Az alanyi adómentességről, a pénzforgalmi szemléletű áfázásról december 31-ig kell dönteniük a vállalkozóknak, és a katázást is célszerű eddig bejelenteni, ha valaki nem akar jövőre kétféle bevallást készíteni.

Adóhatáridők: jobb, ha még idén elintézi
(Fotó: Northfoto)

December 31-én három adózási határidő jár le, amelyek a vállalkozások teljes jövő évi adókötelezettségét befolyásolhatják. Az egyik, hogy ha január elsejétől a kisadózók tételes adója (kata) szerint akar adózni a vállalkozó, akkor ezt az év utolsó napjáig jelentheti be.

Aki még idén választja a katát, a teljes 2013-as évben így adózhat majd. Aki viszont jövőre választja, annak számolnia kell azzal, hogy a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig egy külön - azt az időszakot felölelő, az eredeti adózási módjának megfelelő – bevallást is kell készítenie.

December 31-ig választható az alanyi mentesség vagy a pénzforgalmi szemlélet az „áfában”. Az év utolsó napján a postahivatalok zárása után már csak elektronikusan, az ügyfélkapun keresztül lehet elküldeni az erre vonatkozó nyilatkozatot.

Az alanyi adómentes vállalkozásnak – fő szabály szerint – nem kell áfát felszámítania és fizetnie, így áfa-bevallást sem kell benyújtania. A katát választóknak érdemes megfontolni az alanyi mentességet is, hiszen így minimálisra csökken náluk az adminisztráció: mindössze egyetlen nyilatkozatot vagy bevallást kell majd benyújtaniuk 2014. február 25-én.

Az alanyi mentesség 2013-ra akkor választható, ha a vállalkozás bevétele sem 2012-ben ténylegesen, sem 2013-ban „ésszerűen várhatóan, illetve ténylegesen” nem haladja meg a 6 millió forintot.

A kisvállalkozásoknak az év utolsó napjáig kell eldönteniük azt is, hogy pénzforgalmi elszámolás alapján fizetik-e meg majd a teljes 2013-as évben az áfát. Az évi 125 millió forint alatti bevétellel rendelkező cégek választhatják ezt a fajta áfaelszámolást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak akkor keletkezik áfafizetési kötelezettségük, amikor üzleti partnerük az ellenértéket kifizette nekik. És ők is csak akkor helyezhetik levonásba az áfát egy számla után, ha azt kifizették. Januártól az alanyi mentességet, illetve a pénzforgalmi elszámolást legközelebb csak a 2014-es adóévre választhatják a már működő vállalkozások.

Az adóhatóság honlapján az ADÓ menüpont alatt talál még bővebb információt.

 

Forrás : FN24

Keresés