A napfény számlájára írható a bőröregedési folyamatok döntő többsége.

A bőr öregedéséért 80 százalékban az UV-sugarak felelnek

A napfény számlájára írható a bőröregedési folyamatok döntő többsége – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint az UV-sugarak annál nagyobb kárt tesznek a bőrben, minél idősebb valaki.

A vizsgálatba csaknem 300 nőt vontak be, akiknek a fele napimádó, másik felük pedig kifejezetten kerüli a sugarakat. Az eredmények alapján az öregedés jeleinek, küztök a ráncoknak a négyötödét az UV-sugárzás okozza, ráadásul háromévente 2 százalékkal nő az arc károsodása.

A hosszú távú UV-kitettség pigmentációhoz, csökkent rugalmassághoz és romló bőrállaghoz – például sárguláshoz – vezethet. Több más tényező is közrejátszik a hámréteg öregedésében, úgymint a gravitáció, a természetes belső folyamatok, a környezetszennyezés, az étrend, a dohányzás, a betegségek és a stressz.

A Clinical, Cosmetic And Investigational Dermatology című szakfolyóiratban megjelent felmérés viszont arra irányult, hogy csakis a napfény hatásait számszerűsítse. A 298 résztvevő nő közül mindannyian 30 és 78 év közöttiek voltak. Tizenkét szakértő vizsgálta az arcukról készült fotókat egy kijelzőn. Önkéntesek másik csoportja pedig ugyancsak megnézte a képeket, és becslésbe bocsátkozott az ábrázolt egyének korát illetően.

alt

Világossá vált, hogy az UV-sugárzás hatása növekszik az évek múlásával. Ötvenéves kor után számottevő különbség mutatkozott a ráncok számára és a bőr állagára vonatkozóan: a napimádók idősebbnek tűntek a valódi koruknál. A tudósok kiszámolták az „UV-károsodás arányt”, ami azt jelenti, hogy a napfény felelős a bőröregedési folyamatok 80,3 százalékáért.

Arra is rámutattak, hogy 80 százalékos károsodás mellett a nők a koruknak megfelelően néztek ki, ám azok, akiknek 82 százalék volt a károsodás, körülbelül 3 évvel idősebbnek tűntek – míg 78 százalékos károsodásnál 3 évvel fiatalabbnak.

„Eredményeink alátámasztják, hogy a napsugárzásnak fontos szerepe van az idő előtti öregedésben” – ősszegezték a L’Oreal párizsi Kutatási és Innovációs Központjának munkatársai.

 

Fotó : Profimedia – Red Dot

Forrás : www.wellnesscafe.hu

http://www.wellnesscafe.hu/Szepseg-Trend/2013-09/A-bor-oregedeseert-80-szazalekban-az-uv-sugarak-felelnek/#a3

 

Keresés