A hír, amire a férfiak nagy része várt, megérkezett: az orális szex ugyanis állítólag javítja a nők közérzetét.


Az orális szex jót tesz a nőknek
Jót tesz az egészségnek is. (Northfoto)

Legalábbis ezt állítják azok a New York-i kutatók, akik 293 nő részvételével tesztelték elméletük igazát. A kutatók abból a feltevésből indultak ki, hogy a spermában olyan kémiai anyagok (többek között szerotonin, melatonin, kortizol) találhatók, melyekről egyenként köztudott, hogy hangulatjavító hatásuk van: épp ezért a kutatók megvizsgálták, hogy ezek az anyagok összevegyítve is képesek-e javítani a kedélyállapotot.

A 293 önkéntes résztvevő az egyik New York-i campusról érkezett, nekik az volt a feladatok a tesztnél, hogy válaszoljanak a kutatók által feltett, a szexuális életüket célzó kérdésekre. Elsősorban azokat a nőket vizsgálták, akik védekezés nélkül éltek nemi életet: a testükben ugyanis még ott vannak a szóban forgó kémiai anyagok, és kifejtik jótékony hatásukat.

A legszembetűnőbb különbség az óvszert használó és nem használó nők között az volt, hogy az utóbbiak sokkal kevesebb depresszióra utaló tünetet mutattak, mint rendszeresen védekező társaik, emellett a többség magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb és általában elégedettebb volt az életével is.

 

Forrás: The Daily Mail

Keresés