A Semmelweis Egyetem szenátusa csütörtök délután úgy döntött, megfosztja kisdoktorijától a köztársasági elnököt. Az államfő egyelőre nem nyilatkozik.

 

Visszavonta a Semmelweis Egyetem Schmitt Pál köztársasági elnök úgynevezett kisdoktori címét – jelentette be Tulassay Tivadar, az egyetem rektora.

Az indoklás szerint mivel az államfő dolgozata nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, a tudományos munka módszereivel készített értekezés a szakmai és etikai kritériumainak nem felelt meg. Az egyetem szenátusa 33 igen 4 nem arányban szavazott a visszavonás mellett. Az egyetem, amint felhatalmazást kapott, 36 órán belül döntött a kérdésről – jegyezte meg Tulassay.

A rektor kifejtette: a szenátus a Magyar Tudományos Akadémia tudományetikai kódexének alapelveit tartotta szem előtt. Ezek megkövetelik a hatályos jogszabályok és tudományetikai normák betartását, a felkészültséget és a feddhetetlenség megőrzését. A normák megsértését az egyetem elítéli és szankcionálja – tette hozzá.

Mivel a Semmelweis Egyetem szerint, az ügyben illetékes miniszter, Réthelyi Miklós felbontás nélkül visszaküldte a Schmitt Pál kisdoktori címével kapcsolatos tényfeltáró jelentést, a doktori tanács pedig csütörtökön reggel indítványozta a visszavonást, a testület kötelességének tartotta a végleges rendezést.

Tulassay a tényfeltáró munkáról is beszélt. Elmondása szerint azért tartott hosszú ideig a bizottság tevékenysége, mert a disszertációban szereplő bibliográfia eredeti példányait be kellett szerezni.

A Semmelweis Egyetem a kisdoktori cím visszavonásával lezártnak tekinti az ügyet.

Schmitt Pál csütörtökön este 10 órakor érkezik haza hivatalos dél-koreai útjáról. A frankfurti reptéren az MTI Hírcentrum tudósítója interjút kért a köztársasági elnöktől, de ő nem nyilatkozott. Hivatalának képviselői azt mondták: előbb szeretnék megismerni az egyetem döntésének indoklását. Utána tájékoztatják majd a sajtót.

Orbán: a köztársasági elnök személye sérthetetlen

A magyar alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen, én pedig ehhez tartom magam - mondta Orbán Viktor kormányfő arra a kérdésre, hogy szerinte le kellene-e mondania posztjáról Schmitt Pálnak. A miniszterelnök erről a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának csütörtöki döntését követően, de még a szenátus döntését megelőzően nyilatkozott a a Petőfi Népének.

Örül az MSZP...

A Magyar Szocialista Párt örömmel és egyetértéssel fogadta a Semmelweis Egyetem szenátusának határozatát, amely szerint a testület elsöprő többséggel Schmitt Pál doktori címének megvonása mellett döntött - közölte a párt az MTI-vel csütörtök este.

Az MSZP közleménye szerint meggyőződésük, hogy az államfő plágiumának minden kétséget kizáró bebizonyosodása után a testület csupán ezt az egyetlen döntést hozhatta. Bízunk benne, hogy a szenátus által hozott korrekt ítélet a köztársasági elnök pozíciója fölött rendelkező kormánytöbbség tagjait is felelős politikai cselekvésre ösztönzi. Ellenkező esetben az MSZP továbbra is népszavazást kezdeményez annak eldöntésére, hogy az emberek méltónak találják-e még a jelenlegi államfőt tisztsége betöltésére - olvasható a közleményben.

 

Forrás: Hír24/MTI

Keresés