Súlyosan vétett a helyi protokoll szabályai ellen a kormányfő Indiában – mutat rá a Képviselő Funky blog legutóbbi cikkében.

A magyar miniszterelnök határozott kézcsókkal szerette volna üdvözölni Sonia Gandhit, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt elnökét találkozásukkor, ami nem igazán számít udvarias gesztusnak az ázsiai országban.

Az esetről készült felvétel (3:25-3:35 között) alapján nehéz eldönteni, hogy a kormányfő szándékosan, a szokásokra fittyet hányva, esetleg reflexből vagy felvilágosítás hiányában akarta ilyen módon kifejezni a tiszteletét a hölgynek. Mindenesetre a jelenet felettébb kínosan végződött, miután Sonia Gandhi az utolsó pillanatban elhúzta a kezét Orbán orra elől.

alt

Fotó: Facebook

A Képviselő Funky magyarázata szerint Indiában a nők és férfiak, ha nincs köztük családi kapcsolat, szinte soha nem érintik meg egymást. A különböző neműek között még a kézfogás is csak a városi értelmiség körében számít elfogadottnak, és az emberek többnyire szóban üdvözlik egymást.

A blog megkereste a budapesti Indiai Kulturális Központot, ahol megerősítették, hogy Indiában tiszteletlenségnek számít, és teljesen elképzelhetetlen, hogy egy férfi kézen csókoljon egy idegen nőt. Nyilvánosan és egy protokolleseményen ez hatványozottan igaz.

A történet természetesen nemcsak a baki szempontjából szomorú, hanem mert rávilágít arra: Indiában még a vezető szerepet betöltő nők sem tehetik meg, hogy megszegjék a velük szemben fennálló, idejét múlt, merev, szélsőségesen konzervatív elvárásokat.

 

Forrás : www.hir24.hu

http://www.hir24.hu/kulfold/2013/10/24/oltari-kinos-helyzetbe-kerult-orban-viktor-indiaban/#a3

Keresés