Hátborzongatóan pontos leírást adott 1964-ben Isaac Asimov arról, milyen lesz a világ ötven évvel később.

A mára már legendássá vált amerikai sci-fi írót – akinek neve már csak a Robotika Három Törvénye miatt is évszázadokra fent fog maradni – a New York Times kérte fel az 1964-es Világkiállítás alkalmából, hogy írja meg, szerinte milyen lesz a világ – egészen pontosan a Világkiállítás - ötven év múlva, 2014-ben.

„Nem tudom, de tippelni tudok”

Bár a jövőre vonatkozó jóslatokat tenni veszélyes feladat, Asimovnak ez hihetetlenül jól sikerült. Természetesen volt, ahol tévedett – mint például a földfelszín felett lebegő autók esetében, vagy, hogy a föld áramellátásának felét atomerőművek biztosítják majd (jelenleg 11 százalék) -, de tippeléseinek döntő többsége csodálatra méltóan pontosra sikeredett.

Kommunikáció / Okostelefonok

A telefonokkal már nem csak hallani fogjuk beszélgetőpartnerünket, hanem látni is, és a Föld körül keringő műholdaknak köszönhetően a bolygó bármely pontjára tudunk majd telefonálni – írta Asimov. Egyben kijelentette, hogy a telefon képernyőjét nem csak erre, hanem fényképek nézegetésére, iratok tanulmányozására és könyvek olvasására is használják majd a 2014-ben élő emberek. (Ön most ezt a cikket egy mobiltelefonon olvassa?)

alt

Önjáró autók...

„Sok energiát fognak beleölni a „robotaggyal” rendelkező járművek kialakítására, amelyeket el lehet küldeni egy kijelölt helyre, ahova emberi sofőr beavatkozása nélkül jutnak majd el”. Asimov 1964-ben „azt gyanította”, hogy egy 2014-es Világkiállítás egyik fő attrakciója lesz majd az önjáró autó. Tökéletes „tippelés” volt, hiszen több autógyártó - és persze a Google - az elmúlt években erőteljesen dolgozni kezdett a szoftver vezette autók kidolgozásán, és több működő próbamodell is járja már az utakat.

Lapos tévék, 3D, világító fal és plafon, elsötétíthető ablakok...

A hagyományos televíziókészülékeket 2014-re le fogják váltani a „faliképernyők” – írta Asimov, megjósolva, a 3D-s filmek és televíziók megjelenését. A falak és plafonok több színben fognak világítani, az ablakokat pedig mattá lehet tennie egy gombnyomásra – írta Asimov.

Kütyük, kütyük mindenhol...

Asimov kijelentette, hogy az emberiséget a sokféle kütyük” egyre jobban felszabadítják az unalmas munkák elvégzése alól”, a konyhát hozva fel példaként, ahol a különböző gépek „vizet melegítenek és kávévá alakítják, kenyeret pirítanak”, valamint megjósolta a fagyasztott félkész ételek elterjedését. „Komplett ebédek és vacsorák lesznek félkészen a fagyasztóban tárolva, az elkészítésre várva” – írta.

A munkák nagy részét gépek végzik...

„2014-re csak kevés olyan rutinmunka lesz, amit valamilyen gép ne tudna jobban megcsinálni, mint bármelyik ember”, és az embereknek ezért leginkább az lesz a feladatuk, hogy a gépeket működtessék. Aki már látott autószerelő üzemet, nagyon jól tudja, hogy ez mennyire igaz lett.

Kezdetleges robotok...

A Robotika Három Törvényét megalkotó sci-fi író elsőre talán meglepő módon nem jósolta azt, hogy 2014-re már elterjedtnek fognak számítani a robotok – és így lett igaza. „A robotok nem lesznek mindennaposak és nem is lesznek nagyon jók, de létezni fognak”, és „miniatűr számítógépek szolgálnak majd, a robotok agyaként” – írta Asimov.

Irány a Mars !

„2014-re még csak ember nélküli űrhajók fognak leszállni a Marson, de már tervben lesznek az emberrel történő leszállások, és a 2014-es Világkiállításon már be fogják mutatni egy kidolgozott Mars-kolónia tervét”. Írta mindezt öt évvel azelőtt, hogy az első ember a Holdra lépett volna.

alt

Túlnépesedés...

A Föld túlnépesedése egyike volt azoknak a problémáknak, amellyel nagyon sokat foglalkozott Asimov, és ez meglátszik a New York Timesnak írt cikkében is, amelyben ennek szentelte a legtöbb bekezdést. A bolygón 2014-ben már 6,5 milliárd ember fog élni, és 350 millió az Egyesült Államokban – írta Asimov. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően a világ egyes részein már 85 év lesz a várható életkor, és a túlnépesedés problémája születésszabályozás bevezetését fogja eredményezni. Valamint a mezőgazdaság átalakítását – írta Asimov, aki az algák élelmiszerként való felhasználását emelte ki, amellyel egyre komolyabban foglalkozik már a világ.

 

Forrás : New York Times / www.hir24.hu

http://www.hir24.hu/tech-tud/2014/01/03/2014-egy-zseni-otven-eve-tett-joslataban/#a3

Keresés