Kulturális korlátok is közrejátszanak abban, hogy sok kis- és középvállalkozás nem lépi át a határt – derült ki az M27 ABSOLVO, a HVCA, a Magyar külgazdasági Szövetség és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal idei második közös konferenciáján. Ha az ügyfél nem érti, hogy miért jobb a mi termékünk, mint a versenytársaké, az a mi hibánk.

A pénzügyi befektető nagyon egyszerűen hozamot akar realizálni, olyan vállalatokat keres, ahol növekedési lehetőséget lát, a menedzsment megbízható és elkötelezett és ahol tartós és védhető üzleti előnye van a cégnek a versenytársaival szemben - véli Zsembery Levente a Biggeorge's Equity vezérigazgatója. A kockázati tőkebefektető szerint azért is vonzóbb az exportáló cég, mert a külpiacra lépés során nagyobb piacon tudnak tapasztalatot gyűjteni, szélesebb a megszerezhető tudás- és szakemberbázis, ráadásul az országkockázatnak való kitettség is csökken, miközben bővül a finanszírozási lehetőségek tárháza.

Orbán Krisztián, az ORIENS IM alapítója és ügyvezetője partnere azt hangsúlyozta a konferencián, hogy a nemzetközi terjeszkedés nagyon nehéz, ami egyrészről saját kulturális korlátainkból adódik, hiszen még ma sem természetes jelenség, hogy a magyar vállalkozók külföldre induljanak. A másik legnagyobb probléma a szakember szerint a fenntartható versenyelőny, mivel a legtöbb hazai vállalkozásnak nincs képe arról, hogy például milyenek a versenytársai. A külpiacra lépéshez elengedhetetlen, hogy a vállalatnak stabil és dokumentált folyamatai legyenek, hogy egy nemzetközi terjeszkedés ne tudja megzavarni a normális működést - jelentette ki Orbán.

Sok cég évek óta csak fontolgatja a külpiacra lépést, ahelyett, hogy tennének érte. Minden sikeres nemzetközi terjeszkedés alapja az elhatározás, az akarat és a kitartás - említett egy tipikus hibát Gyurácz Németh Iván, az M27 ABSOLVO partnere. Véleménye szerint ha ez megvan, akkor az ügyfél-igényeket kell megismerni: ne akarjunk nála okosabbak lenni, ne a szakmai gőg vezéreljen, hanem hallgassuk meg őket és oldjuk meg a problémájukat. Ha nem érti, miért jobb a mi termékünk, mint a versenytársaké, az a mi hibánk - fogalmazott a szakember, aki szerint a marketing stratégia, az online-világban való pozicionálás, megjelenés és a humánerőforrás, szakértői bázis kiépítése azok a fő területek, amikre koncentrálni és költeni kell. A finanszírozás tervezésekor ezeket mindenképpen be kell építeni a költségvetésbe, mert nélkülük nem lehet sikeres az exporttevékenységünk - figyelmeztet az Export Kooperáció szakértője.

Nem elhanyagolható az időtényező sem: nem szabad feladni, sok erő és kitartás szükséges, mert a siker években mérhető, előfordulhat, hogy akár 2-3 évet is várni kell rá - értettek egyet az előadásokat követő panelbeszélgetésen résztvevők, akik szerint szemléletváltás szükséges abban is, hogy a megfelelő piaci információ megszerzésére, illetve a finanszírozás szakértőire áldozni kell, ezen nem érdemes egy vállalatnak spórolnia.

Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!

 

Forrás : www.napi.hu

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/ezert_nem_tudnak_sokan_kulfoldre_menni.552048.html

Keresés