Többek között végre kiderül az is, mire használták a kémek a spermát.

A most következő meglehetősen bizarr, néhol fájdalmas, de legalább megdöbbentő szextényeket a Huffington Post című online oldal szerkesztőinek köszönhetjük. Összesen tizenhat darab olyan tényt találtak, amikről erről eddig még csak nem is hallottunk. Most ezek következnek szép sorjában:

1. Ahogy az a címből is kiderül, az európai gyerekek fogantatásában komoly tényező Svédország. Egész pontosan az IKEA: minden tíz babából egy a bútorgyártó óriás ágyain fogant.

2. Ezután jöjjön akkor Alfred Kinsey, az 1948-as Sexual Behavior in the Human Male című tanulmány szerzője. A tudós egyrészt azzal szerzett hírnevet magának, hogy 5 millió darázsból álló gyűjteményt szedett össze, no meg azzal is, hogy minden további nélkül képes a péniszébe vezetni egy fogkefét: a dörzsi végével felfelé.

alt

3. Aztán: tudta például, hogy a brit kémek korábban spermával írták a titkos üzeneteiket, amit aztán UV-fényben tettek láthatóvá? Nem? Ne aggódjon, már nem használják a technikát, mert a több napos sperma meglehetősen erős szagot árasztott.

4. Ha tudjuk, hogy egy darab spermium 37,5 MB-nyi DNS-adatot hordoz, akkor nem lepődünk meg azon, hogy egy ejakuláció 15,875 GB adatforgalmat jelent, ami körülbelül annyi, mint 62 Macbooké egyszerre.

5. A bolygón másodpercenként (!) 7 darab Viagrát értékesítenek.

6. Szerintünk az is elég döbbenetes, hogy egy férfi két hét alatt annyi spermát termel, amivel teherbe ejthetné a bolygón élő összes nőt.

Most pedig egy kis állatvilág :

alt

Kép forrása: Shutterstock

7. A nőstények által elutasított hím gyümölcslegyek több alkoholt isznak, mint azok, akik sikeresen párosodnak.

8. Az a nőstény vadászgörény, aki egy éven belül nem párosodik, meghal.

9. A begerjedt csimpánzlány olyan erős, mint hat felnőtt férfi (ember!).

Egy kis történelem :

10. 1973-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság a homoszexualitást a mentális betegségek közé sorolta.

11. A 15. század egyik legnépszerűbb fikciós műve a „The Tale of the Two Lovers” (Két szerelmes meséje) című erotikus novella volt, ami a későbbi II. Pius pápa fiatalkorát dolgozta fel.

12. A 7. században létezett egy olyan átok, ami így szólt: „Fájjon a péniszed, ha szeretkezel”. A rontást 2008-ban találták egy ciprusi ásatáson, egy ólomtáblába vésve.

13. 2012-ben a Londoni Olimpia 17 napjára a sportolóknak összesen 150 ezer óvszert osztottak ki. Ez fejenként legalább 15 darabot jelent.

Egy kis nyelvészet :

14. Németül azt, hogy „védekezés” úgy mondják: Schwangerschaftsverhütungsmittel. Mire ezt kimondják, valószínűleg már amúgy is túl késő...

15. Gimnofóbia: a szó arra a félelemre, amikor valaki retteg attól, hogy meztelenül látják.

És végül a pech :

16. A match.com amerikai társkereső alapítóját, Gary Krement barátnője egy olyan férfiért hagyta el, akivel a match.com-on ismerkedett össze.

Forrás : The Huffington Post

http://www.hir24.hu/elet-stilus/2013/09/18/10-bol-egy-europai-gyerek-ikea-agyban-fogant-es-egyeb-bizarr-szextenyek/#a3

Keresés