Mindenkinek jogában áll hülyének lenni, mondta a múlt század kilencvenes éveiben Simicska Lajos, és úgy fest, ez a jog a mai napig él, hülyék a mai napig vannak, sőt, ma már nemcsak vannak, de bebizonyosodott, hogy csak a hülyéknek áll jogukban bármit megtenni. Ehhez igazítva S. L. mondása akár új köntösbe bújva is igaz lehet: minden a hülyék jogában áll.

Egykoron még ügyeltek a formára, figyeltek az apró részletekre is, például a Tokaj alján, nem taggyűlésen (!), az állami támogatást osztogatva még arra is ügyeltek, hogy ne ők kapják a legtöbbet. Hülyék lettek volna a legtöbbet kapni, beérték a második legtöbbel. Egyébként pedig mindenki annyit ér, amennyije van. Lázáreti mondása is újjá született: mindenki annyit ér, amennyit lenyúlt, összelopott, etc.

S. L. mondása mára ismét újraöltözött: minden hülyének jogában áll hülyének lenni. (Ez a téli változat!) Mára pedig, miután a téli álmából fölébredt medve betévedt a Fővárosba, rémületben tartva nemcsak a budapestieket, de fél Európát, itt a tavaszi változat is, új színekkel, merész dekoltázzsal: nincs olyan, amit a hülyéknek ne állna jogukban megtenni.

 Fotó: MTI/Kovács Attila

A hülyeség slankít, mondta az elnök, amikor egy zimankós téli vasárnap délelőtt, közvetlenül a reggeli istentisztelet után összeültek a hülyék szerepét vállaló, értelmesnek ismert Jogukban Áll Egyesülés (JÁE) tagjai, hogy végre pontot tegyenek az üzletek vasárnapi nyitva tartására, illetve nyitva nem tartására. Az elnök ismertette a napirendi pontokat, majd kitett egy kettőspontot ( : ), és így folytatta: arra kérlek benneteket, csak az árvák vegyenek részt a határozathozatalban, mert hogy lesz részünk anyázásban, arra mérget vehetünk. (Ha a határozathozatal előtt megteszik, elmaradt volna a bekalkulált anyázás.)

Az egyik értelmes JÁE tag, aki közülük a leghülyébbet játszotta, felszólalásra jelentkezett: tudjuk, hogy a vasárnap ősidők óta a vásár napja, mikor is rendezték volna meg a vásárokat, ha nem a szabadnapon, akkor, amikor nem dolgoztak. A vásározást konzervatív értéknek is mondhatnánk, de nem mondjuk, mert akkor hogy felelünk meg az általunk képviselt hülyeségnek? Ha hülyének akarunk látszani, akkor ne tétovázzunk, tartsanak zárva az üzletek.

A második felszólaló még nem hülyült meg kellőképpen, és kifejtette, hogy vannak ABC-k, sőt BCA-k és CBA-k is, amelyekben a JÁE-hez közelállók érdekeltek, tehát legyenek olyan üzletek is, melyek vasárnap is nyitva tarthatnak, de ne kivételezzünk, ezeken kívül minden üzlet legyen zárva.

Elfogadták a javaslatokat, hülyék lettek volna nem elfogadni.

No de a kereskedők nem tagjai a JÁE-nek, és nem is hülyék, így aztán lett nagy fölzúdulás. Újra összeültek a JÁE árvácskái, térképet tettek maguk elé, és körberajzolták a világörökségnek számító területeket, azzal a céllal, hogy akinek ott van üzlete, az kinyithat vasárnap is.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Egymásután kaptak szót az értelmesek, akik aztán (szerepüknek megfelelően) egymást múlták alul a hülyeségben, és tették meg hülyébbnél hülyébb javaslataikat: a Balaton, a Tisza tó, a Velencei tó, egye fene, minden tó körül tartsanak nyitva a kereskedők. Ja, és Hévízen, Harkányban, Orfűn, meg a többi üdülőhelyen se zárjanak be vasárnap. Egyikük nem hülyült meg teljesen, és kijelentette: a zemberek hétfőtől szombatig agyondolgozzák magukat, hogy kifizethessék a rezsicsökkentés után is tetemes rezsijüket, templomba úgyse jutnak el, átalusszák a vasárnap délelőttöt, és a családi ebéd után mennek el bevásárolni, mért nem hagyjuk, hogy megtehessék? Erre persze a többiek azonnal lehülyézték, és ettől kezdve már egy sem akadt köztük, aki normális lett volna. Még órákon át rajzolgattak a térképen, kikerülgetve a hozzájuk közelállók üzleteit, mert annyira azért mégsem hülyültek meg, hogy erről megfeledkezzenek.

Közben a klasszikus mondást idézgették: mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek. Sürgette őket az idő, közelgett március idusa, és ők azt szerették volna, ha a nemzeti ünnepen minden polgár tudhatja, és akár láthatja is, hogy kik részesülnek havi 500 ezer forintos apanázsban, mint a Nemzet Hülyéi.

Amikor végre eljött az Ünnep, és az érintett, kokárdát kitűző, mintegy hat-hétmillió kereskedő és vásárló, programja nem lévén, hatalmas transzparenssel vonult az utcára, rajta a szöveg: MOSTANTÓL A HÜLYÉKET NEM SZOLGÁLJUK (KI)!

 

 

Forrás : Hír24

Szerző : Nagy Bandó András

http://www.hir24.hu/poszt-itt-publi/2015/02/20/nagy-bando-andras-a-nemzet-hulyei/#sl

Keresés