Áder Jánost javasolja köztársasági elnöknek Orbán Viktor.

Eldőlt: Áder János lesz az új köztársasági elnök
(MTI / Kollányi Péter)

Áder János fideszes EP-képviselőt javasolja a miniszterelnök köztársági elnöknek. Hétfő este 8 órára hívták össze a frakciószövetség ülését, amelyen Orbán Viktor elmondta értékelését a Schmitt Pál lemondása után kialakult helyzetről és javaslatot tett "a helyzet megoldására". Ez a javaslat Áder János személyében testesült meg.

A hírt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ismertette újságírókkal. A szóvivő elmondta: Orbán Viktor javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan személyiségnek tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megszilárdítása lesz.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: Áder János vállalja a jelölést, a kormánypárti frakciószövetség pedig egyöntetűen támogatta őt. A képviselőcsoport azt javasolja, hogy a parlament május 2-án válassza meg az új köztársasági elnököt.

Áder János közleményt adott ki a döntés után, melyben így fogalmaz: "A jelölést tisztelettel és a megbízatás iránti illő alázattal elfogadom. Úgy döntöttem tehát, hogy megválasztásom esetén hazatérek Brüsszelből, befejem az Európai Unió parlamentjében három éve elkezdett munkámat, és ezzel egyidejűleg lemondok párttagságomról".

A leendő köztársasági elnök állítja, tudatában van annak, hogy Magyarország köztársasági elnökének a nemzet egységét kell megjelenítenie, ezért célja, "hogy hitet és reményt nyújtsak ahhoz, hogy mi magyarok, a világ nemzeteinek tizenötmilliós családtagjaiként mindig bizalommal tudjunk egymás szemébe nézni, tudjunk tiszteletet adni, tiszteletet ébreszteni, s ha kell, tiszteletet követelni. Ebben a munkában példaképemnek Deák Ferencet, a „haza bölcsét” tekintem".

Hozátette ugyanakkor, nem hiszi, hogy valaha is a haza bölcsévé válhatna, "de azt viszont őszintén hiszem, hogy az ő egykori bölcsességére alapozva ma is sikeresebbé és derűsebbé tehetjük közös jövőnket és jelenünket. Ebben a munkában minden magyart, hazánk valamennyi polgárát szövetségesemnek tekintem és szövetségesemül hívom".

Áder Jánosról a mai napon nyilatkoztak a Hír24-nek kormánypárti kollégáik, akik mértéktartó, megfontolt és megbízható embernek ismerik. Egyesek szerint remek horgász, egész jól teniszezik, de volt, aki humorérzékét is dicsérte.

Áder János rendszerváltó. Bár lecsúszott a Fidesz '88 márciusi alapításáról, egy hónappal később belépett a pártba, sőt a "hatos fogat" tagja lett. Csornán született, jogot végzett az ELTE-n, majd egy évig előadó volt a hatodik kerületi tanács lakáscsereosztályán, aztán 1986-tól az akadémia szociológiai kutatóintézetében dolgozott tudományos munkatársként.

Megjárta Lakiteleket, részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, és tagja volt az Országos Választási Bizottságnak, amit hamar a Fidesz kampányfőnöki posztjára cserélt. Az 1990-es választásokon az első forduló után visszalépett az SZDSZ-es induló javára, ő maga listán szerzett mandátumot. 1992-ben a választmány elnöke, '93-ban a párt alelnöke, 1994-ben ismét a Fidesz kampányfőnöke lett. Nyerő pozícióból indultak, de a székházügy és a Fodor-szárny távozása kis híján öt százalék alá tolta a pártot, Áder ismét csak listán jutott a Házba.

1997 szeptemberében az Országgyűlés alelnökének választották, a következő évi választási győzelem után házelnök lett. A 2002-es országgyűlési választáson a csornai választókerületben az első fordulóban megvédte mandátumát. A képviselőcsoport helyettes vezetője lett, majd két hónappal később átvette a Fidesz-frakció vezetését. Pokorni Zoltán akkori pártelnök lemondása után ügyvezető alelnöki rangjában vezette a pártot a Fidesz újjászervezéséig. 2003-ban egyetlen jelöltként megerősítették frakcióvezetői tisztségében, megbízatása a ciklus végéig szólt. A 2006-os országgyűlési választáson újra megnyerte a mandátumot a csornai választókerületben, az alakuló ülésen megválasztották az Országgyűlés alelnökének, a korábban felajánlott frakcióvezetői posztot nem vállalta el.2007-ben bejelentette, hogy indulni kíván a 2009-es európai parlamenti választáson. Miután a választáson mandátumot szerzett, lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról; azóta az Európai Parlamentben politizált.

Karrierjéről és fideszes pályafutásáról részletesebben itt olvashat.

 

Forrás : Hír24/MTI

Keresés