Tegnap este Pokorny Lia szinte ugyanannyira megszenvedte a sok kiscsillag kiesését, mint ők maguk. A színésznő első kézből tudja, milyen az, amikor elsőre nem sikerül valami, és ezért talán zsűritársainál jobban is átérezte azoknak a tehetségeknek a fájdalmát, akik ezúttal nem kerültek a legjobb 12 közé!


foto: RTL KLub


Lia szerint azért fáj neki annyira a búcsú a kiesett kiscsillagoktól, mert emlékszik arra az élményre, amikor nem vették fel őt elsőre a színművészeti főiskolára. És bár utólag egyetértett azokkal, akik keresztbehúzták akkori terveit, máig nem felejtette el azt a csalódást, amit akkor érzett!

A Csillag Születik érzékeny szívű zsűritagja éppen ezért is szeretné biztatni a kiesetteket arra, hogy ne adják fel az álmaikat, hiszen még bármi sikerülhet nekik, ahogyan az ő példája is mutatja: ugyan nem vették fel rögtön, mára viszont az ország egyik legsikeresebb és legviccesebb színésznőjeként tartják számon! Így a többi versenyzőnek sem tud jobbat kívánni, minthogy építkezzenek a rossz élményből – bár a szíve szakad értük.

 

Forrás : www.hotdog.hu

Keresés