Március 22-én, jövő héten pénteken temetik el Cipőt a kistarcsai temetőben, ahol édesapja is nyugszik.

Jövő pénteken temetik Cipőt
(Story-Best Archívum )

A család és a zenekar tagjai szerda délután egyeztettek a szertartássál kapcsolatban. A korábbi tervek szerint március 15-én helyezték volna végső nyugalomba az énekest, mivel a Republic éveken keresztül, hagyományosan ezen a napon tartott koncertet. Erre az időpontra azonban nem sikerült megszervezni a szertartást, így egy héttel később temetik Cipőt, tudta meg a Blikk.

Bódi László, ahogy rajongói ismerték, Cipő hétfő hajnalban 1 óra 26 perckor hunyt el: leállt a szíve. A zenész évek óta komoly szívbetegséggel küzdött, orvosai szerint csupán a szívátültetés segített volna rajta, ám azt elutasította, azt mondta, nem akar más szívével élni.

Az énekest családja, barátai és rajongók gyászolják.

 

Forrás: Blikk/Hír24

http://www.hir24.hu/szines/2013/03/13/jovo-penteken-temetik-cipot/#aktualisdoboz

Történelmet írt a katolikus egyház: nem európai pápát választott a szerdai konklávé: az argentin Jorge Mario Bergoglio lett a 266. pápa, aki elsőként választotta a Ferenc nevet.

Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választotta meg a konklávé a római katolikus egyház új vezetőjének - jelentette be Jean-Louis Tauran, a korelnök protodiakónus bíboros szerda este a Szent Péter-bazilika erkélyéről röviddel este nyolc óra után. A 266. pápa a Ferenc nevet választotta, így I. Ferenc néven foglalja el - első latin-amerikaiként - Szent Péter trónját. A Ferenc nevet Assisi Szent Ferenc, a ferences rend alapítója miatt választotta.

Viccelődött és áldást kért az új egyházfő

Úgy tűnik, a bíborosok a "világ végéről" választottak pápát - mondta szerda este a Szent Péter-téren összegyűlt tömeg előtt az új pápa. Jorge Mario Bergoglio fehér pápai ruhában állt a Szent Péter-bazilika erkélyére szerda este, onnan üdvözölte a hívőket.

"Tudjátok, a konklávé kötelessége volt, hogy új püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, hogy bíboros testvéreim a világ végérre mentek érte. Köszönöm a fogadtatást" - mondta az új katolikus egyházfő.

A pápa hangsúlyozta: A római egyház, a püspök és a nép kezdje meg útját a testvériség, a szeretet és az egymás iránti bizalom szellemében. "Továbbra is imádkozzunk önmagunkért, egymásért , hogy érvényesüljön ez a nagy testvériség" - mondta I. Ferenc, kifejezve reményét, hogy ez az út gyümölcsöző lesz az evangelizáció szempontjából.

A pápa megemlékezett elődjéről, XVI. Benedekről, akiért imát mondott, és aki hivatalos vatikáni források szerint televízión kísérte figyelemmel a fehér füst felszállását, az új egyházfő megválasztásának a bejelentését, akárcsak I. Ferenc rövid beszédét.

"Most szeretnék áldást osztani, de egy szívességre kérlek benneteket. Mielőtt a püspök megáldaná a népet, én arra kérlek benneteket, imádkozzatok Istenhez,  hogy áldja meg a püspökötöket" - mondta a Szent Péter téren összegyűlt hatalmas, meghatódott tömeg előtt az új egyházfő.

 

Twitteren már bejelentkezett...

Az argentin Jorge Mario Bergoglio bíboros megválasztása után alig két órával már élt az új pápa Twitter-fiókja, szerda este megosztották a szentatya első bejegyzését is.

"Habemus Papam Franciscum" - ez volt a népszerű közösségi portálon az I. Ferenc pápa nevében érkezett üzenet a Pontifex nevű fiókban.

Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires 76 éves jezsuita érseke. Szinte az egész karrierjét a hazájában, Argentínában töltötte. Állítólag ez a szerényen a háttérbe húzódó, alázatos bíboros kapta a második legtöbb szavazatot 2005-ben, XVI. Benedek megválasztásakor. Bergoglio javára írják az argentin katolikus egyház megújítását, amely az egyik leginkább konzervatív volt Latin-Amerikában.

Tapsvihar Buenos Airesben...

Meglepte és megindította az argentin katolikus hívőket, hogy Jorge Mario Bergogliót, Buenos Aires érsekét választották meg a katolikus egyház új vezetőjének.

Buenos Aires katedrálisában tapsviharban törtek ki a hívők. Az argentin főváros központjában álló székesegyházhoz már százával özönlenek a helyiek, sokan füttyökkel és tülköléssel adtak hangot örömüknek. Jorge Mario Bergoglio az első latin-amerikai bíboros, aki a katolikus egyház legmagasabb tisztségébe került.

Európai vezetők már gratuláltak az új pápának

Közös közleményben gratulált szerdán  I. Ferencnek pápává választásához Herman Van Rompuy, az Európai Tanács és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. A két uniós vezető közös közleményében hosszú és áldott pápaságot kíván a szerda este a konklávé által pápává választott argentin bíborosnak.

Twitterüzenetben méltatta I. Ferencet a brit kormányfő

David Cameron a rövid üzenetben azt írta, hogy a világszerte 1,2 milliárd hívőt számláló katolikus közösség rendkívüli jelentőségű napjává avatta a szerdai napot "Őszentsége I. Ferenc pápa megválasztása Róma 266. püspökévé".
Nagy-Britanniában 5,3 millió a katolikusok száma; ez a brit lakosságnak hozzávetőleg 9 százaléka.

A pápai névválasztás gyakorlata

Az új pápának közvetlenül a megválasztása után a bíborosi testület dékánja felteszi a kérdést: vállalja-e a hivatalt. A második kérdése rögtön ezután az, milyen néven kíván uralkodni. XVI. Benedek utódja előreláthatólag nem fog új nevet használni, a 265 elődje által használt 82 névből választ. Az egyház történetében a leggyakoribb nevek a János, amelyet 23-szor választottak, továbbá a Gergely, Benedek (16-16), a Kelemen (14), a Leó, az Ince (13-13) és a Piusz (12).

Albino Luciani volt 1978-ban az első, aki két nevet választott (János Pál), mert XXIII. János és VI. Pál - a második vatikáni zsinat alatti két pápa - hagyományát akarta folytatni, de mindössze 33 napig volt a pápai trónon. Karol Wojtyla elődje tiszteletére vette fel a II. János Pál nevet.

Az első pápa, aki a keresztnevétől eltérő nevet vett fel, II. János volt a VI. században. Őt ugyanis Mercuriusnak hívták, vagyis egy római isten nevét viselte, és úgy érezte, nem lenne illendő ilyen névvel irányítani a keresztény egyházat.

Néhány száz évvel később, 1009-ben más indoka volt Pietro Boccadeporcónak, aki feltehetően örült, hogy nem kell az eredeti nevén trónra lépnie, az ugyanis azt jelenti, "malacpofa". Így IV. Szergiusz néven uralkodott.

A reneszánsz időszakában fordult elő először és utoljára, hogy egy pápa az eredeti nevén regnált. Igaz, ekkor rövid időn belül két bíboros is így járt el, Utrechti Adorján (VI. Adorján pápa) és Marcello Cervini (II. Marcell pápa).
V. Márton és XI. Kelemen annak a szentnek a nevét vette föl, amelynek a napján pápának választották.

 

Forrás: MTI/liveinfo/Hír24

http://www.hir24.hu/kulfold/2013/03/13/papavalasztas-indul-az-ujabb-menet/

Fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből az első szavazás után.

Nem sikerült megválasztani az új pápát kedden. Kora este kezdődött meg a katolikus egyház új vezetőjét, a 266. pápát megválasztó tanácskozás.

Szerdán és - ha ezen a napon sem tudnak választani - a következő két napon is négyszer-négyszer szavaznak a bíborosok, kétszer délelőtt és kétszer délután. Ha pénteken sem sikerül egyházfőt választaniuk, akkor szombaton imanapot tartanak, majd vasárnap folytatják a szavazást.

Az új pápa megválasztásához kétharmados többség kell, vagyis a konklávén részt vevő 115-ből 77 bíboros szavazatára van szükség. A legerősebbek is csak néhány tucat voksra számítanak a kedd délutáni első szavazáskor, ezt próbálják föltornászni 77-re az újabb szavazási fordulókban. Ha ez egyik "nagy esélyesnek" - az olasz sajtó szerint az olasz Angelo Scola milánói érseknek és a brazil Odilo Scherernek, Sao Paulo érsekének - sem sikerül, előfordulhat, hogy egy kompromisszumos személy kerül ki győztesen az egymást követő szavazásokból.

Ha kíváncsi arra, hogy milyen forgatókönyvnél lenen Erdő Péter esélyes az egyházfői tisztségre, kattintson ide!

Angelo Scola a bukmékerek favoritja...

A milánói érsek pápává választására fogadtak a legtöbben a William Hill angol és a Paddy Power ír fogadóirodákban.

Scola előnye igen jelentős, megválasztásának esélye mindkét iroda szerint 4:9. Scola után a ghánai Peter Turkson (2:7 a William Hillnél, illetve 1:6 a Paddy Powernél) és a brazil Odilo Scherer (1:4) a legesélyesebb pápajelölt – közölte kedden a két fogadóiroda. Ami az új pápa választott nevét illeti, a legtöbben a Leó, a Péter és Gergely nevekre fogadtak.

 


A képre kattintva galéria nyílik a konklávé helyszínéről és előzményeiről (Fotó: AFP)

Mint arról korábban beszámoltunk, kedden 10 órakor megkezdődött a mise az új egyházfő megválasztásáért a vatikáni Szent Péter-bazilikában. Ezután a bíborosok visszatértek szálláshelyükre, a Szent Márta-házba, ekkor volt az utolsó lehetőségük kommunikálni a külvilággal.

A Corriere della Sera című olasz napilap már a konklávé menüjét is közzétette. Eszerint a Szent Márta-házban, a pápaválasztó bíborosok szállásán főző apácák levesből, spagettiből, nyárson sültből és párolt zöldségből álló menüt szolgálnak fel a bíborosoknak. A menü nem a középkori pápaválasztók eledeléül szolgáló kenyér és víz, de „a római éttermek választékához hasonlítva könnyen feledhető" – teszi hozzá a napilap, amely szerint „a kórházinak is beillő étrend gyorsíthatja Szent Péter utódjának megválasztását".

A bíborosok egyébként, akikről az hírlik, hogy nem vetik meg a jót, az elmúlt napokban kiélvezték a római gasztronómia nyújtotta lehetőségeket. „Főzzenek nekem egy jó carbonara tésztát, mert a harmadik nap után, ha nem választjuk meg a pápát, száraz kenyeret és vizet kapunk" – tréfálkozott Thomas Christopher Collins kanadai bíboros a Vatikánhoz közeli Venerina étteremben, két nappal a pápaválasztás kezdete előtt. Jean-Louis Tauran, aki az új pápa nevét kihirdeti majd, szintén a Venerina törzsvendége. Ő viszont a inkább a húst és a pizzát kedveli a tulajdonos szerint.

 

Forrás : MTI

http://www.hir24.hu/kulfold/2013/03/12/nekilattak-a-papavalasztasnak/

Összegyűjtöttük szerkesztőségünk top 10-es listáját, sőt van egy plusz egyes dalunk is. Így emlékezünk Cipőre.

Mint írtuk, március 11-én hajnalban, életének 48. évében elhunyt a Republic frontembere, Bódi László, vagy ahogyan mindenki ismerte, Cipő. Gyászol a sztárvilág, gyászolnak a rajongók, a világhálót elárasztották a megrendült üzenetek.

Csak néhány olyan zenekar van, amelynek dalaihoz mindenkinek van valamilyen viszonyulása, amelyiknek az életművében mindenki talál kedvenc dalokat még akkor is, ha egyébként különösebben nem is kedveli. Mindenkinek van kedvenc LGT-, Illés-, Kispál- vagy éppen Quimby-dala, mint ahogy valószínűleg van kedvence a Republic-életműből is.

Mindez azzal is jár, hogy ha összeállítunk egy listát, akkor óhatatlanul sokan lesznek olyanok, akik hiányolják majd a saját slágerüket. De vállaljuk a kockázatot, és várjuk olvasóink hozzászólását.

Íme, a Hir24 top 10-es Republic-listája:

1. Kék és narancssárga

2. 67-es út

3. Ha még egyszer láthatnám

4. Szeretni valakit valamiért

5. Erdő közepében – Fényes utakon

6. Játssz egy kicsit a tűzzel

7. Repül a bálna

8. Szállj el kismadár

9. Ezt a földet választottam

10. Nagy baj van, hol a szívem

+1. Budapest (Cseh Tamás és Bereményi Gáza dala, a Republic és Cseh Tamás közös lemezéről)

 

Forrás : Hír24

http://www.hir24.hu/kultura/2013/03/11/tiz-dal-amivel-belopta-magat-a-szivunkbe-cipo/#aktualisdoboz

Életének 48. évében, ma hajnalban elhunyt a Republic frontembere, Bódi László, ahogyan mindenki ismerte, Cipő.

"Megerősítem, hogy Bódi László, a Republic együttes énekese, és alapító tagja már nincs az élők közt" – mondta Abella Miklós, az együttes menedzsere a Blikknek, de egyelőre nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Tájékoztatása szerint ma délután sajtóközleményben ismertetik a tragédia körülményeit.


Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A Cipő becenéven ismertté vált zenész  február 14-én rosszul lett, az intenzív osztályra vitték, újra kellett éleszteni, azóta kómában volt, a koordinált ébresztési kísérletek sorra meghiúsultak, az orvosok agykárosodástól tartottak. A népszerű zenekar tagjaival együtt rajongók ezrei reménykedtek és imádkoztak, hogy javulni fog az állapota, amire volt elvi esély. A legutóbbi napok hírei szerint a zenész már kinyitotta a szemét és végtagjait is mozgatta, de szervezete végül feladta a harcot.

Bódi László 1965. május 3-án született Kisvárdán. Gimnáziumban alapította első zenekarát, Cipőfűző névvel, innen ragadt rá a Cipő becenév is. 1990-ben hozta létre a Republic együttest, 1990-ben jelent meg az első nagylemezük Indul a Mandula! címmel, ők voltak az egyik legtöbbet koncertező zenekara az országban. 1995-ben Cipő szólóalbummal jelentkezett. Közel kétszázötven dalt szerzett a Republicnak, de számos slágert írt Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is.

Az énekesnél évekkel ezelőtt súlyos szívbetegséget diagnosztizáltak, orvosai a szívtranszplantációt javasolták, ám Cipő úgy döntött, nem akar más szívével élni, így fel sem került a várólistára. Állapotával nyilatkozatai alapján mindvégig tisztában volt, egyízben kijelentette, maximum ötvenéves koráig akar élni, ikerlányait még szerette volna felnevelni.

Az elmúlt órákban a világhálót elárasztották a megrendült üzenetek. Több tízezer bejegyzésben gyászolják az internetezők Cipőt, mások mellett hírességek is így emlékeznek meg a legendás zenészről.

Bódi Lászlót családja és a rajongók gyászolják. Isten nyugosztalja!

 

Forrás: Blikk/Hír24

http://www.hir24.hu/szines/2013/03/11/elhunyt-cipo/

A híresztelésekkel ellentétben változatlan a Republic három hete kómában fekvő frontemberének állapota.

Republic: kacsa Cipő felébredésének híre
(RTL Klub)

Több helyen is megjelent, hogy Bódi László (Cipő) állapotában javulás állt be és már kinyitotta a szemét. A hírt az együttes hivatalos weboldalán cáfolta. Mint korábban megírtuk, Abella Miklós, a zenekar menedzsere a Facebookon és az RTL Klub Hiradójában is arról beszélt, hogy sajnos arról még nem tudnak beszámolni, hogy az énekes jobban lenne.

Az együttesnek a bulvársajtó irományaiban közölt, "közeli ismerősök"-re hivatkozó állításairól nincs hiteles tudomása. A legutóbbi (24 órán belüli) orvosi tájékoztatás szerint nem történt érdemleges változás Cipő állapotában. "Természetesen bízunk a felépülésében, hétfőn kapunk aktuális kezelőorvosi értékelést."

"Barátunk, zenésztársunk állapotában jelen tudásunk szerint semmiféle orvosilag is megalapozott változás nem következett be (sem jó, sem rossz irányban) – ilyet felelősséggel csak a hétfőn esedékes heti konzílium mondhat ki. Ezért minden felröppentett híresztelést érdemes a maga helyi értékén kezelni" - írták.

Az együttes arra kért mindenkit, hogy kizárólag hiteles orvosi szakvéleményeknek és ne "közeli ismerősök" laikus észrevételeinek higgyen. A Republic az ígérte, hogy a hétfői konzílium megállapításait - ahogy eddig is - haladéktalanul megosztja a rajongókkal.

 

Forrás : Hír24

http://www.hir24.hu/bulvar/2013/03/10/republic-kacsa-cipo-felebredesenek-hire/#aktualisdoboz

A Republic frontembere nézelődik, és a kezét is mozgatja a kórházi ágyon fekve.

Jó hírek érkeztek az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán kómában fekvő Bódi László Cipőről.

A Bors úgy értesült, hogy a Republic frontembere megmozdult betegágyában, ami bizakodással tölti el családját és közvetlen barátait. "Egyre többet van nyitva a szeme, nézelődik, mozog a keze-lába. Akár órákat is képes eltölteni lélegeztetőgép nélkül.  Egyelőre nem lehet tudni, hogy Cipő tudja-e, mi történt vele, reagál-e a környezetére, érez-e, gondol-e valamit" - mesélte a napilapnak a kórház egyik dolgozója.

Abella Miklós azonban azt nyilatkozta, hogy egyelőre nincs a birtokukban Cipő állapota javulásáról szóló hivatalos információ.


Fotó: Story/Best archívum

 

Forrás : Bors / Hír24

http://www.hir24.hu/szines/2013/03/09/cipo-kinyitotta-szemet/#aktualisdoboz

A nemrég komoly szívműtéten átesett Várkonyi András március 11-től visszatér a stúdióba és újra forgat, de hamarosan új szereplők is érkeznek a Mátyás király térre. A Bartha család legújabb tagját Seprenyi László, az eddig sokat emlegetett Szabó ikrek nagynénjét pedig Pataki Szilvia alakítja majd.


Foto: RTL Klub

Egy szőrös, négylábú kolléga is érkezik a Barátok közt csapatához, így Merlin feltűnésével újra lesz kutya szereplője a sorozatnak.
Március 22-től egy fiatal katona, Bartha Krisztián érkezik a Bartha családhoz. Zsolt rokonát a Pesti Magyar Színiakadémia növendéke Seprenyi László alakítja, aki január közepe óta forgat a Barátok közt stábjával, és színpadi gyakorlatát a Magyar Színház olyan színdarabjaiban erősíti, mint a Kisfiú meg az oroszlánok, a My Fair Lady vagy a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai. Krisztián karakterét elkíséri a sorozat legújabb szőrős, négylábú kedvence Merlin, a hétéves border collie kutyus.

Az elmúlt években a nézők sokat hallhattak már a rakoncátlan Szabó ikrekről, akiket Németh Norbert és Németh Gergő személyesít meg március végétől a képernyőn. Április második felétől pedig csatlakozik hozzájuk sorozatbeli nagynénjük is Bárány Enikő, akit Pataki Szilvia a József Attila Színház színésznője alakít. Szilvia fiatal kora ellenére már komoly színpadi tapasztalattal rendelkezik, hiszen Kecskeméten A Montmartre-i ibolya címszerepét játszotta, majd három évig a Miskolci Nemzeti Színházban olyan darabokban kapott lehetőséget, mint a Dzsungel könyve, vagy a Nyomorultak. Ettől az évadtól pedig a József Attila Színház tagjaként a Feketeszárú cseresznye és a Nagymama című előadásokban játszik.

A Bozsek Márk által megformált Fekete Szabolcs karaktere március 14-től dramaturgiai okokból egy rövid időre pihenőre vonul, de Szabit hamarosan viszontlátják majd a nézők, valamint március 18-án, a hamarosan anyai örömök elé néző Som-Balogh Edina által megformált Kinga karaktere is távozik egy időre.

A sorozat nézői és a Barátok Közt csapata számára is örömhír, hogy március 11-től Várkonyi András visszatér a stúdió falai közé és újra forgatni kezd.

 

Forrás : www.hotdog.hu

http://www.hotdog.hu/hirek/sztar-hirek/uj-szereplok-erkeznek-a-baratok-kozt-sorozatba#aktualisdoboz

Parókákat próbálgatott az X-Faktor énekesnője. Antal Timi azt állítja, jó muri volt.

Ki ne szeretné kipróbálni, miként nézne ki teljesen más frizurával? Antal Timinek már nem fúrja az oldalát a kíváncsiság, ugyanis rövid szőke és hosszú göndör hajjal is pózolhatott.

Így:


(Fotó: JustCreative)


És így:


(Fotó: JustCreative)

„Még sosem próbálgattam parókákat, de nagyon vicces tud lenni. Világ életemben rövid hajam volt, de a színt és a fazont is gyakran változtatom. Izgalmas érzés, ahogy a hátam közepét verdesik a tincsek. Akár egy imázsváltás is beleférhet, annyira elvarázsoltak a hosszú, lelógó barna fürtök" - értékelte a látványt Timi.


(Fotó: JustCreative)

 

Forrás : Just Creative / Hír24 

http://www.hir24.hu/szines/2013/03/06/je-o-is-antal-timi-es-o-is/~~bulvar#aktualisdoboz

Akár évtizedekre a rács mögé kerülhet az orosz bombázó, aki társaival dollármilliókat lopott amerikai és brit bankszámlákról.

Az ártatlan tekintetű csinibaba bizony nem is olyan ártatlan: a vád szerint 37 társával karöltve, a hírhedt Zeus trójai program segítségével, valamint hamis útlevelek és bankszámlák használatával elcsent nagyjából 3 millió dollárt amerikai, és további 9 millió dollárt brit bankoktól.

Az FBI eredeti jelentése szerint Kristina Svechniskaya személy szerint legalább öt bankszámlát nyitott a Bank of Americánál a saját neve alatt és álnevek használatával is. Belépő akcióként először 35 000 valójában nem létező dollárt tett be három különböző számlára, amiből aztán később 11 000 (már igazi) dollárt sikeresen szerzett vissza. A jelentések azt mondják, hogy ő is része volt a fent említett csapatnak, ahol határozott fellépése nyűgözte le a csapattagokat, éppen ezért az ő feladata az volt, hogy a műveletek során lehengerlő stílusával, álszemélyiségeket eljátszva kommunikáljon a bankokkal. A szexi lány a New York-i Egyetemre járt, miután Oroszországból az Egyesült Államokba költözött. Állítólag kemény élete volt otthon, mert édesapja korán meghalt, és nagy szegénységben élt édesanyjával és nagyanyjával.

A nyomozók szerint a bűncselekményeket, a New York-i végrehajtás előtt még Kelet-Európában tervezték és szervezték meg. Az egyik vizsgáló tiszt elmondta, hogy ez egyike a legnagyobb kiber-bűnügyeknek, mert ugyan a Zeus programot már jó ideje ismerik, a most használt variánssal még sosem találkoztak. Ez a kémprogram ugyanis a bankszámlák tulajdonosainak billentyűleütéseit figyelte, és így a hackercsapat tagjai könnyedén megszerezhették a számlákhoz tartozó kódokat. A szervezet ezek után a jelszavak segítségével nagyjából havi kétmillió dolláros tételekben emelt le pénzeket.

A "világ legszexisebb hackere" egyébként már a 2010. november 19-én tartott tárgyalásakor bűnösnek nevezte magát, ám a bírósági eljárás azóta is tartott. A jelenlegi állapot szerint tetteiért akár 40 év börtönre is ítélhetik, az orosz hatóságok szerint áprilisban megszülethet a jogerős döntés. Vajon lesz tüntetés "Szabadítsátok ki Kristinát" transzparensekkel...?

 

Forrás : www.technet.hu

Szerző : Horváth András Ádám

http://www.technet.hu/hir/20130306/bortonbe_kerulhet_a_vilag_legszexisebb_hackere/#aktualisdoboz

Már hetek óta azt suttogják, hogy a Music FM-en tér vissza a jelenleg kényszerszüneten lévő Bumeráng. Az érintettek cáfolnak.

A Music FM már hetekkel ezelőtt elkezdte átszervezni a reggeli műsorsávot, ennek következményeképp nem hosszabbították meg az Önindító két legmeghatározóbb arcának szerződését. Ahogyan azt megírtuk, Harsányi Levente és Hajdu Steve is hirtelen tűnt el az éterből, még el sem tudtak búcsúzni a hallgatóktól. Helyettük most István Dani, és Leventéék egykori műsorvezetőtársa, Pordán Petra ül reggelente a mikrofonok mögött.

Szakmai berkekben azonban az a hír járja, hogy ők sem sokáig ébresztenek már, hiszen a Music FM-en indulhat újra a Bumeráng. Ennek előjele lehet, hogy Bochkorék műsorának egyik főmunkatársa már hónapok óta a Music FM-nél dolgozik.

(Fotó: TV2)

A Hír24 Boros Lajost kérdezte arról, hogy mi igaz mindebből. „Már én is hallottam, de ez egy alaptalan pletyka. Nem állunk tárgyalásban velük" – mondta.

A 89.5 Music FM vezérigazgatója, Kiss Anikó is megerősítette Boros Lajos állítását. Eszerint egyelőre biztosan nem lesz Bumeráng a Music FM-en.

 

Forrás : Hír24

http://www.hir24.hu/szines/2013/03/05/ujabb-kapu-zarult-be-a-bumerang-elott/#aktualisdoboz

Nemcsak a brit énekesnőnek, de 5 hónapos kisfiának is jutott egy Oscar, a „Legjobb fiú” kategóriában kapta meg a díjat...

Adele boldogsága kerekebb nem is lehetne: nemcsak hogy átvehette a legjobb dalért járó Oscart, de amióta megszületett a most már 5 hónapos kisfia, otthon is nagy az öröm – ami nem kis szerepet játszik Adele sikerében. Az énekesnő talán pont ezért készíttette el kisfia számára azt a mini-Oscart, amire a „Legjobb fiú” felirat került...

Oscart kapott Adele kisfia

Egy a mamának, egy a fiának Fotó: Twitter

 

 

Forrás : www.nlcafe.hu

http://www.nlcafe.hu/csalad/20130305/oscart-kapott-adele-kisfia/#aktualisdoboz
 


Elhagyja az RTL csoportot Friderikusz Sándor, és ismét a konkurenciához szerződik. A TV2-nél az áprilisban induló gyerek-Megasztár műsorvezetője lesz – írja a Blikk.

Újra a TV2-n tűnik fel Friderikusz Sándor. Az 54 éves műsorvezető – akinek lejárt az egyéves szerződése az RTL csoporttal – a Legyen Ön is milliomos! kvízjáték után ismét egy tehetségkutatóban vállal szerepet. Ő lesz ugyanis Az ének iskolája című műsor házigazdája. Az áprilisban induló gyerek-Megasztárban – amelybe Pintácsi Viki kisfia is jelentkezett – 8–14 év közötti gyermekek mutatják meg a hangjukat a nézőknek, ahol egy négytagú tanári kar értékeli a hallottakat, az osztályfőnök szerepét pedig Friderikusz Sándor tölti be. „Itt nem esnek ki a gyerekek, hanem rafinált módon csak a fejlődésüket látják majd a nézők műsorról műsorra. A tanárok soha nem fognak durván kritizálni” – árulta el a leendő műsorvezető, aki a kamerák előtt hihetetlen módon figyel az öltözékére.

Fotó: RTL Klub / Sajtóklub
Fotó: RTL Klub / Sajtóklub

 

 

Forrás : www.nlcafe.hu

http://www.nlcafe.hu/sztarok/20130305/tv2-az-enek-iskolaja-tehetsegkutato-musorvezeto-friderikusz-sandor/#aktualisdoboz

A Magyar Ufókutató Szövetség elnöke nem örül neki, hogy Orbán Viktor szóvivője nem veszi őket komolyan.

Cinikusan válaszolt Orbán Viktor szóvivője a Magyar Ufókutató Szövetségnek arra a kérésére, melyben a magyarországi ufóaktákat követelik a kormánytól. Mint arról beszámoltunk, Havasi Bertalan csak ennyit felelt nekik: „eddig sem ufóaktákkal, sem idegenekkel nem találkozott a Miniszterelnökségen, de lehet, hogy csak nagyon jól álcázzák magukat".

Az ufós szervezet elnöke szomorúan vette tudomásul, hogy a szóvivő egy viccel ütötte el a kérést. Pedig az komoly, mondja Kalmár Lajos, aki szerint épp itt lenne az ideje, hogy Magyarország is nyisson az ufótéma felé, hiszen a világ sok országában már nem kezelik tabuként a kis szürke emberkék létezését. Nem úgy, mint nálunk.


Wittner Mária a Parlamentben ufókról olvas (Fotó: Hvg.hu / Stiller Ákos)

Kalmár a Hír24-nek azt mondta, hazánkban is sok földönkívüli kapcsolatteremtés történik. A Magyar Ufókutató Szövetség elnöke elmesélt egy 1996-os pápai esetet, amikor egy katonai vadászgép találkozott egy űrbéli repülő járművel, melynek légiszerencsétlenség lett a vége. Kalmár nem szerette volna részletesen taglalni a történetet, de nyilvánvalóvá tette, hogy a balesetben többen meghaltak, és az áldozatok közül nem mindenki volt ember...

Az ufókutató elmondta, évente 100-120 magyarországi földönkívüli esetről számolnak be nekik, de ezek nagy része kacsának bizonyul. Sok viszont köztük az igazi harmadik vagy épp negyedik típusú találkozás. Akár tucatnyi is megesik évente. A történetek változatosak, van bennük szó például idegen repülő tárgy észleléséről, de olyan emberről is tudnak a szövetségnél, aki személyesen találkozott az idegen lényekkel, sőt olyanról is, akit eltérítettek. Az eltérítés – magyarázza Kalmár Lajos – egy szakszó, amely arra vonatkozik, ha valakit elrabolnak az ufók, kommunikálnak vele (akár alfa- vagy bétahullámokkal), esetleg megvizsgálják és hipnózisban tartják. Néhányuk többször is találkozik a mandulaszemű idegenekkel, őket kontaktszemélyeknek hívja az ufológia.


Pataky Attilát már egyszer elrabolták az idegenek (Fotó: Neményi Márton)

Az Ufókutató Szövetség elnöke szerint a honvédségnél azért titkolják az idegen űrhajókat, mert ha beismernék létezésüket, akkor egyben azt is beismernék, hogy nem uralják az eget. Pedig az idegen lények létezése tény – mondja Kalmár. Ebben már sokan megerősítették az ufológust. Egyikük például egy egykori és meg nem nevezett titokminiszter ismerőse, aki Kalmárnak arra a kérdésére, hogy „Mi a helyzet a kis szürkékkel?", azt felelte: nem beszélhet róluk, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

A szövetségi elnök egyébként hangsúlyozta, Havasi Bertalan cinikus válasza ellenére is elküldik az ufóakták kikérésére vonatkozó levelüket Orbán Viktor miniszterelnöknek és Hende Csaba honvédelmi miniszternek.

 

Forrás: Hír24

Szerző : KN

http://www.hir24.hu/belfold/2013/03/04/tucatnyi-ufo-jon-magyarorszagra-evente/#aktualisdoboz

 

Pintér Adrienn - közismert nevén Ada - vezeti az RTL Klub népszerű magazinműsorát, a Reflektort, hétfő estétől. Mádai Vivien és a csatorna közös döntése alapján került sor a műsorvezető cserére.



foto: RTL Klub

"A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója vagyok, és jelenleg a diplomamunkámon dolgozom, amit szeretnék minél magasabb színvonalon teljesíteni, így a közeljövőben elsősorban a tanulmányaimra szeretnék koncentrálni" - nyilatkozta Vivien.

Mádai Vivien ugyanakkor nem zárkózik el teljesen a média világától, nyitott az új feladatokra, melyek nagy valószínűséggel hamarosan meg is találják a tehetséges, fiatal lányt.

Műsorvezetői munkáját március 4-én, este Pintér Adrienn - Ada - veszi át. A fiatal kétgyermekes anyuka komoly televíziós tapasztalatot tudhat maga mögött, hiszen évekig vezette az első magyar zenecsatorna több, közismert műsorát is.

 

Forrás : www.hotdog.hu

http://www.hotdog.hu/hirek/sztar-hirek/tavozik-az-rtl-klub-musorvezetonoje#aktualisdoboz


Nagy meglepetéssel zárult A Dal döntője: a közönség szavazatai alapján ByeAlex képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A Dal döntőjének koncepciója eltért az elődöntőben és középdöntőben tapasztaltaktól: ezúttal a zsűri csak véleményezett, majd sorrendet állított, és az így kialakult első négyes közül dönthette el a közönség, kit szeretne győztesként a nemzetközi megmérettetésre juttatni. Radics Gigi, Vastag Tamás és Kállay-Saunders András mellett ByeAlex került a szavazásra várók közé, közülük pedig a közönség úgy döntött, hogy a papírformával ellentétesen ByeAlexet szeretné a nemzetközi színpadon látni.

Rejtély, hogy kik szavaztak a fiúra, hiszen az internet 90 százalékban döbbenetet sugárzó kommentekkel van tele: az emberek szinte el sem hiszik, hogy ez lett a végeredmény, hiszen, mint sokan hangsúlyozzák: "világklasszis" énekesek álltak a döntőben. Hatalmas a felháborodás, vagy inkább a szomorúság - márpedig elvileg ez volt a többség akarata. Sokan - celebek és civilek - nyilatkoznak úgy: szégyen, hogy "énektudás nélkül", ez a "tingli-tangli" dal képviseli majd Magyarországot. Bár azt sokan hozzáteszik, nem személy szerint az induló Alexszel van bajuk - ő amúgy szimpatikus, csak "nem ide való".


Váratlan végeredmény az Eurovízió döntőjében

 

Forrás : www.nalcafe.hu

http://www.nlcafe.hu/sztarok/20130303/byaley-nyerte-a-dalt/#aktualisdoboz

Egyházfő hiányában nyolc év óta először elmaradt a vasárnapi Úrangyala-imádság, miközben a Rómába érkező bíborosok a XVI. Benedek által titkosított Vatileaks-dosszié tartalmáról is tanácskozni kívánnak a hétfőn kezdődő találkozóikon.

Meg akarják tudni a titkokat pápaválasztók
(MTI/EPA/BARTLOMIEJ ZBOROWSKI)

Száz fős, többségében olasz zarándokcsoport imádkozott vasárnap délben a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablaka alatt, miközben a turisták a zárva maradt pápai ablakot fotózták. XVI. Benedek 2005-ös megválasztása óta először maradt el az Angelus.

A lemondott pápa helyett egyre több bíborost látni a Vatikán körüli utcákon. Az új egyházfő megválasztására Rómába szólított bíborosok egymás után érkeznek meg és a konklávéig szabadon mozoghatnak és nyilatkozhatnak.

Hétfőn kezdik meg a kongregációkban való tanácskozást az egyházról, amelynek során a konklávé időpontjáról is döntenek. "A kongregációkban a 80 évesnél fiatalabb pápaválasztó és az idősebb nem pápaválasztó bíborosok is részt vesznek. A több napig tartó tanácskozáson mindenki szabadon szót kérhet akármilyen témában. Az esetleges pápautód keresése csak ezután kezdődik " - mondta el a nyolcvan év feletti, portugál Jose Saraiva Martins, a Szentté Avatási Kongregáció nyugalmazott prefektusa az Il Messaggero római napilapnak.

Hozzátette: "a konklávéba belépő összes bíborosnak ugyanakkora esélye van, hogy pápává válasszák. A sajtó nem érti meg, hogy az egyház nem Dan Brown könyve és a pápaválasztás nem olyan, mintha új államfőt választanának".

"Nem az számít, milyen színű vagy nemzetiségű lesz az új egyházfő, ennél sokkal több kell hozzá" - hangoztatta a hetvenéves Oscar Rodriguez Maradiaga bíboros, hondurasi érsek az olasz televíziónak. Elmondta, hogy a 2005-ös konklávén bíborostársai rá is szavaztak: "amikor az ember meghallja a saját nevét, félelem fogja el. A pápaság nem olyan megbízatás, amelyre az ember vágyna, de amikor az Úr erre szólít, erőt is ad hozzá".

Maradiaga hangsúlyozta, hogy a kongregációkon téma lesz a Vatileaks-dosszié is. "A konklávéba való belépés előtt tudnunk kell, mi van benne és kit érint a bíborosok közül" - fogalmazott.

XVI. Benedek lemondása előtt titkosította a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatási ügyéről készített jelentést. Ennek szerzői, Julian Herranz, Jozef Tomko és Salvatore De Giorgi nyolcvan év feletti bíborosok azonban részt vesznek a konklávén és a titoktartás megsértése nélkül "hasznos információkkal szolgálhatnak".

A Corriere della Sera napilapnak nyilatkozó hetvenéves Ruben Salazar Gomez bíboros, bogotai érsek kijelentette, hogy "az egyetemes egyház sokkal több és fontosabb mint a római kúrián belüli ilyesfajta ügyek". A bíborosok közül egyesek gyors konklávét jósoltak, mások szerint a mostani pápaválasztás hosszúnak ígérkezik.

Az Il Messaggero vasárnap négy bíborosra szűkítette az esélyes pápajelölteket, Marc Ouellet quebeci, Erdő Péter esztergom-budapesti, Odilo Scherer Sao Paulo-i és Angelo Scola milánói érsekre. Az olasz sajtó szerint azonban "nemcsak a pápa számít", hanem az is, kit választ maga mellé szentszéki államtitkárnak.

 

Forrás : MTI

http://www.hir24.hu/kulfold/2013/03/03/meg-akarjak-tudni-a-titkokat-papavalasztok/#aktualisdoboz

Cipő után a Republic basszusgitárosa is kórházba került: Boros Csaba basszusgitárost tegnap műtötték.

Jó ideje szenvedett már a sérvtől Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa, de csak most szánta rá magát a műtétre. A zenészt tegnap operálták, állapotáról a zenekar menedzsere, Abella Miklós tájékoztatta a Borsot.

(Fotó: Facebook)

"Csaba azért halogatta fél évig ezt a műtétet, hogy a Republic lemezt készíthessen, koncertezhessen. A basszusgitár súlyát tekintve is nehéz hangszer, nem könnyű tartani, és közben erőteljesen mozogni a színpadon. Csabának először izomfájdalmai lettek, ebből alakult ki sérv. Ha minden igaz, már ma kiengedik a kórházból, és otthon lábadozhat tovább. Az állapotát érdektelennek érzi Cipőéhez képest, ezért nem szerettük volna, ha ez a műtét sajtónyilvánosságot kap" - mondta a napilapnak a Republic menedzsere, aki azt is elmondta, hogy Cipő állapotában egyelőre semmilyen változás nincs, mindenki a csodára vár.

 

Forrás : Bors

http://www.hir24.hu/szines/2013/03/02/cipo-tarsa-is-korhazba-kerult/#aktualisdoboz

Visszatér Stohl András az RTL Klubra, és hamarosan az X-Faktor házigazdája lehet. Az anyagi gondokkal küzdő színészhez ugyanis ragaszkodik a csatorna – írja a Blikk.

Stohl Andrást akarja az RTL Klub az ősszel újra induló X-Faktor műsorvezetőjének. A Blikk értesülései szerint már javában folynak a tárgyalások a csatornánál arról, hogy az anyai örömök elé néző Ördög Nóra helyét a Nemzetiből távozó színész veszi majd át a tehetségkutatóban. Stohlnak egyébként jól jönne a lehetőség, mert mióta a börtönből szabadult, anyagi problémákkal küzd. Mivel a Szombat esti lázban nem kapott műsorvezetői lehetőséget, mint a bulvárlap írja, várható volt, hogy a csatorna még vár a színész reaktiválásával. Egyébként sem a színész, sem az RTL Klub egyelőre nem kommentálta a Blikk értesüléseit.


Megvan az X-Faktor új műsorvezetője

 

 

Forrás : www.nlcafe.hu

http://www.nlcafe.hu/sztarok/20130301/x-faktor-2013-ordog-nora-helyett-stohl-andras-musorvezeto/#aktualisdoboz

2013. Február 28-án este nyolc órakor lemond Szent Péter trónjáról XVI. Benedek. Ezután a pápák nyári rezidenciájára, a varázslatos Castel Gandolfoba vonul vissza.

XVI. Benedek csütörtök délelőtt még a Vatikánban a VIII. Kelemen pápáról elnevezett Sala Clementina teremben köszön majd el a bíborosoktól. Délután Castel Gandolfóba utazik, a palotából köszönti majd a város lakosait. Este nyolc órakor e helyen áll fel Szent Péter trónjáról. A pápa úgy tervezi, hogy néhány hétig marad a nyári rezidencián, majd beköltözik a római Szent Péter bazilika mögötti kertekben fekvő kolostorba. A Mater Ecclesiae egy négyemeletes épület, a visszavonuló pápát elkísérik azok a német apácák is, akik most is a gondját viselik.

XVI. Benedek a pápa emeritus címet fogja viselni ezután, mely a nyugdíjba vonuló püspököknek jár, és őszentségének kell szólítani valamint továbbra is fehér reverendát fog viselni.

Az 1644-ig uralkodó VIII. Orbán pápa tette meg hivatalosan is a pápák nyári rezidenciájának Castel Gandolfót, mely Rómától dél-keletre egy hegytetőn áll, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a környékre és az alatta elterülő Albanói-tóra. Itt nyáron sokkal hűvösebb van, mint Rómában. A pápai nyaraló és a hozzá tartozó területek ma is a Vatikán felségterületéhez tartoznak, turisták számára nem látogathatók. A birtok 55 hektár, azaz a Vatikán területének ötszöröse, ebből 30 hektárt tesz ki a csodálatos kert, szökőkutakkal, formára nyírt bokrokkal, virágágyásokkal, sétaútvonalakkal. További 25-ön farmgazdálkodás folyik.

További képek, itt!

 

Forrás : www.nlcafe.hu

http://www.nlcafe.hu/otthon/20130227/papa-lemondas-mi-lesz-vele/#aktualisdoboz

Keresés