A Blikk szerint csendben, de gőzerővel keresnek szolgálati lakást a volt államfőnek.

Régóta keresik a Schmitt-villát

Egy neve elhallgatását kérő kormányzati illetékes a lapnak azt mondta, Schmitt Pál jelezte, hogy kéri azt az állami szolgálati lakást, amire élete végéig jogosult lesz. A leendő villáról a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) már egyeztetett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel. A Blikk a vagyonkezelőtől kapott válaszból azt szűrte le, hogy az ingatlant már régóta keresik, noha a volt államfő és hivatala sokáig lebegtette a kérdést.

Közben már az is kiderült, hogy a kormány 150 millió forintot juttatott a KEH-nek „intézményi beruházási kiadásokra". Vagyis a pénz ingatlanvásárlást szolgálhat. Ugyanis hasonló összeget – 126 milliót, illetve 195 milliót – költöttek Schmitt két elődjének, a néhai Mádl Ferencnek és Sólyom Lászlónak otthonára is – emlékeztet a Blikk.

Schmitt Pál esetleges állami rezidenciára költöztetését sokan kritizálták, mert a politikus vagyonnyilatkozatában három nagy értékű II. kerületi ingatlant is feltüntetett. Volt otthonát, egy 320 négyzetméteres villát jelenleg is bérbe ad, mert a házat külföldi diplomatacsalád lakja. Ennek azonban nem volt nyoma vagyonnyilatkozatában, ezért a Blikk újságírója eljárást javasolt ellene, amit azonban az Országgyűlés illetékes bizottsága elutasított.

A volt köztársasági elnök hivatalvezetője április 13-án az MTI-nek cáfolta, hogy Schmitt Pál eltitkolt volna egy ingatlankiadásból származó bevételt. Kiss Norbert tájékoztatása szerint az érintett ingatlan fele az egykori államfő feleségéé, aki az előírások szerint járt el a bérbeadásból származó pénz kapcsán.

Mint korábban a Hír24 megírta, 150 millió forintból nívós, úszómedencés luxusingatlanok közül válogathat Schmitt Pál, akinek az általa aláírt törvény szerint a villa mellett élete végéig jár nemcsak az elnöki fizetés (jelenleg havi 1,5 millió forint), hanem korlátlan autóhasználat sofőrrel, valamint egy kétfős titkárság is. Ugyanakkor mindezt addig nem veheti igénybe, amíg nem tesz záró vagyonnyilatkozatot.

 

Forrás : Blikk/Hír24

Keresés