Nem mindegy, hogyan és milyet veszünk be !

Evés előtt, közben vagy utána - évtizedek óta számos gyógyszernél figyelmeztetnek, miként kell bevenni őket. Sok tényező befolyásolja ugyanis hatóanyagaik felszívódását. Nem meglepő, hogy ez így van az olyan egyszerű "dolgoknál" is, mint a magnézium.

Szervezetünk mintegy 20-30 gramm magnéziumot raktároz, és ez a mennyiség állandó körforgásban van: minden nap vesztünk belőle egy keveset és ennek megfelelően naponta gondoskodnunk kell a pótlásáról is. A testünkben megtalálható magnézium legkisebb része, 10 százaléka kering a vérben, míg harmadát az izmok, a fennmaradó részt pedig majdnem teljes egészében a csontok raktározzák.
 
A hatalmas tartalékoknak köszönhetően a vérben mérhető magnéziumszint napi ritmus szerint kismértekben ingadozva közel állandó, és ha szervezetünk jól el van látva magnéziummal, gyakorlatilag a bevitt mennyiség rövid időn belül ki is ürül. Ez azonban ritkán van így, a legtöbben ugyanis többé-kevésbé magnéziumhiányosan táplálkozunk. Szakemberek vizsgálatai arra mutattak rá, hogy magnéziumhiány esetén a sejtek tartalékolják ezt a nyomelemet, és csökken a vizelettel kiválasztott magnézium mennyisége is. Ezért kijelenthető, hogy a magnézium felszívódását már maga a hiány is segíti, de természetesen ez messze nem elegendő.

Magnéziumszükséglet :

Kalkulátorunk segítségével kiszámolhatja, mennyi magnéziumot kell bevinnie szervezetébe naponta, hogy egészséges maradjon ! A kalkulátorért kattintson ide!

Mi gátolja meg a magnézium felszívódását ?

Ahhoz, hogy rámutathassunk, milyen tényezők vagy anyagok segíthetik a magnézium felszívódását, először fordítsuk meg a kérdést: mi az, ami étrendünkben rontja a magnézium hasznosulását? Táplálkozási szakértők szerint a következőkre feltétlenül figyelni kell:
  • Étrendünk magas zsírtartalma gátolja a magnézium felszívódását
  • A fehérjegazdag táplálkozás növeli a magnéziumigényt, de paradox módon gátolja annak felszívódását
  • A foszfátvegyületek (ilyen például a minden szénsavas üdítőbenmegtalálható foszforsav is) fokozzák a bélrendszerben kiválasztódó magnézium mennyiségét
  • Többféle tartósítószer, így például az igen elterjedt benzoesav is akadályozza a megnézium felszívódását
  • Minél több étrendünkben a kalcium, annál kevesebb magnézium tud felszívódni
  • Az amúgy egészséges, rostban gazdag zöldségfélékben is található egy anyag, a fitinsav, amely oldhatatlan, ezért hasznosíthatatlan vegyületet képez a magnéziummal. Ilyen hatást fejt ki a sóskában, spenótban is megtalálható oxálsav is

És ami segíti a magnézium felvételét...

A magnézium felszívódását természetesen pozitívan is lehetséges befolyásolni, erre a vitaminoktól a helyesen megválasztott készítményig sok módszer kínálkozik. Kezdjük a vitaminokkal!
  Magnézium: nem mindegy, hogyan vesszük be  
 

Magnézium: nem mindegy, hogyan vesszük be...

 
Magyar vonatkozású felfedezés, hogy az étrend magas E-vitamin tartalma emeli a vér magnéziumszintjét is, tehát a két anyag jól használható együtt (a jelenséget Rigó János professzor, a hazai táplálkozástudomány talán legnagyobb szakembere írta le még a hatvanas évek végén). Más kutatók szerint a D-vitamin jelentősen emeli a felszívódó magnézium mennyiségét és a sejtekbe való bejutását is segíti. Érdekes, hogy mások szerint viszont a D-vitamin fokozza a magnézium vizelettel való ürülését, így intenzív D-vitamin pótlás mellett a másodlagos magnéziumhiány elkerülése végett érdemes magnéziumot is pótolni. Ma ezt a terápiát úgy javasolják, hogy néhány heti D-vitamin kúrát követően legalább ugyanannyi ideig csak magnéziumot szedjünk.
 
 
Forrás : www.hazipatika.com

Szerző : Pilling Róbert

htttp://www.hazipatika.com/taplalkozas/taplalekkiegeszitok/cikkek/jobban_hasznosulo_magnezium_mi_a_titka/20120508165410?utm_source=www.startlap.hu&utm_campaign=Startlap_Aktualis_20131007&utm_medium=click&utm_content=http%3A%2F%2Fwww.hazipatika.com%2Ftaplalkozas%2Ftaplalekkiegeszitok%2Fcikkek%2Fjobban_
hasznosulo_magnezium_mi_a_titka%2F20120508165410#a3

Keresés