Meghaladja azegymilliárd rubelt (hétmilliárd forintot) a pénteken Szibéria felett lezuhant meteorit okozta kár az Urál hegységhez közeli cseljabinszki régióban, ahol csaknem 1200 ember sérült meg, közöttük több mint 200 gyermek - közölték az orosz belügyminisztérium sajtóközpontjában.

Csaknem háromezer többlakásos épület, 34 kórház és rendelőintézet, valamint körülbelül 360 gyermekintézmény ablakai törtek be a reggeli órákban Cseljabinszk és a környékbeli települések fölött elszáguldó meteorit keltette lökéshullámok miatt.

A Moszkvától mintegy 1500 kilométerre keletre fekvő szibériai nagyvárosban öt nagy sportkomplexum is megsérült.

Becslések szerint több mint 100 ezer négyzetméternyi ablaküveg sérült meg. A szomszédos Szverdlovszk megyéből szakembereket irányítottak át a károk helyrehozatalára. A milliós lakosú Cseljabinszkban komoly fagyok vannak, éjjel mínusz 22 fokra süllyed a hőmérő higanyszála.

A hatóságok és a kormányzat azt ígérte, hogy mindenkit elhelyeznek megfelelő szállásokon, amíg nem költözhetnek vissza lakásaikba.

Az orosz tudományos akadémia szakemberei szerint a meteorit tömege körülbelül 10 tonna volt, hiperszonikus, óránként 54 ezer kilométeres sebességgel hatolt be a légkörbe, és 30-50 kilométeres magasságban robbant szét.

A Rosszija 24 hírtelevízióban bemutatott felvételek szerint a meteorit keltette lökéshullámok hatalmas robajjal szakították be iskolák, raktárak ablakait, ajtóit. A meteorit egy darabja a Cseljabinszktől nyugatra lévő Csebarkulj településnél egy tóba zuhant, hatalmas léket vágva a jégbe.

 

Forrás : MTI

http://www.hir24.hu/kulfold/2013/02/15/tobb-mint-ezer-serult-a-meteorit-miatt/

Keresés