Újabb orvosi konzíliumot tartanak a több napja mélyaltatásban kórházban fekvő Cipőnek (Bódi László), a Republic együttes énekesének állapotáról. A zenekar menedzsere azt is elmondta, hogy megtartják a csapat 23. születésnapjához kapcsolódó találkozót.

„Cipő kezelőorvosa vezetésével, az érintett szakorvosok részvételével döntenek arról, hogyan tovább, milyen beavatkozás szükséges ezután" – mondta el Abella Miklós, a Republic menedzsere pénteken az MTI-nek.
Szívproblémái, ezzel összefüggésben egy roham beállta miatt a múlt hét végén került kórházba a Republic énekese, dalszerzője, szövegírója. Cipőt mélyaltatásban tartották, amelyből csütörtökön megpróbálták felébreszteni, ám ez nem sikerült.


(Fotó: RTL Klub)

A Republic menedzsere megerősítette, hogy Cipőn szerdán gégemetszést hajtottak végre, hogy szabadabbá tegyék az énekes szervezetében az oxigénáramlást.

„Vasárnap a Kossuth Klubban 16 órakor kezdődik egy baráti találkozó, amelyet még korábban abból az alkalomból szerveztünk, hogy a Republic éppen 23 évvel ezelőtt alakult. A rendezvényt annak ellenére megtartjuk, hogy Cipő most nem lehet közöttünk, az együttes többi tagja azonban ott lesz, és a Republic rajongóival egymás jelenlétéből igyekszünk bátorítást meríteni, és mielőbbi felgyógyulást kívánni az énekesnek" – fogalmazott Abella Miklós. A találkozón ott lesz Boros Csaba (basszusgitár), Tóth Zoltán (gitár, zongora), Patai Tamás (gitár) és Nagy László Attila (dob) is.

A pop és a rock határán működő Republic dallamos zenéje, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez megjelenése, 1990 óta markánsan jelen van a magyar könnyűzenében. Dalaik gyakorlatilag beleivódtak a köztudatba: ki ne ismerné a „Neked könnyű lehet", a „Repül a bálna", a „Ha itt lennél velem", „A 67-es út", a „Kék és narancssárga", vagy a „Szállj el kismadár" című számot.

Története során a Republic számos szakmai díjat begyűjtött, és minden lemeze – legutóbb a tavaly kiadott Bólints Tibi! – magas példányszámban kelt el. Cipő zenét írt mások mellett Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is.

 

Forrás : MTI

http://www.hir24.hu/szines/2013/02/22/szakorvosi-konziliumon-dol-el-cipo-sorsa/#aktualisdoboz

Keresés