna patakok összefolyásából született tó környékén is érdemes sétálni, amely csónakázásra kiváló. A csónakban pedig a látvány, valamint a természet csöndje, vagy éppen zaja épp eléggé megágyaz a romantikához.
 

TIPP: A régi palotahotelnek hihetetlen hangulata van! A korhű hallba akkor is térjünk be egy jó kávéra, ha nem ott szálltunk meg!

3. Pécs – a kultúra bölcsője

10 romantikus hely Magyarországon - fotók

A romantikára vágyóknak igazi ékszerdoboz Pécs, a meseszép sétálóutcájával, a hangulatos kifőzdéivel, kávéházaival, a platánfáival, a kőriseivel, és csak úgy lüktet benne a kultúra és a művészet. Ott bolyongva olyan érzésünk támad, hogy nem is Magyarországon járunk, amely még inkább lángra lobbantja bennünk a lelkesedést az önfeledt kikapcsolódás iránt – nemhiába hívják a szerelem és a kultúra városának is. Amellett, hogy számos múzeumban, műemlékek között és a várban is látogatást tehetünk, nem érdemes kihagyni a Szerelmesek lakatjait sem, amelyek százával lógnak az örök, soha el nem múló érzés jelképeként a Janus Pannonius utca egyik vaskerítésén. Gazdagítsuk a készletet saját lakatunkkal!

TIPP: Látogassunk el az alig 11 kilométerre lévő Abaligeti Cseppkőbarlangba is!

4. Sümeg – az élő történelem földje

10 romantikus hely Magyarországon - fotók

A vár alatti városka kanyargó utcái megragadó, romantikus látványt nyújtanak. Ha ott járunk, sétáljunk fel a várba, pillantsunk le Sümegre, és feledhetetlen élményben lesz részünk! A környék csak úgy árasztja magából a múltat, a levegővel együtt szippanthatjuk be a történelmet. Emellett a Vár, a Váristálló, a Püspöki Palota, a Kocsi-múzeum, a Kisfaludy Múzeum és a ferences templom látnivalói remekül elterelik a figyelmet az akár első közös, kettesben töltött nap jellemző izgalmáról is, ezáltal ellazultabb lelkiállapotban tölthetjük az időt!

TIPP: Ha már a környéken járunk, mártózzunk meg együtt Hévízen, a tóban!

5. Szentendre – a bájos turistacsapda

10 romantikus hely Magyarországon - fotók

Meghitt éttermek a Duna partján, girbegurba, keskeny, macskaköves utcácskák. Múzeumok garmadája, számos program és látnivaló a művészetek kedvelőinek, skanzen – Szentendre bájos, romantikus turistacsapda mediterrán életérzéssel fűszerezve, és nagy előnye, hogy közel van a fővároshoz. Ha Budapesten élünk, akár néhány órányi szabadidő is elég ahhoz, hogy kicsit kiszakadva a hétköznapokból, meglepjük a párunkat egy szentendrei sétával és egy hangulatos vacsorával. A két települést kerékpárút is összeköti: egy jó kis biciklizéssel még különlegesebbé tehetjük a közös programot.
 

TIPP: Ha túrázni vágyunk, ne feledkezzünk meg a szépséges RÁM-szakadékról!

6. Tata – a tavak városa

10 romantikus hely Magyarországon - fotók

A tavak városa festői víztükrökkel, várral, páratlan kilátással és hangulatos utcákkal várja a romantikára éhezőket, nem beszélve arról, hogy a természetben errefelé a zöld megannyi árnyalata felfedezhető, ami eleve jó hatással van a lélekre. Az Öreg-tó környéke, az Agostyáni Arborétum, a Kálvária-domb és az Esterházy család által épített Angolpark is remek lehetőséget nyújt a nagy sétákhoz. Érdemes letekinteni a városra a Fellner Jakab-kilátóból is, és ha sportos kikapcsolódásra vágyunk a párunkkal, a közeli kalandparkot és a golfklubot is meglátogathatjuk.
 

TIPP: Nézzük meg a várat és a vármúzeumot!

7. Tihany – a visszhang otthona

10 romantikus hely Magyarországon - fotók

Tihanyban minden együtt van, ami a romantikához kell: a Balaton fodrozódó, zöldes vize, a dimbes-dombos táj, a buja, zöld növényzet, a kedves, macskaköves, kacskaringós városka és még a visszhang is! A Belső-tó, a Csúcs-hegy az őslevendulással, a Ciprián-forrás friss vize és az Aranyház pedig még fokozzák ezt a hatást. A tihanyi apátság a maga történelmi jelentőségével és azzal, hogy házasságok sokasága köttetett az ódon falak között, már-már misztikus helyszín a szerelmesek számára. Ha pedig édes élményre vágyunk, a Marcipán Múzeumba is ellátogathatunk.

TIPP: Nézzük meg a Babamúzeumot, érdemes!

8. Városliget – a közeli paradicsom

10 romantikus hely Magyarországon - fotók

Elég néhány szabad óra és egy könnyű pokróc, máris a természetben lehetünk a kedvesünkkel, a város közepén is, ha a Városligetet választjuk a randink helyszínéül. Ráadásul számtalan félreeső, eldugott, mégis nagyon szép pontja van, így bátran lehetünk leleményesek ezek feltérképezését illetően. A Vajdahunyad vára, túloldalán a meghitt kis étteremmel éppen jó egy tavaszi este eltöltéséhez. A Városliget nagy előnye még, hogy ha időközben más szórakozáshoz támad kedvünk, a közeli vidámpark, az állatkert, vagy épp a múzeumok tárlatai mellett is dönthetünk.

TIPP: Együnk ketten egy vattacukrot, garantáltan jó kedvünk lesz tőle!

9. Veszprém – a királynék városa

10 romantikus hely Magyarországon - fotók

A királynék városa az építészeti emlékeken és a középkori műemlékeken kívül üdítő kirándulási lehetőségeket is kínál. A Balatonhoz közel eső, nagyon szép részen fekvő város a művészetek otthona is: folyamatosak a kortárs kiállítások, és a színházi élet is pezseg. Az Óvárosban zajlik az élet, évente számos fesztiválnak és rendezvénynek ad otthont, így a kirándulás során csak úgy szívhatjuk magunkba a kultúrát. Emellett Veszprémben található – sokak szerint – az ország legszebb állatkertje, és a városból több kerékpáros- és gyalogtúra-útvonal is indul a Bakony hegyei közé.

TIPP: Nézzük meg a Várkút és a Viadukt környékét!

10. Villány – a magyar Provence

10 romantikus hely Magyarországon - fotók

Villányra nem véletlenül mondják, hogy a magyar Provence. Itt a jó hangulat is garantált, mert a helyiek végtelenül kedvesek, és a borkóstolás egyszerűen elkerülhetetlen. A borászkodó családok rég nem látott jó ismerősökként invitálnak bennünket otthonos pincészeteikbe, ahol egy új világ tárul elénk, igaz, a borút már önmagában is tele van látnivalókkal. Sok nemzetiség által lakott, multikulti érzést keltő, emberi léptékű közeg ez, amelyben könnyű lélekben is elveszni, az idő lelassul, a stressz szertefoszlik, és átadja a helyét a nyugalomnak, az ellazultság állapotának. Téved az, aki azt hiszi, Villány varázsa csak a borban rejlik! A gazdag történelmi hagyaték, a képzőművészet, a természet, a gyógyító víz és az ország legrégebbi kegyhelye is felfedezésre vár.

TIPP: 51 borospince van – hódítsuk meg valamennyit!

 

Forrás : www.nlcafe.hu

http://www.nlcafe.hu/utazas/20130406/10-romantikus-hely-magyarorszagon---fotok/

Egykori sóbánya melletti osztrák tó, a két országot átívelő Genfi-tó és a közel 200 vízeséssel összekötött Plitvicei-tavak. 10 látványos fotó !

Hallstatti-tó, Ausztria
Ausztria egyik legbájosabb tóparti városának Hallstattot tartják. Látványosság is van bőven. Hajókázhatunk a tavon, hegyi vasúttal is utazhatunk, és végül ellátogathatunk a régi sóbányába.


A legszebb tavak európában

Balaton
Ne várjatok júniusig az utazással! Már tavasszal is számos program vár titeket a „magyar tengernél”. Március 14-én kezdődik a Füredi Tavaszi Fesztivál, egy nappal később pedig a Csopaki Boros Toros Napokra mehettek. Májusban pörköltfőzőverseny lesz Révfülöpnél. Ugyanitt egy hónappal később Rétes és Lakodalmas Napokat tartanak!

A legszebb tavak európában

Békás-tó, Románia

A hatvanas években épült Békási-víztároló Románia legnagyobb víztározója. A tó az 1904 méter magas Csalhó tövében fekszik, és csak óvatosan a „fürdőzéssel”, mert mélysége eléri a 90 métert!

A legszebb tavak európában

Bledi-tó, Szlovénia
A gleccservájta Bledi-tó felett egy szirten áll a Bledi vár. Ha szeretnétek, hogy rátok találjon a szerencse, akkor a tó közepén, egy kis szigeten álló Nagyboldogasszony-templom harangját mindenképpen rángassátok meg háromszor.

A legszebb tavak európában

 

Mamry-tó, Lengyelország   

Érdemes megnézni Lengyelország második legnagyobb tavát, mely a mazuri vizek része.

A legszebb tavak európában

Königsee
A müncheni Königsee 190 méter mély. Az 1978-ban alakult Berchtesgaden Nemzeti Parkban számos hegyi túrán vehetünk részt, akár gyalogosan, akár hegyi vasúttal. Hajóval eljuthatunk a lóhere alakú Szent Bartholome-templomhoz.

A legszebb tavak európában

Garda-tó, Olaszország
Észak-Olaszország egyik legkedveltebb úti célja a Garda-tó, partján számos stranddal és szállodával, valamint kempinggel. Olaszország legnagyobb tavát északról az Alpok déli csúcsai határolják, míg a déli része már a Pó-síkságba nyúlik.

A legszebb tavak európában

Genfi-tó
Ha ez egy verseny lenne – de persze nem az –, akkor így kezdenénk: a Genfi-tó Közép-Európa második legnagyobb területű édesvízi tava a Balaton után. A tó érdekessége, hogy két ország „osztozik” rajta, hiszen 60 százaléka Svájchoz, míg 40 százaléka Franciaországhoz tartozik.

A legszebb tavak európában

Plitvicei-tavak, Horvátország
A tengerpartokon kívül is van élet Horvátországban, a Plitvicei-tavak vidékén különösen. Az összesen 16 tó észak–déli irányban húzódik a Kapela-hegységben, és közel 200 (!!!) vízesés köti össze őket!

A 10 legszebb tó Európában  - galéria

Melissani-tó, Görögország
1951-ben fedezték fel a Melissani-barlangot és az abban lévő tavat. Érdekessége, hogy a 25-30 méter mély vizét délben egy időre átlátszó türkizkékké „színezi” a napfény.  A tó vize egy méterrel a tengerszint fölé ér, így édesvíz és tengervíz keveréke.

A 10 legszebb tó Európában  - galéria

 

Forrás : www.nlcafe.hu

http://www.nlcafe.hu/utazas/20130314/a-legszebb-tavak-europaban/#aktualisdoboz

Megnyitottak az adventi vásárok, izgalmas kiállításokkal csalogatnak a múzeumok - indul a téli szezon Bécsben. Új sorozatunkban a közlekedéstől a szálláson, és étkezésen át a látnivalókig mindent listába szedtünk, ami egy bécsi adventi kiránduláshoz szükséges lehet. Sőt, annál is többet. Bécs útikönyv első rész.

A tél közeledtével fővárosunk monarchiabeli testvérét, Bécset ajánljuk figyelmükbe. A világ egyik legélhetőbb helyének tartott osztrák főváros közelsége, változatos programkínálata és nyugodt légköre miatt mindig jó célpontja lehet egy egynapos kirándulásnak vagy hosszú hétvégének. Ugyan bármikor izgalmas a császárvárosba látogatni, télen igazán mesebeli Bécs: a gyönyörű díszkivilágítás, a gyakran nagy pelyhekben hulló hó, a szuper jégpálya és a hangulatos vásárok elbűvölik az utazót.

Hogyan juthatnak el ide a legegyszerűbben, hol hajtsák álomra a fejüket, mit egyenek és mit nézzenek meg? A Travelo összeállításából mindenre fény derül. Az első részben az alapokat tisztázzuk: hogyan jutunk el ide, hol szálljunk meg? Természetesen az étkezési lehetőségek, és a remek bécsi kávéházak sem maradnak ki. De bemutatjuk majd a császárváros legfőbb állandó látványosságait is éppúgy, mint az aktualitásokat adventi vásároktól a legújabb kiállításokig.

Hogyan jutunk oda ?

Aki csak egy kiállítást, az adventi vásárt, vagy a behavazott állatokat megy Schönbrunnban megnézni, annak bőven elég reggel autóba ülni, vagy felpattanni a buszra, vonatra, és pár órán belül már meg is érkezett Bécsbe, este pedig ugyanez visszafelé. Persze van, akit a hideg ráz egy ilyen instant látogatás gondolatától, és nem akarja a kirándulás felét közlekedési eszközökön tölteni, vagy több napot szán a városra – nekik gyűjtöttük össze kedvenc szálláshelyeinket.

Autóval - Budapest-Bécs, körülbelül 2 és fél óra, autópályán. Matrica mindkét országban szükséges!

Busszal - A fővárosból az OrangeWays és az Eurolines indít járatokat. A menetidő mindkét cégnél 2 óra 50 perc, az OrangeWaysnél 3000 forintot kell fizetnünk a buszjegyért útirányonként, de általában az utazásunk időpontjától függ, hogy mennyiért járjuk meg, az árak határa a csillagos ég. Az Eurolines jegyárai 2500 és 5900 forint között lehetnek utanként, és ennél a társaságnál is az utazás időpontjától függ a végösszeg. Foglaljunk tehát időben, és ha rugalmas utazásunk dátuma, érdeklődjünk utána az olcsóbb időpontoknak.

Vonattal - A Keleti Pályaudvarról indulnak RailJet és EuroCity vonatok is az osztrák fővárosba, a menetidő 3 óra körül várható. Mi a Travelónál a RailJetre szavazunk, mert ezzel utazva megtapasztalhatjuk, milyen, amikor európai színvonalú vonatok járnak nálunk is. A MÁV 4 napos bécsi kirándulójegyeit városi közlekedés nélkül 25, az ott tartózkodás első két napján a tömegközlekedésre is alkalmasakat pedig 33 euróért vásárolhatjuk meg. (Aktuálisan 285 forinttal számol a MÁV eurónként.)

Bár a kirándulójegyek nem helyjegykötelesek, így bármely Bécsbe tartó szerelvényre felhasználhatók, mégis érdemes helyjegyet váltani pár euróért, mert olykor – főként hétvégén, ünnepnapokon és a vásárok időszakában – nagy zsúfoltságra lehet számítani, három órát a folyosón ácsorogni pedig kifejezetten rossz befejezése a kirándulásnak.

Tömegközlekedés

A városon belül a közlekedési eszközöket a Wiener Linien üzemelteti. Kiterjedt metró és S-bahn hálózat, számos villamos és buszjárat jellemzi a bécsi tömegközlekedést. Na meg, hogy sokkal jobb, tisztább és pontosabb mint a hazai – legalábbis a kint élő magyarok szerint. A vállalat honlapja nagyon rendben van, az útvonaltervező zseniális. Vonaljegyet elővételben 2 euróért, közlekedési eszközökön 2,20-ért vásárolhatunk. A napijegy 6,70 euróba, a kétnapos 11,70, a három napos pedig 14,50 euróba kerül.

Ha az időjárás is úgy akarja, tömegközlekedési eszközök helyett a sportosak kerékpározhatnak is. A City Bike Wien közbringával az első óra mindig ingyenes, két óra egy euróba, három kettőbe, négy pedig négy euróba kerül. Összesen 120 órát lehet velünk egy bicaj, itt már minden megkezdett óra 4 euró. A bérléshez bankkártya szükséges.

Egy jó térkép sokat segít

Egy jó térkép a turista legjobb barátja. Érdemes indulás előtt is tanulmányozni, mi merre van. Persze a Google Maps is jó barát, de a Wiener Linien oldalán találtunk egy jópofa térképet, ami talán még átláthatóbbá teszi az egyes metrómegállókat és látnivalókat a belvárosban. Ide kattintva találja.

Hol szálljunk meg ?

A legolcsóbb bécsi szálláslehetőségeket a rövid távra kiadó lakásokat hirdető oldalakon találjuk. Kedvencünk a HomeAway, mert eddig bárhová utaztunk, mindenhol remek árú lakásokat találtunk, és minden rendben ment a tulajdonosokkal. Bécsben a lakás, amit így béreltünk, körülbelül 5 percre volt villamossal az egyetemtől és a városházától, az Alser Strasse metrómegállónál. Az apartman négy embernek megfelelő méretű volt, tiszta, kényelmes, Ikea-jellegű bútorokkal, számítógéppel és internettel. Ára végtakarítással, péntek déltől vasárnap estig, négy embernek összesen 130 euró, ami fejenként 32,50 eurós költséget jelentett. A lakáshoz közel több étterem és szupermarket is található, így az ellátással sem volt gond.

Egy fokkal drágábban, de még mindig igen kedvező áron foglalhatunk szobát a különböző apartmanhotelekben. Ebben a kategóriában a La Scala Appartments-hez volt már szerencsénk, az S-Bahn rennwegi megállójánál, pár percnyire a Belvederétől. Nagyon kellemes, tiszta, mediterrán berendezésű szobát kaptunk itt 40 euró/2 fős apartman/éj áron. Azt viszont fontos tudni, hogy bár étkezőasztalt, evőeszközöket és tányérokat találunk az apartmanokban, konyhát nem mindegyikben, hiába ígéri ezt a szálláshely honlapja. Ha főzőcskézni akarunk, mindenképp konyhás apartmant kérjünk!

Ha Schönbrunnba készülünk panda- vagy szurikáta-lesre, ideális lehet a Courtyard by Marriott schönbrunni egysége, pár percnyire a kastélytól. Az épület kívülről borzasztó átlagos, de bent kedves recepciósokkal, ízlésesen berendezett, bár nagynak nem mondható szobákkal, nagyon kényelmes ágyakkal, és alkalmanként elég komoly akciókkal várnak. Ha időben foglalunk, mi is elcsíphetünk egy ilyet, és akkor megéri a hotelt választani. A kedvezményes szobaár jelenleg 72 euró éjszakánként, de a korábbi években volt már precedens arra is, hogy egy Booking.com-os akció keretében egy teljes hétvégéért kértek két főre 85 eurót.

A szállodáknál valamivel olcsóbbak, és nagy hagyománnyal bírnak Bécsben a panziók. Egyik kedvencünk a Pension Residence, mely egy öreg bérház két felső emeletét foglalja el Bécs kellős közepén, az első kerületben. A kétszemélyes szobák reggelivel 90-110 euróba kerülnek szezontól függően, ami igen jó ár, tekintve, hogy a Rathaus mögött, a Stephansdomtól gyalog tíz percre van a panzió. A 23 szoba között vannak antik bútorokkal berendezett és modern darabok is, de mind tágas, felújított és tiszta. A reggelizőhelység nem túl nagy, ezért érdemes korán kelni, különben lehet, hogy kicsit várni kell, míg felszabadul egy asztal. A reggeli viszont bőséges és finom. A panzióban ingyen wifi működik, és kutyát is lehet vinni, felár nélkül. Érdemes jó előre foglalni, mert gyakran telt házzal működik.

Aki pedig igazi különlegességre vágyik, akár egy bécsi kirakatban is megszállhat. Az első ilyen szállást 2011 nyarán nyitották meg Bécs 4. kerületében, a Theresianumgassén. Az egykori szabóságban napi 120 euróért lehet megszállni éjszakánként, az alapcsomagban két kerékpár, minibár, kávébár, élelmiszercsomag, multimédiás lehetőségek, internet és szobaszéf van. De külön díjért lehet kérni Vespát, napi takarítást vagy akár testhez igazított farmert is. Az ötlet kidolgozói további szálláshelyek megnyitását tervezik. Szobát a www.urbanauts.at weboldalon lehet foglalni.

Tipp

Gtamasl nevű olvasónk ajánlotta figyelmünkbe, hogy az osztrák eBayen több szálloda is licitre kínál több napos tartózkodást egy adott szállodában, amik jellemzően olcsóbban kerülnek eladásra, mintha ugyanannyi napra hagyományos módon foglalnánk szobát. Az így, az eBayen eladásra kerülő tartózkodások általában a vásárlástól számított 1 éven belül használhatók fel. Hasonlóan kedvező árakon szállhatunk meg, ha a már említett Booking.com online szállásfoglaló rendszer akciós ajánlatait figyeljük. Érdemes próbálkozni!

Sorozatunk következő részében az aktualitásokkal foglalkozunk: milyen vásárokba látogathatunk, mit ehetünk-ihatunk az adventi andalgás közben, illetve milyen kiállításokkal várnak a bécsi múzeumok? Tartsanak velünk!

 

Forrás : www.travelo.hu

Császári reggeli Schönbrunnban, Sacher-torta hatalmas csillárok alatt, Wiener Schnitzel egy hangulatos kocsmában. Mit és hol együnk-igyunk, ha az osztrák fővárosba kirándulunk? Bécs útikönyv a Travelón, harmadik rész.

Bécsben a nap bármely szakában remek program beülni egy vendéglátóipari egységbe. A nagy hidegben pedig pláne jól jön egy kis szusszanás egy hangulatos – és fűtött – helyen. Kezdjük a napot egy kedves kávézóban, igyunk egy presszókávét tejjel (helyi nevén Kleiner Brauner, ára 2-3 euró körül) vagy tej nélkül (Kleiner Schwarzer), esetleg egy cappucinóhoz nagyon hasonlító, krémes Wiener Melange-ot, átlagosan 3-4 euró körül.

Császári reggeli Schönbrunnban

A legtöbb helyen egyszerű reggeli menüket lehet választani főtt tojással, vajjal, frissen sült péksüteményekkel, lekvárral. De az igazán édesszájúak már reggel megkezdhetik a lakmározást egy nagy almás rétessel és vaníliaszósszal (Apfelstrudel, átlagosan 3-4 euróért).

Tipp: Ha igazi császári reggelire vágyik, nézzen be Schönbrunnban a Café Residenzbe, ahol gyönyörű, patinás díszletek között fogyasztható el egy tipikus bécsi reggeli (7,80 és 12,50 euróért, attól függően, hogy mennyire vagyunk éhesek).

A Travelo kedvenc bécsi kávézói

1. Kleines Cafe

A Mielőtt felkel a nap című film tette ismertté a Kleines Cafét, de a hírveréstől függetlenül is nagyon kis kedves, aprócska hely ez, pár lépésre a Stephansplatztól, a Franziskanerplatz 3 alatt. Fiatalok és idősek egyaránt látogatják, és bár tényleg árulnak kávét is, azért leginkább söröző-borozó illetőket találni benne az esti óráktól.

2. Café Hawelka

Café Hawelka a Grabenről nyíló Dorotheergasse 6 alatt található, legjobban a bohém jelzővel leírható hely. Bár állandóan dugig van turistákkal, valamit megőrzött régi bájából elegáns (és irtó lassan dolgozó) pincéreivel, festményeivel és plakátjaival a falakon.

3. Zanoni&Zanoni

Zanoni&Zanoni olasz fagyizó óriási fagylaltkelyhekkel, profiterollal, paninivel, de árulnak bécsi szeletes szendvicset és Sacher-tortát is. Szintén pár lépésnyire van a Stephansplatztól, a Lugeck 7 alatt. (De van egységük a Grabenen és a Burgringnél is.) Otthonos hangulatot itt ne várjunk, ez egy több szintes, turistákkal tömött nagyüzemi hely. Viszont a kiszolgálás gyors, és a maga műfajában kifejezetten jó.

4. Café Sacher

A látványosság-számba menő elegáns Café Sacher a Philharmonikerstraße 4 alatt, valószínűleg szintén non-stop tömve van turistákkal, mindenesetre egyszer érdemes bekukkantani. Hatalmas csillárok, gazdagon díszített belső tér, pincérek hada, és persze a világhírű Sacher-torta (csokis-sárgabaracklekváros torta) vár odabent. Szuvenír-vadászok figyelmébe is ajánljuk a helyet: egész Sacher-torták, ajándékdobozok, és kávékülönlegességek is megtalálhatók a kávézó ajándékkínálatában.

Gulyás, rántotthús, sült borda

Bár a vásárokon is találunk finomságokat, ha átfagytunk az utcán csatangolásban, ebéd- vagy vacsoraidőben irány egy jó étterem! A helyiek finoman szólva sem sajnálják a vendégtől a falatot, így aki megéhezett, az itt biztos, hogy jól fog lakni. A levesek között válogatva a Fritattensuppe (húsleves csíkokra vágott palacsintatésztával) Leberköndelsuppe (májgombócleves, egy-két hatalmas gombóccal,) nem okozhat csalódást, de akár a gulyásleves helyi változatát is megkóstolhatjuk (Gulaschsuppe).

De ne nagyon lepődjünk meg, ha tányérban nem teljesen az fog szembenézni, amit itthon kapnánk, ha gulyáslevest kérünk. Ami a leginkább szembetűnő, hogy a húst nagyon apróra vágják, ami a főzés során teljesen szétfő, így egy átlagosnál sűrűbb, szaftosabb, ízében intenzívebb levest kapunk, amiben már-már megáll a kanál. Egy átlagos helyen 3-5 euróért tudunk levest rendelni.

Bécs útikönyv a Travelón

Első rész: közlekedés, szállás

Második rész:vásárok, kiállítások

A főételek között természetesen a Wiener Schnitzel tarol (átlagára 8,50 eurótól a csillagos égig) Eredetileg borjúból a legjobb, de a legtöbb helyen az olcsóbb disznó (Schwein) vagy pulyka (Puten) húsból készítik – többnyire nekünk kell eldönteni, hogy melyiket szeretnénk. Általában hagymás krumplisalátával vagy hasábburgonyával tálalják. Jobb helyeken húsból többnyire két óriási szeletet adnak, ami gyakorlatilag az egész tányért lefedi.

Akinek azonban még ez sem elég, az rendeljen egy Amerikából átszivárgott, nagy népszerűségnek örvendő sült bordát, vagyis Spare Ribs-t. Általában különböző szószokkal, salátával és tepsis burgonyával, fatálon tálalják. Aki csak csipegetni akar, véletlenül se válassza ezt az étlapról – igazi nagy, kézzel evős lakomához viszont remek döntés. (Átlagára: 11 eurótól).

Az osztrák smarni csak nyomokban emlékeztet a miénkre

Édesség-ügyben is ismerősek lehetnek a fogások, de garantáltan ezek is máshogy néznek majd vissza egy osztrák tányérról, mint az otthoniról. Az egyik ilyen a Kaiserschmarrn, vagyis a császármorzsa. Az itthon is jól ismert édesség tejből, tojásból, cukorból, lisztből, vajból és mazsolából készül. Tetejét porcukorral hintik meg, gyümölcskompóttal, mártással kínálják.

Íze és állaga azonban csak távolról emlékeztet a magyar változatra. A miénk tényleg morzsa-jellegű, míg az itteni inkább széttépkedett, vastag palacsintatésztára emlékeztet. Viszont ez is nagyon finom! Emellett népszerű még a gőzgombóc, vagyis a Germknödel. A knédliszerű tésztagombóc a közepét szilvalekvárral töltik, majd nyakon öntik egy nagy adag vaníliaszósszal vagy vajjal, és az egészet alaposan meghintik darált mákkal. (A desszertek átlagára 3-5 euró körül mozog.)

Döner, thai tészta, leberkase

Ha nincs időnk beülni valahová, a vásári kínálat pedig túl édességcentrikus, számos dönert és thai sült tésztát árusító bódéból enyhíthetünk éhségünkön. De ha valami helyivel szaladnánk tovább, válasszuk a Leberkäse-t. Azt, hogy ez a gyanús külsejű fogás pontosan miből van, kevesen tudják, ennek ellenére nagyon népszerű a zsíros, leginkább négyzet alakúra sült párizsira emlékeztető húskészítmény.

Általában állóbüfékben, önkiszolgáló ebédelő helyeken akadhatunk rá, de a nagyobb élelmiszerboltok húsos pultjánál is vehetünk nyersen, otthoni elkészítésre. Egyszer kóstoltuk, az íze jobb, mint a kinézete, de csak egy fokkal. És hogy miből van? Darált és egybesütött marha- és disznóhúsból, szalonnából és hagymából. (Átlagára 2 euró körül mozog.)

Kedvenc söröző-éttermünk: Centimeter

Ebben a kategóriában egyértelmű győztesünk a Centimeter hálózat, öt étteremmel Bécs-szerte. Két kedvencünk a Rathaus mögötti, illetve az egyetemtől pár villamosmegállónyira található wahringi kirendeltség. Magunknak csapolható sör, hatalmas adagok, kellemes légkör és mindehhez nagyon baráti árak jellemzik, csak ajánlani tudjuk. Persze ne elegáns helyre, sokkal inkább egy füstös kocsmára számítsanak, ahol amúgy jókat enni is lehet.

Sorozatunk negyedik részében a bécsi látnivalókat mutatjuk be Albertinától Schönbrunni kastélyig. Melyik múzeumot érdemes megnézni, mire mennyi időt kell szánni, mik a legfontosabb tudnivalók az egyes helyekről? Minden kiderül, tartsanak velünk.

 

Forrás : www.travelo.hu

Szeptember 22-én, szombaton megnyitotta kapuit a 179. Oktoberfest Münchenben, amit ebben az évben szeptember 22 - október 7 között rendeznek tart a bajor fővárosban.
A hagyományoknak megfelelően az első hordó sört a müncheni főpolgármester (Christian Ude) ütötte csapra, az első korsó sört pedig a bajor miniszterelnök kapta (Horst Seehofer). A szervezők kb. 6 millió látogatóra számítanak, akik a becslések szerint 1,1 milliárd eurót költenek majd az eseményen.

az első csapolás.jpg

Hofbrau sátor.jpg
A müncheni Oktoberfest, a világ legnagyobb sörfesztiválja - Oktoberfest München - 1995 óta bejegyzett márkanév, melynek történetét egy előző posztban olvashatjátok.

Oktoberfest idején két korsó sör között érdemes körülnézni a városban is.

München a legnagyobb német tartomány, Bajorország székhelye, a harmadik legnagyobb német város Berlin és Hamburg után. A Bajor főváros mottója :„Die Weltstadt mit Herz” (Világváros, amelynek szíve van). Az Alpok közelsége, a város szívében folyó Isar, a régi szép, történelmi épületek idilli hangulatot biztosítanak ennek a gyönyörű városnak, mely számos látnivalóval várja az idelátogató turistákat és az Oktoberfestre érkező sörkedvelőket. Óriási parkok, hatalmas zöldterületek, gyönyörű történelmi belváros, folyópart és modern építészet jellemzi a várost. A második világháború során a történelmi épületeinek majdnem  80 százaléka romba dőlt, még sem látjuk nyomát sem a pusztításnak, mert a várost a szerkezetét megőrizve eredeti állapotában felújították vagy újraépítették és ma újra a történelmi hangulatú városban sétálgathatunk.

Szerencsére München legtöbb látnivalója az óvárosban helyezkedik el így végig sétálva gyönyörködhetünk az itt látható a nevezetességekben.

Íme, néhány kihagyhatatlan látnivaló !

Marienplatzt (Mária tér)

Marienplatz.jpg

A Marienplatzot (Mária tér) Oroszlán Henrik alakíttatta München központjává és ez ma is a város szíve. A teret az Új Városháza (Neues Rathaus) uralja, előtte áll az 1638-ban készült 11 m magas vörös márványoszlop, arany Mária szoborral (Mariensäule) és a 19. századi Fischbrunnen kút, de itt találjuk a régi városháza épületét (Altes Rathaus) is az óratoronnyal.

Neues Rathaus- (Új Városháza)

Neues Rathaus.jpg

512px-Glockenspiel_im_Neuen_Rathaus, Glockenspiel.JPG

Neues Rathaus- (Új Városháza) 1867- 1908 között épült, tetején a város szimbóluma, a Münchener Kindl (müncheni gyerek). A torony híres Glockenspielje mindennap 11 és 12 órakor (májustól októberig 17 órakor is) megszólal és a harangjáték zenéjére a színes szobrocskák körbe járnak a toronyban.

Peterskircke -(Szent Péter templom)

Peterskirche, München.jpg

Peterskirche belülről.JPG

Kilátó , Peterskirche.jpg

Peterskircke -(Szent Péter templom) a tértől nem messze áll München legrégibb temploma, a gyönyörű Peterskircke, építését még a romantikában kezdték, később átépítették gótikus stílusban, a belseje pedig barokk stílusú lett. A háború után gyönyörűen újjáépítették.

Frauenkirche- (Miasszonyunk temploma)

Frauenkirche, Miasszonyunk templom.jpg

München, Dom,.jpg

Frauenkirche- (Miasszonyunk temploma) a müncheni dóm, az egyik legrégebbi és legnagyobb templom a történelmi városközpontban. Gótikus stílusban épült, alapkövét 1468-ban rakták le. A fejedelmi sírboltban a Wittelsbach uralkodók sírjai találhatóak. Tornyaiból csodálatos panoráma nyílik a városra és a közeli Alpokra.
 

Alter Hof (régi királyi vár)

Alter Hof.jpg

Az Alter Hof (régi királyi vár) IV. Lajos császári udvara volt a középkorban.

Hofbräuhaus

Hofbrauhaus1.jpg

Hofbräuhaus- az óvárosában álló Hofbräuhaus a leghíresebb "kocsma". 1589-ben V. Vilmos megalapította a híres sörfőzdét. Az épületet csak 1828-ban nyitották meg a 48-as forradalmak idején elűzött I. Lajos rendeletére, addig csak az udvartartás számára volt elérhető. Nincs még egy város, ahol ennyi jó sörgyár székelne (Hofbräu, Paulaner, Hacker-Pschorr, Löwenbrau, Spaten-Franziskaner, Augustiner). Müncheni specialitások közé tartozik a fehérkolbász és a Brezn(sósperec).

Karlstor (Károly kapu)

Karlstor az óváros nyugati kapuja.jpg

Több gótikus városkapu is fellelhető a városban, az Isari-kapu (Isartor, a keleti kapu), a Sendlingi-kapu (Sendlinger Tor, a déli kapu), a Károly-kapu (Karlstor, 1315-től a város nyugati kapuja).

Siegestor-(Diadalív)

Siegestor.jpg

Siegestor- egy három íves diadalív, melyet I. Lajos fia II. Miksa bajor király építtetett 1854-ben. Uralkodása idején a városban elterjedt az angol gótikára emlékeztető „Maximilian stílus”, ebben készült ez a szép győzelmi kapu is tetején oroszlán-quadrigával.  A II. Világháborúban lebombázott részeket nem állították helyre, hanem egy feliratot helyeztek rá: "Dem Sieg geweiht, vom Krieg zerstört, zum Frieden mahnend" ("a győzelem emlékére emelték, a háborúban lerombolták, a békére int").

Residenz- (Királyi Palota)

Residenz és Hofgarten.jpg

Residenz Antiquarium.jpg

Residenz Királyi képtár.jpg

Hofgarten

Diana temploma  Hofgarten.jpg

A város legrégibb parkja a királyi rezidenciához tartozó Hofgarten, amelyet még a reneszánsz korban építettek.

Maximilianeum-(Parlament )

maximilianeum.jpg

A Maximilianstraße Európa egyik legelőkelőbb és legdrágább bevásárlóutcája. Az sugárutat a Maximiliansbrücke és a bajor parlament épülete, a Maximilianeum (1949-től a bajor parlament épülete) zárja, előtte láthatjuk a Maxmonumentet, amely II. Miksának állít emléket.  II. Miksa bajor király uralkodása idején (1848-1864) építtette a Maximilianstrasset 1850-ben és a Maximilianeumot egyebek közt.

München múzeumi negyede, a Kunstareal. Itt találjuk a három híres képtárat (Alte-, Neue- és Modern Pinakothek), a Giptothekot, az Állami Antik Gyűjteményt és a Lenbachhaust is. Deutsches Museum  a tudomány és technika legnagyobb vívmányait mutatja be.

BMW.jpg

BMW Múzeum - a több mint 90 éves BMW  történetét 5200 négyzetméteres a kiállítási területen mutatja be , München szélén, az Olympiapark negyedben találjuk.

Englischer Garten (Angol Kert)

Angolkert.JPG

Szörf az Angolkertben München.jpg

Englischer Garten (Angol Kert)- 1789-ben megnyitották meg, a világ egyik legnagyobb városi parkja. Több építészeti emléket is láthatunk a parkban. A hatalmas zöld terület a nyugalmat, pihenést, kikapcsolódást kínál.

Nymphenburg - (Nimfák Palotája)

Nymphenburg München.jpg

Nymphenburg - (Nimfák Palotája)az egyik legszebb barokk kastély gyönyörű francia parkkal és tavakkal, a Wittelsbach család nyári rezidenciája volt. Itt születet II. Lajos király.

Amalienburg, Vadászkastély.jpeg

A barokk parkban négy 18. századi épületet is találunk: a Fürdőpalotát, a rokokó stílusú Amalienburgot (valaha vadászlak volt), a nyolcszögletű teaházat, a Pagoda kastélyt és a Magdalenenklausét.

Olimpiai Park(1972) München.jpg

München „zöld” olimpiát szeretett volna rendezni 1972-ben, Günther Grzimek tájépítész álmodta meg a csodálatos parkot. Ez évben 40 éve, hogy 1972. szeptember 5-én hajnalban elkezdődött a 11 izraeli sportoló halálához vezető terrorakció az Olympia faluban.

olympic-tower.jpg

Az Olympiai Toronyból (290 m), csodás kilátás nyílik a városra és a parkra. A toronyban, 180 m magasan található a forgó panoráma étterem, 49 perc alatt teljes 360 fokos fordulatot tesz, ami különlegessé teszi az itt elköltött vacsorát.

Allianz Aréna München.jpg

Az Allianz Aréna – sokak szerint a világ legszebb stadionja 2005. május 31-én nyitotta meg kapuit. Gyémánt alakú átlátszó burkolata, amelyre különböző színű fényjátékok vetíthetők, varázslatos hangulatot kölcsönöz az FC Bayern München és a TSV 1860 München stadionjának.

München egy nyüzsgő nagyváros, ugyanakkor egy " élhető város " , melynek érzését erősíti, az itt fellelhető német precizitás, tisztaság és rendezettség. A tömegközlekedés kiépített: 6 metróvonal, 8 különböző vonalú gyorsvasút és kerékpárutak mindenütt.

A későbbiek során visszatérünk ide, mert ez most csak kedvcsináló, ennyi szépséget ugyanis nem lehet egyetlen posztban bemutatni.

 

Forrás : www.vilagutazo.blog.hu

Nem tudjuk, ki hogy van vele, de erősen gyanítjuk, hogy sokaknak lehet halálosan elege a menetrendszerű nyári siránkozásból a drága balatoni szállások, lehúzós vendéglátás, meg a sekély víz miatt. Pedig a lecsófőzős kempingezés pimaszul olcsó, néha bagóért vehetünk ki komplett házat a Balaton partján, és bár Siófok még mindig drágább, minél távolabb megyünk a fővárostól, annál olcsóbban kapunk szobát. Egy rutinos balatonista tanácsai következnek a legtutibb szállás kifogásához.


Forrás: MTI/ H. Szabó Sándor

 

Vonnák Mónika három gyermekes családanya, a hétköznapokban casting szervező, de önmagát csak balatonistaként definiálja. Szavaiból mindenesetre egyértelműen kiderül, hogy már mindent kipróbált, amit a balatoni vendéglátás kínálni bír, és köszöni szépen, ettől ő boldognak és elégedettnek érzi magát. Most pedig megosztja velünk tapasztalatait: hogyan, hol, mikor, mennyiért lehet a legjobb szállásokat kifogni.

Első lépés: tisztázzuk, mire vágyunk!

Talán evidensnek tűnik, mégis érdemes kitérni erre a pontra. Nem mindegy ugyanis a keresgélésnél, hogy egy olcsó bulis hétvégére vágyunk a haverokkal, esetleg a családdal pihennénk egy hétig, vagy egy Balatonkerülő bringatúrához akarunk szállást szervezni - a különböző elvárásokhoz ugyanis más szállástípus illik. A bulizó tízen-huszonéveseknek egyértelműen a kemping a legtutibb megoldás, a babával utazók inkább a családi apartmanokkal és házakkal járnak jól, míg ha nagyobb gyerekeket viszünk, megint csak szóba jöhet a kemping. Idősebbek, vagy kényelmesebbek pedig a szállodát élvezik a legjobban, mert itt még a saját ételük elkészítésével sem kell vacakolni.

Családi panzió? Érdemes előre tervezni!

Ahogy közeleg a nyár, lassan, de biztosan betelnek a panziók, ráadásul nem is olyan egyszerű megtalálni őket a neten, jelentős kutatómunkát igényel a legjobbak kiválasztása. Fórumokon, aukciós oldalakon, apróhirdető website-okon kell keresgélnie a kitartó üdülni vágyónak, ráadásul ezt is érdemes már április-májusban elkezdeni. Sőt, az igazi expert azt tanácsolja: "érdemes kipróbálni azt a megoldást, hogy te magad adsz fel hirdetést arról, hogy ekkor és ekkor elmennél nyaralni, és kiadó apartmant, vagy házat keresel - így a bátortalanabb háztulajdonosok fognak megkeresni téged, akik nem vendéglátóznak ipari méretekben, de megörülnek a külön bevételi lehetőségnek. Az egyik legjobb szállásomat így szereztem Széplakon: egy idős néni jelentkezett, még a munkahelyemet is lecsekkolta, viszont mikor megbizonyosodott róla, hogy rendben vagyok, akkor szinte bagóért kiadta a házát, felszerelt amerikai konyhástól, kertestől, tűzrakóhelyestől."

Az árakról azt lehet tudni, hogy minél közelebb van Budapest, annál többet kérnek a szállásért: Siófokon 3000-4.000 Ft/fő/éj már jónak számít, Lelle környékén viszont 2-2.500 Ft/fő/éj a tarifa. Vigyázat: az árak becsapósak tudnak lenni, előfordul, hogy csak a helyszínen mondják el, hogy bár az ár az tényleg ennyi, de minimum négy személynek adják ki a szállást, ezt tehát érdemes előre tisztázni.

Kemping? Nagyobb belépő költség, később vadregény és spórolás

Először is tudatosítsuk magunkban, hogy az utóbbi kb. egy évtizedben nagyon megváltozott az, amit általában kempingnek nevezünk: bár még vannak lepukkant helyek, óriási a fejlődés. Egy átlagos kempingben most már nem mocskosak a mellékhelyiségek, normális zuhanyozók vannak, gyerekfoglalkoztatót, komfortos közösségi tereket találhatunk.

Egyszóval a kempingek mára nem azok a leszakadt helyek, mint régen voltak. További hatalmas előnyük a könnyű ügyintézés és rugalmasság: nem kell hónapokkal előre szervezkedni, általában mindig van hely, és ráadásul nagyon sokféle konstrukciót állíthatunk össze: kérhetünk csak kempinghelyet, kempinghelyet árammal, parcellát különböző méretekben. És hát ugye a legfőbb előny: az ár. Mert a kemping pimaszul olcsó: még a csúcsszezonok legcsúcsában is kijön egy sátorhely bringatárolással 500 Ft-ból. A nagyobbacska gyerekeknek pedig a sátrazás, meg a szabadban kempingfőzőn lecsófőzés kötelezően átélendő élmények.

Itt is vannak persze hátulütők: a kempingfelszerelést egyszer meg kell vásárolni, tehát van egy nagyobb kezdeti beruházás. Másrészt érdemes olyanoknak utánajárni kempingválasztás előtt, hogy például mennyire vannak árnyékos sátorhelyek (elkerülendő a belső tér ötszáz fokra hevülését), mennyire nagy az éjszakai élet a kempingben, mennyire lelakott a hely.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

 

Szálloda? Vállalati üdülőtől a szuperhotelig lehet kóstolgatni

"Legelőször a legolcsóbb szállodákkal kísérleteztem, amik tulajdonképp nem is igazi hotelek, hanem különböző vállalatok üdülői, amiket alapértelmezésben a saját dolgozóiknak szántak, de külsősök is megszállhatnak benne. Ilyenek voltak például a balatonlellei Honvéd üdülő, a balatonfenyvesi Postás üdülő meg még pár hely. Viszonylag hamar felhagytam a kísérletezéssel, mert az épületek, amikben megszálltam, gyakran szocreál retro panelkockák voltak, penészes zuhanyfülkékkel, csikkel kiégetett ágyneműkkel." - meséli Mónika.

A többi hotel viszont millióféle lehet, úgyhogy nincsenek is nagyon általánosítható szabályok: az ár-érték arányt mindig érdemes jó előre lecsekkolni internetes fórumokon érdeklődve. Egy biztos: a szállodák nyújtják a legtöbb kényelmi szolgáltatást, és egyben ezek is a legdrágábbak - ebből adódik, hogy aki spórolni akar, annak nem a legjobb ötlet hotelt választani. Ha viszont van rá keret, akkor ügyeljen a szálloda elhelyezkedésére (közelség a vízparthoz, árnyékos helyek, kilátás), a belső terek hangulatára és a kínált extra szolgáltatásokra.


Előnyök Hátrányok Kinek ajánljuk?
Kemping Olcsó, egyszerű a foglalás, sokféle konstrukcióból választhatunk, a nagyobb gyerekek imádják, saját strandja van, közel a természet, a saját holminkat használhatjuk (saját ágy, saját kanál) Nagyobb belépő költség, teljes önellátás van, közös mellékhelyiség és zuhanyzó, eső esetén sátorban kuksolás, teljes felszerelést vinni kell (sátor, ágyak, ágynemű, szék, asztal, főzőkellékek, stb.) Fiataloknak, nagyobb gyerekekkel nyaralóknak, spórolni vágyóknak, az egyszerű ügyintézés barátainak
Családi panzió Viszonylag olcsó, családias a légkör, alapvető komfortszolgáltatásokat kínál, rossz időben védett Körülményes a szervezés; hetekkel előtte való foglalás esetén, simán lehet pont a leegyeztetett napokon rossz idő Babával utazóknak, komfortkedvelő takarékosoknak, kompromisszumkész családosoknak
Hotel Maximális a kényelem, sok az extra szolgáltatás, profi a kiszolgálás Drága Vastag pénztárcájú pihenni vágyóknak

 

Forrás : www.origo.hu

Felújított Fő térrel, és víztoronnyal, valamint vadiúj Sió Plázával készül Siófok a pünkösdi szezonnyitásra. Az idei nyár turisztikai kulcsszavai: sekély víz, nagy kedvezmények, spórolási lehetőség családoknak és bulizóknak, bicikliverseny, busakampány a horgászoknak, pezsgő és naplemente a hajón, grillpartik, tüzes borok. Siófok színesebb, mint egy esztrádműsor.

“Milyen grátisz kupont adhatunk? Kürtőskalácsra, lángosra, palacsintára, fagylaltra, vagy sült keszegre?” - fogadták az újságírókat Symbolban, a Balaton Day szakmai rendezvényen, ahol Siófok újdonságait és idei programjait mutatták be a május 25-i szezonnyitás előtt.  A szénhidrátszegény turizmus hívei itt, a  Balaton retro koncepcióval nem jártak jól, mindenesetre bíztató, hogy a Balaton több pontján kaphatók korszerű ételek is.

A strandkajákat a szórakozóhely előtt felállított bódéknál kínálták, a 220 éves Pinceétteremben pedig pontyhalászlével és a balatoni borválogatással készültek kóstolójegyes rendszerben.

100 ezret lehet spórolni...

A Siófok aktualitásait bemutató sajtótájékoztatón tíz szakember prezentált, így a víztorony felújításától a busa népszerűsítését megcélzó kampányon át a bulikra tervezett kedvezményekig jó néhány témát érintettek. Első körben arra kérték a sajtót, hogy a jövőben ne a rossz hírét keltsük a Balatonnak azzal, hogy a déli partnál sekély a víz, inkább hangsúlyozzuk, hogy ez a víz ideális a családosok számára. A kisgyerekes családok amúgy is az egyik legfontosabb célközönsége Siófoknak, a másik pedig a fiatalok,  akik bulizni járnak a Balatonra.

A fejlesztések és a busakampány előtt tehát kezdük a kedvezményekkel. Barna Katalin, a 18 km-es partszakasz szolgáltatásait összefogó Siófok Nights és a Siófok Nights Family karszalagokról elmondta, a bulizók számára 3500 forintba kerül, és számításaik szerint körülbelül 100 ezer forintot lehet vele megspórolni. A családi karszalagot 5000 forintért adják és 120 ezret spórolhatnak vele a kisgyerekes szülők.

Szórakozóhelyek városszerte...

“Egy diszkóbelépő áráért tied lehet Siófok - ezzel a szlogennel indítottuk el tavaly az akciót. Egy karszalaghoz 30 darab kupont biztosítunk, amelyek 50% kedvezményre jogosítanak belépőkből, fogyasztásokból” - mondta a projektvezető. A június 23. és augusztus 23. között érvényes karszalag VIP belépőt biztosít a Palace-ba, és ingyen jegyet az Aranypart és Ezüstpart közötti buszjáratra. Olyan szórakozóhelyekre pedig 50 % kedvezményt ad, mint a Captain Morgan bulihajó, a Bacardi Music Café, a hétvégenként karaokepartikkal villogó Bohém Café a Petőfi sétányon, vagy a Sió utcai Retro Klub Fáraó.

Siófok legnagyobb szórakozóhelyei közé tartozik a 21 éves Palace, és a minimalista stílusú Flört. A Coke Club is jelentős tömegeket mozgatott az elmúlt években, idén viszont nem nyit ki.

Coke Club Story...

A Coke Club - egykori nevén Coca Cola Beach House -  közel tizenöt éve zavartalanul működött minden nyáron a balatonparti Nagystrandon. Tavaly 150 ezer vendég fordult meg a strandon és szórakozóhelyen, idén azonban a Fonyódi Városi Bíróság ítélete alapján nem nyit ki a hely, mivel este 9 órakor be kellene fejeznie minden zeneszolgáltatást, 11-kor pedig be kell zárnia. Úgy tudni, egy magánszemély indított pert a szórakozóhely ellen az éjszakába nyúló, hangos zene miatt. A Coca-Cola Magyarország sajtóközleménye alapján a döntés ellehetetleníti, hogy a rendezvényeiket a megszokott színvonalon tartsák meg, ezért idén nem nyitnak ki. A társaság nem szeretné más helyre költöztetni a klubot. Siófok városa nem ért egyet a bíróság döntésével. Úgy vélik, az ehhez hasonló rendeletek vállalkozók tömegeit tehetik tönkre, a vendégeket pedig megfosztják a szórakozás lehetőségeitől.

A családosok számára megtervezett kedvezménycsomag szintén 30 darab, 50%-os kedvezményt adó kupont jelent, például a Zamárdi Kalandparkba, az újonnan épült Sió Plaza játszóházába, sétahajókázásra, vagy a Galérius Fürdőbe, de a családi mozijegyet is olcsóbban lehet beszerezni vele. A rendezvényen persze hangsúlyozták azt is, hogy jelentős kedvezményeket jelent a Szép kártya is.

Szép kártya, Erzsébet utalvány

A munkavállalóknak béren kívüli jutattásként járó, kedvezményekre jogosító szolgáltatások. A Szép kártya az OTP-nél, illetve az MKB-nál elérhető elektronikus utalvány, amelyet éttermekben, nyaraláshoz, sport-, wellness- és fitnesz szolgáltatásokhoz, múzeumi belépők megvásárlására lehet felhasználni. A kártya idehaza sikeres volt, tavaly óta 550 ezer regisztrált felhasználó 28 milliárd forint értékben vette igénybe. 53% vendéglárásra, 23% szállásra és 14% szabadidős tevékenységre. Az Unió viszont eljárás keretében vizsgálja a kártyát. Az Erzsébet utalványt a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány bocsátja ki papír alapon vagy elektronikus formában, és kész étel vásárlására használható fel.

A belföldi nyaralásból mozgalmat szeretnének csinálni

A Balatont helyenként még nem tünetmentes gyerekbetegségei ellenére is nagyon szeretik a magyarok. A Magyar Turizmus Zrt. minden évben felmérést készít a magyarok népszerű úticéljairól. Idén 100 utazni vágyó magyar közül 41 a Balatont részesíti előnyben. A magyarok több mint fele idén belföldön nyaral, és már márciusban elkezdte az előkészületeket.

“Azt remélem, hogy a hazai üdülés is olyan mozgalom lesz hamarosan, mint az, hogy szeretünk hazai termékeket vásárolni”- mondta Hoffmann Henrik a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke, majd kitért a legújabb, városi fejlesztésekre. Több mint 6 milliárd forintos beruházással újították fel a városközpontot, mostantól az új Főtér fogadja a vendégeket. Feltuningolták a 100 éves Víztoronyot is, amelynek a legfelső szintjén kialakítottak egy  forgó kilátóteret. Tavaly megújult a Jókai park melletti szabadtéri színpad is, ahol hétvégente lesznek előadások. A város többi látnivalója az Oulu park, a 16 ezer négyzetméretes területű Millenium park, a Jókai Park, a kikötő a Sió-zsilippel, és a vasútállomás.

Ha rossz az idő, ott a Sió Plaza...

Ha a mazsorettekre meg a koszorúzásokra nem térünk ki, a nyár folyamán olyan programok lesznek Siófokon, mint a New Orleans Jazz Fesztivál július 13. és 15. között a Fő téren, a Siófolk fesztivál július 27. és 29. között a Hajóállomáson, vagy ugyanott a Bor és kenyér ünnepe augusztus 17. és 20. között. További programok itt.

Ha rossz az idő, Siófokon van néhány, nem kiemelkedően érdekes múzeum: a Kálmán Imre Emlékház, vagy épp a Vízgazdálkodási Múzeum. A kisgyerekes családoknak jó B-terv lehet a Tojásmúzeum, vagy a Kálmán Imre sétányon található Ásványmúzeum, amelyik az ország legnagyobb magángyűjteménye mintegy háromezer ásványával. Júniusban pedig megnyílik a Sió Plaza, az ultimate szórakoztató központ esős napokra.

Az északi bicikliutak szebbek, a déliek gyorsabbak

A balatoni biciklitúrák egyre népszerűbbek, jó néhány szervezett túra létezik, de azok kedvéért, akik egyéni túrát terveznek, megosztunk pár tapasztalatot. “Mi az északi parton kezdtük a túránkat, ami lényegesen nehezebb útvonal, mert nagyon sok az emelkedő, de sokkal szebb, és vadregényesebb, mint a déli. Az út átmegy a szép Tagore sétányon Füreden, láthatjuk a Szigligeti várat is, néhány kivételtől eltekintve jó helyre tervezett útvonalak vannak Északon. Tihanynál kicsit zavart, hogy a bringaút a forgalmas főútra van terelve, de mint később kiderült, ez a déli part egyes szakaszaira is jellemző”- mondja Katalin, aki hat fős baráti társaságával öt nap alatt, kényelmesen biciklizte körbe a tavat Almádiból indulva.

“Biciklis pihenőhelyek, éttermek, büfék, borospincék bőven nyíltak a bringaútvonalak mellett. Badacsonynál több pincét is vágigjártunk, az utak mentén kajáltunk, bulizni pedig Siófokra mentünk. A nagybátyám nyaralója Széplakon van, így szállásra nem kellett költenünk. Amúgy pedig sátrat vittünk és kempingekben szálltunk meg, ahol éppen ért minket az este. Sehol sem foglaltunk előre helyet.”

Idén is lesz Tour de Pelso, pezsgő és aranyhíd

A túrák mellett a bicikliversenyek is népszerűek. Idén is lesz  Tour de Pelso, amelyik 10 éve indult el először Siófokról 180 nevezővel. Tavaly már kétezren bringáztak a Balaton körül. Az idei verseny június 2-án lesz, amikor is  200, 76 és 25 km-es versenyek indulhatnak a biciklisek. A sajtótájékoztatón kihirdették a Balaton Zöld Szalagja elnevezésű versenyt is, amelyik az első elektromos hajókkal megrendezett regatta lesz. A verseny június 24-én indul Balatonkeneséről.

A balatoni sétahajózást időről-időre új ötletekkel próbálják feldobni. “160 éve azt a feladatot látjuk el, hogy minél több hazai és külföldi vendég érkezzen. Megújított programunk például a gyerekhajó, ahol kalózjátékkal ás bohócműsorral várjuk a kisgyerekes családokat. Pároknak szól a naplemente túra, amelyik felhasználja a kicsit giccsesnek tartott aranyhidat. A lebukó nap fényében nincs jobb, mint egy jéghideg pezsgőt elfogyasztani egy hajó fedélzetén”- mondta Dr. Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

A szolgáltatások közt vannak grill partik, esküvőre bérelhető járatok, bórkostolós hajóutak, és persze buliutak is.  “A grillpartikat összeköthetjük jó, tüzes balatoni borokkal, közben a tihanyi táj szépségeiben gyönyörködhetünk.”

Legyen menő a busa!

A horgászturizmusra is szeretnének erősebben koncenztrálni Siófokon. “Tavaly indult az Egye ki a busát a Balatonból! kampányunk, amelynek célja a busaállomány csökkentése. Mindnekinek ajánlom, kóstolja meg, finom hal” - mondta Füstös Gábor a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A busa betelepített halfaj, Kínából hozták be, és a halgazdálkodásban dolgozók szerint ha állománya nem csökken, akkor az őshonos, balatoni halak állománya látja majd a kárát. A busa nem különösebben népszerű a magyarok körében, ezért a busakampányban azt is hangsúlyozzák, hogy telítetlen zsírsavakban gazdag, egészséges húsú hal, és nem drága.

Szállás tippek az Ongo alapján :

Hotel Residence

“Jó hotel, normális személyzet, közepes ár” -foglalta össze tapasztalait Somaeszter, aki három fős családjával, munka miatt utazott Siófokra. A hotel épülete nem nyűgözte le, de a szoba felszereltségével és a szolgáltatásokkal elégedett volt. “Az étterem rész jó, bár nem olcsó, a wellness részleg szintúgy tip-top. A medencék, szoli, szauna, gőzkabin, stb... továbbra is ingyen használható. A wellness részlegen többféle szolgáltatást is felajánlanak - mi talpmasszázson voltunk. Istenien esett.” A hotel egy másik vendég, Plumcake beszámolója alapján is jó minősítést kapott.

Hotel Ezüstpart

A szocialista designban megőrzött hotel Kislepke szerint jó választás néhány napra. “Mivel egész elfogadható az ára, senki ne gondoljon csilivili szobákra, de az ágy nem szakad le senki alatt és a kilátás mindenért kárpótol. A fürdőszoba kicsit siralmas, de elviselhető ha nem angolkisasszonyok vagyunk. Mindezek ellenére én imádok itt megszállni, mert ha rossz az idő, csak lemegyek az első emeletre ahol van egy nagymedencés uszoda, gyerekpancsoló medencével és szaunával ami ingyenes benne van az árban.”

Hotel Panorama

A szocialista idők belsőépítészeti nyomait őrző, de már felújított szálloda jó benyomást kelt Zacky74 beszámolója alapján. Ők egy retro csomagot vettek igénybe, nem a szezonban, és azzal elégedettek voltak. A szálloda személyzete fiatal, kedves, a wellness szekció színvonalas, az ételek elfogadhatóak. “Az étkezések flottul mentek. Vacsinál svédasztalos ellátás 2 típusú leves, 4 fajta főétel különböző köretekkel és desszertből is jutott 2 különböző estére. A reggeli pedig a szokásos felvágottas, rántottás, virslis, müzlis változat. Volt tej, kávé, tea, gyümölcslé - nem porból kevert.”

Club 218 Apartmanház

A 218 apartmanból álló komplexum az Aranyparton található, ingyenes strandkapcsolattal. Kalled jó választásnak tartotta felszerelt konyhája, kényelmes szobája, szép panorámája miatt. “A parkolással nem volt gond, az épület mélygarázsában apartmanokként egy férőhely biztosított, melyet biztonsági szolgálat őriz.

A vendégeket egy fedett wellness részleg várja, amit az apartmanokban nyaralók térítésmentesen használhatnak.” Az apartmanok önellátóak, de a közelben jó néhány étterem van.

Szállások, amelyeket gondoljunk át!

A megjelentetett beszámolók alapján néhány, siófoki szállás rosszabb minősítést kapott. Ezek természetesen szubjektív élmények.

Hotel Azúr

Lelakott szobák, és bútorok, kedvetlen személyzet, büdös strandtörölköző - 071002Napsugar tapasztalatai alapján a hotel ár-érték arányban gyengén teljesített. “A kisgyermekemnek első este nem tudtam mit adni vacsorára, a teljes svédasztal tartalma fűszeres volt, még nekem is, ezt jeleztem is, másnap megnyílt a gyereksarok. Krumplipüré és csibefalatok, következő este spagetti. Bababarát szálloda? Minden étkezésnél vittem az asztalunkhoz az etetőszéket, a pincérek nézték, és takarítottam le az előttünk étkezett gyermek morzsáitól a széket.” Néhány további, hasznos info: wifi csak a bárban van ingyen, a szobában felárért lehet igénybe venni.

Part Hotel

Annak ellenére, hogy a hotel közelében van a Palace, nem a diszkó zaja miatt érezte zaklatottnak magát Erababa11 a hotelben, hanem mert egy nagy csapat, táborozó kamasz szállt meg a szomszédban. Ez azonban nem a szálloda alap szolgáltatása, így rátérünk az ételekre. “A szobához járt reggeli is, ami svédasztalosnak volt hirdetve, gyakorlatilag pedig a konyhapultra pakoltak ki. Volt 2 fajta pékáru, néha friss, néha nem, hajszálvékonyra szelt párizsi, szalámi, sajt, uborka. Vaj levár, müzli volt még a menü és ezt kakaóval, tejjel vagy teával lehetett leöblíteni. Kicsit unalmas volt minden nap.” A szobák egyébként rendben voltak, akik tehát az ételekre érzékenyebb, gondolja át ezt a szálláslehetőséget.

 

Forrás : www.travelo.hu

Az Ország Jó Helyei : Tisza - Tó

Az olaszoknak ott van a Garda-tó vagy a Lago Maggiore, az osztrákoknak a  Wörthi-tó vagy a Neusiedler See (na jó, a Fertő tóból nekünk is van még egy kevés), egy magyar burzsuj azonban ha vizet akar,  legfeljebb a Balaton északi partján érezheti jól magát. (A déli part túlságosan is a tömegturizmust szolgálja ki.) Nem szabad viszont megfeledkezni hazánk második legnagyobb taváról a Tisza-tóról sem – melynek egyik legfőbb jellemzője az, hogy a nagyközönség alig tud róla valamit.

A földrajzkönyvekből talán a Kiskörei-víztározó neve ismerős lehet - már akiknek, hiszen alig több mint 30 évvel ezelőtt duzzasztották fel -, na, ennek a mesterséges víznek a földrajzi neve a Tisza-tó. Eredetileg az építésének és feltöltésének három üteme lett volna, ebből azonban csak kettő valósult meg. Így a tervezett átlagosan 3 méteres mélység helyett a mostani nem sokkal haladja meg az egy métert, ennek köszönhetően pedig több mint 30 kisebb-nagyobb sziget található a tóban.

A tó teljes területe 127 km2, így nemcsak nagykiterjedésű vízfelületek, de holtágak, morotvák, természetes vízfolyások, fokok, öblítő csatornák, szigetek és félszigetek tarkítják. Az élővilág ennek köszönhetően kifejezetten gazdag. A Hortobágyi Nemzeti Park részeként az itt található Tisza-tavi Madárrezervátumban mintegy 200 madárfajt lehet megfigyelni. Az ökoturizmus mellett az sem elhanyagolható, hogy a Tisza-tó egyes részein engedélyezett a motoros vízi járművek, így a motorcsónak vagy a jet-ski használata is.

Az időjárás szintén kedvező: az ország csapadékban egyik legszegényebb területei közé tartozik, az éves napsütéses órák száma meghaladja a kétezret. Ez persze mit sem ér megfelelő programkínálat nélkül, de szerencsére az elmúlt időszakban sokat fejlődött ezen a téren a régió. A vezetett kenu-túrák vagy a sétahajózás során könnyen találkozhatunk hódcsaláddal, de az állatvilággal akár szárazon is megismerkedhetünk. Néhány éve épült meg az az 1500 méter hosszú vízi tanösvény, amely lényegében nem más, mint egy pallóút, csatlakozó madárvártákkal, megfigyelő toronnyal, pihenőszigettel. A tavat és környékét kétkerekűvel is fel lehet fedezni, a bicikli utak viszonylag jól kiépítettek, vannak kölcsönzők is, és a sík, könnyű terepen még a kezdők is nagyobb távokat tudnak megtenni komolyabb fáradság nélkül.

Sőt, van már-már európai szintű attrakció is, a múlt hónap végén kezdte meg a próbaüzemet a Tisza-tavi Ökocentrum. Ez lényegében egy 10 hektáros park és egy négyezer négyzetméteres épület, ez utóbbiban kapott helyett többek között egy 1 millió liter össztérfogatú édesvizű akváriumrendszer. A látnivalók között mintegy 40 hazai hal és 15 kétéltű- és hüllőfaj található, akad itt vidracsalád és kétméteres halóriás, a viza is. További látványosság az a 80 m2-es térkép, amely madártávlatból mutatja be a tavat, vagy a 30 méter magas kilátótorony, ahonnan csaknem a teljes Tisza-tó belátható.

Az elme mellett a testet is pallérozhatjuk. A Robin Kalandsziget abban tér el a konkurensektől, hogy itt mintegy 18 hektáron terülnek el a programok. Érdemes kipróbálni a 140 akadályból és különböző nehézségű szintekből álló erdei kötélpályát, vagy a 15 méter magas mászófalat. Ennek a tetejéről indul egy 300 és egy 400 méter hosszú kötélcsúszda, de van itt a lombkorona szintjén elhelyezkedő tanösvény is, amely a Tiszta-tó élővilágának csak nehezen megközelíthető részét mutatja be. A földön lehet íjászkodni, és van zorb is. Ez nem más, mint egy 3 méter magas, kétrétegű, áttetsző gömb, aminek a belsejében hevederekkel rögzítik a zorbozót, aki így gurul a gömbbel együtt, annak belsejében.

A talán egy kicsit a Fertő tóra hasonlító vidék valóban több napra tud tartalmas programot nyújtani. Éppen ezért fájó, hogy nincs igazán megfelelő kínálat, már ami a szállást illeti. A falusi turizmust kevésbé kedvelőknek egyetlen választása marad, a négycsillagos Tisza Balneum Hotel. A szálloda néhány éve épült, és a főépületben található több mint 50 szoba mellett van több különálló kétszintes apartman is, ahol a nagycsaládosok, és a szállodai szolgáltatásról ugyan lemondani nem akarók, de az egy kicsit nagyobb magányra vágyók érezhetik jól magukat, közvetlenül a vízpart mellett.

A koncepció egyébként kifejezetten érdekes, a belsőépítész a bútorok és egyéb textíliák kiválasztásánál is a természetes anyagok használatát tartotta a legfőbb szempontnak. Ez az a hely, ahol a szőnyeg kókuszból van, a padlózatot lenolajjal kenik, és tiszta vízzel tisztítják. A szobák elsőre talán puritánnak hatnak, valójában azért bőven megfelelnek a kategória által támasztott igényeknek. A termálvizes spa is megfelelő méretű és színvonalas, így esős időben sem kell unatkozni. A wellness részlegen természetesen a száz százalékban bio alapanyagokat tartalmazó termékcsaládot, a Primavera gyógynövényekből készült natúrkozmetikumait használják.

A hozzászólások miatt itt jeleznénk: az év elejétől a Tisza Balneum Hotel új üzemeltetőhöz került, aki a új koncepciót állított fel a szállodára, és nagyobb hangsúlyt fektet a spa részlegre, illetve a gasztronómiára, de "megtartja a természetközeli hotel" élményét.

Néhány további kép a szállodáról:

 

Forrás : www.burzsuj.blog.hu

Utazz virágot látni - Virágos úti célok itthon és külföldön !!!

 

Híres virágmezőkért nem kell mindenképpen külföldre utazni. Magyarországon szerencsére nagyon sok szép arborétum van és ezek közül kettő olyan, ami kifejezetten a virágairól híres.

Íme a legjobb uticélok !

Az a baj, hogy a virágrajongók általában nem egy bizonyos fajta virágért vannak oda, hanem úgy általában mindegyikért. Azért baj, mert így nagyon nehezen fognak tudni választani felsorolásunkból, amelyben híres virágézési lehetőséget mutatunk be.

A napokban véget ér a szezonja, de az Alcsútdobozi Arborétumban hatalmas és gyönyörű hóvirágmezők várják a látogatókat, minden márciusban, a Hóvirág Ünnepen.

 Két és fél hektáron csak összefüggő hóvirágmezők, mégpedig 7 fő faj 24 alfaja, az egész országban nincs hasonló.

5c4019
Sok különböző hóvirágfajtát láthatunk az alcsútdobozi arborétumban ...

Aki netán lemaradt a hóvirágünnepről, az egészen április végéig nyugodtan mehet még alcsútra, mert a tavaszi virágzás nem ér véget a hóvirággal, követik őket a szintén tekintélyes mennyiségben látható nárciszok és tulipánok.

A másik kedvencem a Jeli Arborétum. Aki járt már ott a Rododendron virágzásakor az tudja, hogy miért. Májusban és júniusban virágzanak, a rododendronok, más néven havasszépék, hihetetlen mennyiségben és elképesztően szépek. Az kicsit sajnálatos, hogy nekik nincs olyan szép honlapjuk, sőt, ahogyan látom saját honlapjuk egyáltalán nincsen, a fent jelölt turisztikai honlapon kívül még ez érhető el. Látszik, hogy gondosan, szeretettel, de technikai hozzáértés nélkül készült. És amikor én ott voltam néhány éve, akkor sajnos a környék elég lepukkant volt. Pedig ha máskor nem is, de május júniusban akkora a tömeg, hogy szerintem simán elférne ott egy jó kis étterem, vagy valami. Persze lehet, hogy azóta már van, várom az olvasók frissebb élménybeszámolóit.

12539897 84c1fe752645b0dd8f0ed4687a21753a l

Fotó: Lornyon / Indafotó

Azt is sikerült kiderítenem, hogy miért hívják Jeli Arborétumnak, holott Kám település mellett van. (Azt hittem, hogy egy Jeli nevű emberről nevezték el, de nem, mert az alapító gróf Ambrózy-Migazzi István volt, viszont a dombhátat ahová elkezdte elültetni növénykülönlegességeit, Jelihálásnak hívták és akkoriban – 1922-ben – birkalegelőként funkcionált.)

Az arborétumba június legelején érdemes menni, de ha megtehetik ne hétvégén, mert olyankor borzalmas tömeg van, - persze azért emiatt ne hagyják ki.

800px-Single lavendar flower02

Van még egy nevezetességünk, a tihanyi levendulás, ahol minden évben megrendezik a Levendulafesztivált. Idén is lesz, június utolsó hétvégéjén, itt a részletes program, de jó tudni, hogy nemcsak ezen a hétvégén, hanem a virágzás alatt is vannak vezetett túrák a természetvédelmi területre és az őslevenduláshoz. (Összesen 10 főnek kell összegyűlnie, a részvétel felnőtteknek 850 forint.) Én voltam már, tényleg érdemes, megtud az ember csomó érdekességet, amit egyébként, egy sima kiránduláson biztosan nem tudott volna meg.

A tihanyi kirándulás programjából semmiképpen nem szabad kihagyni a Teázó az Erdő Mélyén-t. (Vagy teázót az erdő mélyén.) Csodás kis hely, nagyon finom sütikkel, házi lekvárokkal, teákkal, és nagyon kedves házigazdákkal, ritka az ilyen. A korábbi kedvencem az Apátság előtti Rege kávézó volt, szerintem annak a teraszról lehet a legcsodásabb Balaton-panorámát megnézni, de két-három éve már nem igazán jók a süteményeik.

Virágmezők külföldön

Nehéz, sőt lehetetlen listázni, vagy sorrendbe tenni őket, ráadásul kevés az olyan szerencsés, aki mindegyiket látta volna. Ezért aztán, ha valaki tud valamilyen jó helyet a felsoroltakon kívül, ahol sok gyönyörű virágot lehet nézegetni, az ossza meg velünk kommentben.

Mainau, a virágok szigete

Ez a kis sziget Németországban van, a Bodeni-tavon, és azért különleges, mert tavasztól őszig a 45 hektáros terület folyamatosan virágzik. Az odatelepített fajták ugyanis úgy vannak összeválogatva, hogy nem lehet észrevenni, amikor az egyik faj elhervad, mert a helyét rögvest átveszi egy másik. A szigetet híd köti össze a szárazfölddel és van rajta egy szép kastély is. (A sziget egy ideig Esterházy Miklós tulajdona volt, aki maga is sok növényritkaságot ültetett el ott.) Azoknak, akik szívesen látogatnának el oda, a sziget honlapján sok hasznos információ elérhető.

800px-Mainau3

Keukenhof, a tulipánok földje

keukenhof álló

Aki szereti a tulipánokat, annak előbb-utóbb mindenképpen meg kell látogatnia ezt az Amszterdam közeli csodakertet, ahol minden tavasszal több mint hétmillió virághagyma bújik elő a földből. Ezzel az adattal egyébként Keukenhof a világ legnagyobb virágoskertje címet is birtokolja. A keukenhof szó jelentése egyébként konyhakert, és azért e méltatlan elnevezés, mert annak idején a kastélyban lakó nemesek számára itt termesztették a zöldségeket és fűszereket.

Mára viszont az ország egyik legnagyobb turistaattrakciója lett, és idén valószínűleg még az átlagosnál is nagyobb lesz az érdeklődés, mivel a hely felkerült a CNN legvonzóbb utazási célpontokat összegyűjtő top 10-es listájára. A park honlapján minden fontos információt megtudhatunk, többek közt azt is, hogy a Schiphol reptérről 12 percenként indítanak buszt kifejezetten a virágoskert főbejáratához. Keukenhof nem látogatható egész évben, csak a hagymások virágzása alatt, március 22-től május 20-ig van nyitva. Ezalatt azonban számos eseménnyel és egyéb szolgáltatással várják a látogatókat.

Nárciszünnep Bad Ausseeben

nárciszünnep

Bad Aussee-ban az a jó, hogy közel van, mindössze 4,5 óra autóútra. (Kicsit több, ha megáll ebédelni az ember.) És még az is jó benne, hogy Salzburg mellett van, a salzkammerguti tóvidéken, ezért sem a természetjárásról, sem a városnézésről nem kell lemondani, sőt mindez kényelmesen belefér egy hosszú hétvége programjába.

Bad Aussee arról híres, hogy minden májusban megrendezik a nárciszünnepet. Ez olyasmi, mint nálunk a debreceni virágkarnevál, azaz a virágokat ezúttal nem mezőkön, hanem lenyűgöző kocsikon, szobrok formájában és egyéb módon kiállítva csodálhatjuk meg. Idén május 17.-től 20.-ig fog tartani az ünnepség. A helyszínen ilyenkor már nem érdemes szállást keresni, de mivel egész Salzkammergut sí és túraparadicsom, a környéken nagyon sok lehetőség várja a vendégeket. A Nárciszünnepre szervezett utat is indítanak különböző irodák, de szerintem saját szervezéssel járunk a legjobban.Már nem emlékszem hol olvastam először arról, hogy az északi parttal párhuzamosan futó Kerínia hegység lejtőin 30 különleges vad orchideafajta virágzik, köztük néhány igazi különlegesség is. Most viszont utánanéztem és valóban igaz a hír, viszont aki még idén szeretné megnézni őket, az jobb, ha siet, mert március-áprilisban van a virágzásuk szezonja.

Orchideák Cipruson- egy igazi különlegesség

Már nem emlékszem hol olvastam először arról, hogy az északi parttal párhuzamosan futó Kerínia hegység lejtőin 30 különleges vad orchideafajta virágzik, köztük néhány igazi különlegesség is. Most viszont utánanéztem és valóban igaz a hír, viszont aki még idén szeretné megnézni őket, az jobb, ha siet, mert március-áprilisban van a virágzásuk szezonja.

A virágnézéshez hegyet kell mászni, na persze nem komolyan, csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy ez nem egy sétautas kastélypark. A jó hír viszont az, hogy aki nem szeretne egymaga bolyongani az ismeretlen hegyekben, annak számára vezetett virágnéző túrák is vannak. Feltételezem, hogy mivel nem most van a turistaszezon, aki virágot szeretne látni, az viszonylag olcsón tud megszállni a környék vendéglátóhelyein.

Rózsafesztivál Badenben

A rózsa olyan szép, és annyi fajtája van, hogy még azok is, akik nem nagyon szeretik, úgy szokták mondani, hogy nem szeretem a rózsát, kivéve a ....és kiderül, hogy azért mégis szeretik. Én például a legjobban a hatalmas, rendetlen futórózsákat szeretem, különösen akkor, ha még illatosak is.

A hangulatos kis osztrák fürdővárosban, Badenben minden évben június elején rendezik meg a rózsafesztivált, idén június 1-én lesz a nyitónap. A Doblhoffpark-ban 7,5 hektáron összesen 30 000 rózsabokor virágzik, (600 különböző fajta), de a rózsákon kívül a fesztiválon számos koncert, látványosság és gyerekprogram is várja az ideérkezőket.

800px-Bagatelle roseraie classique01

A rózsaszeretők számára érdekesek lehetnek még a bolgár rózsafesztiválok is, amelyek meglátogatására szervezett rózsaút formájában is lehetőség van. Ezek egyébként kicsit más jellegűek, mint a badeni, sokkal nagyobb szerepet kap a népművészet és a hagyományőrzés.

Persze van sok minden, ami kimaradt. Érdekes lehet egy japán cseresznyevirágzást megnézni, vagy elmenni Provence-ba levendulavirágzáskor.

Eretnek módon engem még a dél-afrikai virágfarmok is érdekelnének, mert nem tudom tudták-e de a téli hónapokban vágott virágokkal egész Európát Dál-Afrikából látják el, ezért aztán monumentális méretű virágfarmok vannak ott. Lehet, hogy csak mendemonda, de ahogy hallottam, a rengeteg virág charterrepülőkkel, fagyasztott állapotban érkezik naponta a virágpiacokra. Ami rögtön meg is magyarázná, hogy miért konyulnak le szegények olyan hamar a vázába kerülés után.


Forrás : www.divany.hu

1. 2013.11.09. Bükki szép kilátások (Három-kő)

Ómassa - Vadász-völgy - Csipkéskút - Csengő-lápa - Nagy-mező - Keskeny-rét - Három-kő - Kis-kőhát nyerge - Nagy-mező - Csengő-lápa - Vadász-völgy - Ómassa

Részletek: http://www.bfte.hu/viewpage.php?page_id=161

2. 2013.11.16. Felvidéki/Észak magyarországi várak-túrák III.

Részletek: http://www.bfte.hu/viewpage.php?page_id=162

3. 2013.11.23 - Kirándulás Lillafüredre a kövek vonulatán

Majális park - Molnár szikla - Bedő Albert hegy - Szeleta tető - Szeleta barlang - Lillafüred -Hámori tó - Fehérkő lápa - Hegyes-rét - Gulicska - Tűzköves - Majális-park

Részletek: http://www.bfte.hu/viewpage.php?page_id=163

4. 2013.11.30 -12.01. "Farkasüvöltés" Gömör-Tornában

1. nap délelőtt, Szilasi-tájház, Esterházy-Kós kastély, uradalmi magtár, délután „Farkasüvöltés"-túra a Vecsem-bükkre,
2. nap Bódvaszilas - Bába-völgy – Szád-vár – Derenk (romközség) – Ménes-völgy – Szögliget

Részletek: http://www.bfte.hu/viewpage.php?page_id=164

5. 2013.12.14. Bükk barlangjai jelvényszerző túramozgalom

Részletek: http://www.bfte.hu/viewpage.php?page_id=167

6. 2013.12.28. Bükki hagyományos évzáró éjszakai túra

Részletek: http://www.bfte.hu/viewpage.php?page_id=165

7. 2014.01.04. Évnyitó BFTE túra

Részletek: http://www.bfte.hu/viewpage.php?page_id=166

8. 2014.01.17 - 19. Hagyományos téli utazásunk - Zakopane síugró világkupa, téli túrák a Pieninkben, Szlovák Paradicsomban, síelési lehetőség a Lengyel-Tátrában

Részletek: http://www.bfte.hu/viewpage.php?page_id=168

9. MÉG AKTUÁLIS:
Eddig 117 fő válaszolta meg kérdőívünket, Ezúton is köszönjük. A feldolgozást hamarosan megkezdjük, aki még kedvet érez töltse ki alábbi kérdőívünket, mely a jövő évi túranaptárunk tervezéséhez szükséges:
https://docs.google.com/forms/d/15KLZoxSaR7y3eQiVv3Hup4-3Z7Y5fkVb7q5NgQrGgBw/viewform

10. 2013.10.28-29-30. Miskolc ZOO őszi napok (napközi az őszi szünetben a Miskolci Állatkertben) 2013. október 28 (hétfő), október 29 (kedd), október 30. (szerda)

Jelentkezni akár 1 napra is lehet!

Részletek: http://www.bfte.hu/viewpage.php?page_id=160

11. 2013. évi túranaptárunk:

Naptáras forma: http://bfte.hu/viewpage.php?page_id=19

Excel formátum: https://docs.google.com/spreadsheet/pub?key=0AhoZR0X0yttOcDhZLXE0Q3hFenJwZU16LWU2WmhuWEE&output=html


 

További részletek:

Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete
3531 Miskolc, Vászonfehérítő u. 64. 3/2.
Iroda: 3525 Miskolc, Madarász Viktor u. 4. szám (Dindiland játszóház udvarában, hátsó ajtó.)

Boronkai József - elnök
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel.: +36-30/412-04-39, +36-70/ 236-8360

   

Makár Richárd - alelnök

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel.: +36-70/236-83-62

 
Izsépy Andrea - titkár
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel.: +36-20/986-53-44

www.bfte.hu
www.bukkikalandozoo.hu

1. 2013. március 23. (szombat) Gömör-Tornai kalandozások (tavasz)

További részletek: http://www.bfte.hu/viewpage.php?page_id=118

2. 2013. április 6-7. (szombat-vasárnap) Alacsony-Tátra-két napos csúcs túra

További részletek: http://www.bfte.hu/viewpage.php?page_id=101

3. 2013. május 17-20. (péntek este - hétfő) Plitvicei-tavak

05/17-én este/éjszaka indulás

05/18 Skocjan karszt barlangok, Postojnai cseppkőbarlangbarlang - Szlovénia

05/19 Plitvicei tavak 05/20 Rastoke (Slunj régebbi városrésze), Karlovac és/vagy Zágráb és hazaút

További részletek: http://www.bfte.hu/viewpage.php?page_id=127


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer quis mauris id sem vulputate blandit. Phasellus sed orci ut odio condimentum viverra. Maecenas varius viverra nibh gravida suscipit. Nunc ac augue sem. Suspendisse tempor, nunc nec tristique eleifend, ligula est semper diam, at egestas velit magna vitae ipsum. Vestibulum a erat dui, in consectetur velit. Aliquam sagittis blandit erat, eu tincidunt dolor porta et. Aliquam laoreet, urna eu blandit vestibulum, enim dui consectetur purus, ac blandit nunc leo sodales nibh. Praesent tempus, felis at pellentesque cursus, tortor metus scelerisque turpis, non tristique metus neque vitae enim. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Aenean vitae mauris at turpis luctus facilisis. Suspendisse tempus vestibulum lorem et vulputate. Quisque porta lorem sed metus eleifend at molestie nibh semper. Etiam suscipit iaculis sem id laoreet. Vestibulum ante ipsum primis in faucibus orci luctus et ultrices posuere cubilia Curae; Donec nulla libero, convallis sed venenatis sit amet, tempus dignissim libero.

Aliquam quis nisi eget nisi ultrices lobortis. Integer convallis, quam porttitor elementum ullamcorper, nulla felis feugiat purus, et fringilla eros erat a orci. Integer sollicitudin suscipit molestie. Donec eget mattis sapien. Praesent posuere justo elit, sed suscipit lorem. Aliquam mollis iaculis mi, in luctus sapien adipiscing ultrices. Proin sollicitudin sapien in massa cursus porta. Proin semper convallis urna, ut suscipit ligula suscipit ut. Pellentesque nec nisi dui. Nam turpis lorem, auctor sit amet varius molestie, pellentesque nec nibh. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus. Mauris a ipsum in est ultrices aliquet. Nam sodales leo id ligula aliquet eget rutrum quam laoreet. Cras ac sem purus, vitae ultricies purus. Vivamus congue metus vel erat faucibus rutrum. Mauris quis fringilla libero. Sed sit amet nisl ut lacus commodo viverra. Aliquam dapibus neque ac diam cursus sed molestie magna luctus. Nunc in velit mauris, eu dapibus mauris.

Maecenas in aliquam purus. Vivamus auctor pulvinar venenatis. Cras malesuada orci sit amet lorem porta adipiscing. Mauris a felis eu mi dapibus sagittis vel nec orci. Ut sollicitudin libero nec massa tincidunt sit amet convallis lectus imperdiet. Morbi aliquam quam eu metus ornare sed convallis velit sollicitudin. Suspendisse sodales leo nec orci faucibus ac semper sem facilisis. Sed cursus lectus in lorem adipiscing commodo. Praesent vel nunc tellus, malesuada feugiat velit. Vivamus et eros a dui varius egestas porttitor quis diam. Maecenas et odio ac massa scelerisque tristique eget vel dui. Cras porta magna nec dui consequat in varius sapien congue. Curabitur ut nunc nisl, sed consequat orci. Sed sollicitudin pellentesque urna nec fermentum. Pellentesque habitant morbi tristique senectus et netus et malesuada fames ac turpis egestas. In augue elit, tristique at lobortis sed, tincidunt ac ipsum. Maecenas ac blandit sem. Phasellus sodales eros quis lectus dictum placerat.

Vestibulum ac mauris velit. Aenean suscipit venenatis feugiat. Nullam suscipit dolor malesuada lacus tincidunt eu consectetur leo sodales. Donec adipiscing condimentum mauris, nec suscipit dui mattis tempor. Morbi ullamcorper varius arcu, non tincidunt nulla dictum et. Ut sed sapien nunc, sed rutrum sem. Integer in dolor id mauris congue vulputate. Ut est purus, auctor eu convallis porttitor, viverra id quam. Donec id orci sem, viverra volutpat eros. Suspendisse varius, est id suscipit consequat, sem dui bibendum ante, non tincidunt nunc purus eu dolor. Morbi facilisis enim eget mi adipiscing tincidunt.

In convallis risus nec nulla ullamcorper eu ullamcorper sapien congue. Quisque vehicula dui eu odio eleifend a pellentesque velit consequat. Phasellus accumsan urna quis turpis consectetur dapibus. Sed in justo ante. In ultricies ornare ante at sollicitudin. Pellentesque porta, nisl quis faucibus porttitor, odio massa semper sem, at tempor leo diam eget ante. Suspendisse non vulputate velit. Aliquam vulputate ornare diam in elementum. Vestibulum ut turpis id urna ultricies semper at interdum metus. Cras consequat ornare enim, et consequat justo eleifend facilisis. Duis ac metus massa, at posuere metus. Vestibulum odio sapien, scelerisque sed commodo a, molestie a velit. Donec facilisis velit a nisi ultrices nec sagittis dolor laoreet. Class aptent taciti sociosqu ad litora torquent per conubia nostra, per inceptos himenaeos. Pellentesque elementum aliquet blandit. Donec at enim sed quam porta dapibus non et ligula. Nunc non nunc ac massa lacinia iaculis faucibus ut dui.

Keresés