Megkérdőjelezi egy új kutatás a jobb és bal agyféltekés viselkedést

Az agyi képalkotó vizsgálatok nem szolgáltattak bizonyítékot arra, hogy az emberek vagy főként a jobb, vagy főként a bal agyféltekéjüket használnák.

Az új kutatás megkérdőjelezi azt a közhiedelmet, mely szerint az emberek valamelyik agyféltekéjüket nagyobb mértékben használják, mint a másikat, és ez befolyásolja a személyiségjegyeiket is. A bal agyféltekés személyekről például azt tartották, hogy logikusak és odafigyelnek a részletekre, míg a jobb agyféltekések inkább kreatívak és töprengők.
 
A PLoS One augusztus 14-i számában megjelent kutatásukban a Utah-i Egyetem idegtudományi szakértői több mint ezer, 7 és 29 év közötti személy agyi képalkotási vizsgálatának eredményeit elemezték. A kutatók több ezer agyi területen keresték az arra utaló jeleket, hogy az emberek valóban nagyobb valószínűséggel használják-e a jobb illetve a bal agyféltekéjüket, de nem találtak bizonyítékot erre a különbségre. "Az valóban igaz, hogy bizonyos agyműködések az egyik illetve a másik agyféltekében zajlanak. A nyelv például inkább a bal, a figyelem pedig inkább a jobb agyféltekére korlátozódik. Az emberek azonban nem rendelkeznek erősebb bal vagy jobb agyi hálózattal" - magyarázta az eredményeket a kutatás vezetője, Dr. Jeff Anderson.

 

      alt  
  
A jobb és a bal agyfélteke valóban másképp működik.
 

Jared Nielsen, a tanulmány társszerzője hozzátette, hogy bár sokan jól ismerik a bal és jobb agyféltekés gondolkodás elvi megkülönböztetést, és az ehhez társított személyiségjegyeket, a mostani kutatás nem talált olyan mintákat, amelyek arra utalnának, hogy akár a bal, akár a jobb agyfélteke hálózata erősebben csatlakozna bizonyos emberekben. "A személyiségjegyeknek valószínűleg semmi közük ahhoz, hogy valamelyik agyfélteke

aktívabb, erősebb, vagy jobban csatlakoztatott lenne" - összegezte Nielsen.
Sok tanulmány talált összefüggést a meghatározott agyi területek nagysága és a viselkedés között. A taxisofőröknek például általában fejlettebb a hippokampusza, mely a térbeli emlékezetért felelős. Hogy vajon az átlag feletti földrajzi képességek kezdettől megvoltak, vagy a gyakorlás közben fejlődtek ki, még nem világos.
 
 

Forrás : www.hazipatika.com

Partner : Medipress

http://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/megdolt_az_agyfelteke-elmelet/20130821121058?utm_source=www.startlap.hu&utm_campaign=Startlap_Aktualis_20130822&utm_medium=click&utm_content=http%3A%2F%2Fwww.hazipatika.com%2Feletmod%2Ftudomanyos_erdekessegek%2Fcikkek%2Fmegdolt_az_agyfelteke-elmelet%2F20130821121058#aktualis

 

Keresés