A hét végén nyárias idő várható, záporokkal és zivatarokkal. Citromsárga figyelmeztetést adtak ki csütörtökre négy nyugati megye kivételével az egész országra.

 

Csütörtökön is sok lesz felettünk a felhő, de már hosszabb időre is kisüthet a nap. Zápor, zivatar bárhol kialakulhat. Egy-egy intenzívebb zivatart helyenként felhőszakadás, jégeső kísérhet. A Dunántúlon időnként megélénkül, kezdetben néhol megerősödik az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 14 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 24 fok között alakul.

Négy dél-nyugati megye kivételével mindenütt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben csütörtökre:

Az éjszakai órákban északkeleten alakulhat ki néhol zivatar intenzív csapadék kíséretében Csütörtökön az országban elszórtan alakulhatnak ki zivatarok, főként az Északi-középhegység és Közép-Magyarország térségében várható nagy felhőszakadás. 50-60 km/h- s szél és kisebb jég is lehet.

Pénteken sem ússzuk meg zápor, zivatar nélkül, a maximum, illetve minimum hőmérsékletek azonban egyre magasabbak lesznek. Szombaton még több napsütésre számíthatunk, de főként a délutáni, kora esti órákban a megnövekvő gomolyfelhőkből továbbra is kialakulhatnak záporok, zivatarok. Meleg, nyárias hőmérsékletekben bízhatunk a hétvégén.

 

Forrás : www.hir24.hu

http://www.hir24.hu/belfold/2013/06/05/felhoszakadasokkal-jon-a-nyar/

Nyugat- és Észak-Európára az elmúlt kétszáz év leghidegebb nyara köszönthet. Még nem tudni, hogy az alpesi árvíz köthető-e a klímaváltozáshoz.

Megváltozott az Északi-sark felett elhaladó „levegősztráda” útvonala – egyes hipotézisek szerint a sarki jég döbbenetes tempójú olvadása miatt – s emiatt akkora hóviharok voltak márciusban, hogy emberek tömegei rekedtek az autópályán. Lakatos Judit, az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlatkutatója lapunknak azt mondta: a légkörzés azóta sem állt vissza a korábbi pályájára, ám még nem tudni, mi lesz, s hogy ez egyáltalán mit is jelent. Még az sincs tudományosan bebizonyítva, hogy valóban a sarki jég olvadása okozta a változást. „Egy-egy eseményt nem szoktunk a klímaváltozáshoz kötni, de azt lehet mondani, hogy összességében nő a szélsőséges időjárási események száma” – fogalmazott.

Így nem tudni, hogy a klímaváltozás felel-e a mostani alpesi esőből származó árvízért, s azért, hogy az elmúlt 500 év rekordvízszintjét várhatjuk a Dunán. Ám a hosszabb távú előrejelzéseket megkockáztató időjárásjósok arra számítanak: télies, esős nyár jön Nyugat- és Észak-Európára, ami akár újabb árvizeket hozhat hozzánk is. A WSI előrejelzése szerint az átlagosnál jóval hidegebb és csapadékosabb lesz, s ez alól csak a keleti blokk a kivétel. Oroszország és Ukrajna nyugati felén például a szokásoshoz képest hőség lesz.

Eközben délen veszélyesen forró lesz a nyár, erdőtüzek és gyilkosan meleg napok várhatók.

Fotó: Kummer János

Meleg Magyarország...

Magyarország májusi időjárása, bár extrémnek érezhettük, összességében átlagosnak minősül a magyar klímakutatók szerint. Ugyanis hiába volt zimankós a vége, az elején 5-6 fokkal is magasabb volt a hőmérséklet az ilyenkor szokásosnál, így „átlagban” mégis normálisnak számít. Az OMSZ júniusra annyit jelez előre: az átlagosnál hűvösebb lehet. Más elemzők szerint Kelet-Európában a nyár összességében melegebb és szárazabb lesz a sokévi átlagnál, bár később jön el.

Az Accuweather szerint július második felében érkezik majd meg a kánikula a térségbe, ám még akkor is lesznek hidegebb időszakok. Mezőgazdasági értelemben jó évre számítanak: a legfontosabb szántóföldi növények számára megfelelő az időjárás, így – ha csak más tényezők nem indokolják – jövőre nem lesz akkora élelmiszerdrágulás mint az idén.

 

Szerző : D.M.T.

Forrás : FN24

http://fn.hir24.hu/gazdasag/2013/06/04/iden-elmarad-a-nyar/

Esernyőre még többször szükségünk lehet a héten, de közben lassú felmelegedés indul, a hét végére 29 fok is lehet napközben. Most érdemes tisztító csalánteát inni.

Kedden a Dunántúlon továbbra is napos, gomolyfelhős idő valószínű, néhol záporesővel, de a keleti területeken már gyakran lehet erősen felhős az ég, eső, zápor, délkeleten egy-egy zivatar is valószínű – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentésében. A nap kezdetén az északnyugati szél többfelé megerősödik, nyugaton és a középső országrészben helyenként viharossá fokozódik, aztán estétől mérséklődik a légmozgás.


Lassan visszatér a nyárias idő

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul, de nyugaton a gyengén felhős, szélvédett helyeken gyenge talaj menti fagy is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 15 és 20 fok között valószínű, nyugaton kissé melegebb, a tartósabban esős helyeken kissé hűvösebb is lehet.

Záporok és melegedés

Szerdától szombatig kezdetben keleten alakulhat ki eső, zápor, majd ott is kevesebb lesz a felhő, és megszűnik a csapadék. Később délnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, záporok, zivatarok is várhatók, emellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Jelentős mennyiségű csapadék az ország területének 20 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 6–11, majd az időszak végén 12–18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kezdetben 19–24, majd többnyire 22–29 fok között várható.

Tisztuljunk teával!

Mivel kedden újabb melegedés veszi kezdetét, de ez konkrét melegfronttal nem jár, ezért csak gyengébb, melegfront jellegű hatások fogják meghatározni a frontérzékenyek napját – nyugtatta meg az érintetteket a Meteo klinika meteogyógyásza. „Az alapvetően kellemes időben csak enyhébb panaszokkal számolhatunk, főképp gyulladásos ízületi problémák, kisebb keringési panaszok és fejfájás jelentkezhetnek” –  mondta Bánhegyi Marianna.

„Fontos a szervezetünket támogatni ebben az időszakban is, a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel mellett vízhajtó hatású teákat érdemes kedd reggeltől iszogatni – javasolta. – Ilyenek például a csalántea, a zöld tea vagy az aranyvessző teája.”


Lassan visszatér a nyárias idő

A hajnali órákban igen csípős, hideg lesz a levegő, de délelőtt gyorsan melegszik az idő. A nagy napi hőingás keringési problémákat, szívpanaszokat, szédülést, rosszullétet okozhat, ezért a szívbetegek a kritikus délelőtti órákat inkább töltsék pihenéssel. A hidegfrontokra és a szélre érzékenyeknek viszont jó hír, hogy a megterhelő időszak után végre kellemesebben fog telni a napjuk.

 

Forrás : www.nlcafe.hu

http://www.nlcafe.hu/otthon/20130514/idojaras-nyar-2013/


A várható heves zivatarok miatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye több térségére narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnap délután.

 

Ezeken a területeken már a következő órákban kialakulhatnak olyan heves zivatarok, amelyeket károkozó szél, illetve jégeső kísérhet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap éjfélig szóló veszélyjelzés szerint jelenleg tizenegy megyében és a főváros területén vannak érvényben figyelmeztetések a várható viharos szél, felhőszakadás, illetve heves zivatarok miatt.

Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád megyében mind a heves zivatarok, mind a felhőszakadás miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Pest megyében és Budapesten csak a várható felhőszakadás, míg Fejér, Somogy és Veszprém megye területén a viharos erősségű széllökések miatt adtak ki ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést.

A nagyobb tavak közül a Tisza-tónál első, a Velencei-tónál, illetve az egész Balatonon másodfokú viharjelzés van érvényben. A másodfokú viharjelzés arra figyelmeztet, hogy a viharos szél magas és hosszú hullámokat okozhat. Csónak, vitorlás és más vízi sporteszköz nem közlekedhet.

A meteorológiai szolgálat a figyelmeztetésében azt írta: vasárnap és hétfőre virradó éjjel az ország északkeleti, keleti harmadán várható több helyen zivatar. Hétfő hajnalban, reggel inkább már csak a keleti határvidéken lehet dörgés, villámlás. Néhol heves zivatar is lehet, amelyet nagyméretű jég, illetve 90 kilométer/óra feletti szél kísérhet. Helyenként felhőszakadásra is számítani lehet.

Vasárnap és hétfőn az északnyugati szelet főként a Dunántúl középső részén és a Duna-Tisza közén viharos széllökések kísérhetik.

 

Forrás: MTI

http://www.hir24.hu/belfold/2013/05/12/vigyazat-itt-a-viharriasztas/

A jövő héten is folytatódik a záporos, zivataros idő, több helyen erős, néhol viharos erősségű széllökésekre is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

 

Hétfőn napközben az északkeleti, keleti tájakat leszámítva ismét többfelé várható zápor, zivatar. Főként a középső területeken heves zivatarok is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 8 és 15 fok között valószínű. A nappali maximumok többnyire 22 és 27 fok között alakulnak, a keleti határ mentén azonban 28-29 fok is lehet.

Kedden többfelé várható zápor, zivatar, napos időszakokra inkább keleten lehet számítani. A minimumhőmérséklet 11 és 17 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 28 fok között alakul.

Szerdán főként a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében várható zápor, zivatar. Szerdán a leghidegebb órákban 10 és 16 fok között alakul a hőmérséklet, napközben 23-28 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön eleinte kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő lehet, napos idő valószínű. Késő délutántól viszont nyugaton megnövekszik a felhőzet és a Dunántúl nyugati felén záporra, zivatarra is készülni kell. A minimumhőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan 23 és 28 fok között alakulnak.

Pénteken is többnyire erősen felhős lesz az ég, többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is lehet. A Tiszántúlon lehet több-kevesebb napsütés. A legalacsonyabb hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 25 fok között alakul.

Szombaton is több helyen valószínű eső, zápor. Zivatarra főként keleten lehet számítani. A minimumhőmérséklet 7 és 14, a maximumhőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.

A felhőátvonulásokból még vasárnap is számítani lehet záporokra. A legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű, mapközben 18-23 fokig emelkedhet a hőmérséklet - olvasható az előrejelzésben.

 

Forrás: MTI / Hír24

http://www.hir24.hu/belfold/2013/05/05/nagy-esok-jonnek/

Négy megyében narancs-, a többiben citromsárga riasztás van.

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat általános előrejelzése szerint a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett többfelé lesz erősen felhős az ég, és több helyen lehet zápor, zivatar.

Késő délután délnyugat felől csökken a felhőzet, este már csak északkeleten számíthatunk csapadékra. A Dunántúlon megélénkül az északnyugati, keleten pedig élénk, időnként erős lesz a délnyugati szél. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19, 25 fok között alakul, de keleten 26, 28 fok is lehet. Késő este 15 és 20 fok közötti hőmérséklet valószínű.

A veszélyjelzés szerint reggel főként a Dunántúl északkeleti részén, Pest megye északi részén, az észak-magyarországi régióban, illetve északkeleten alakulnak ki zivatarok, de átmenetileg a délelőtti órákban meg is szűnhet az országban a zivatartevékenység.

Egy-egy intenzívebb zivatar is lehet, 70 km/h feletti széllel, jégesővel és rövid idő alatt 20-30 mm-t meghaladó csapadékkal.

A valószínűbb forgatókönyv szerint a déli óráktól előbb a Dunántúl középső területein, majd kelet felé fejlődve az ország középső részén, illetve délután, este leginkább Észak-Magyarországon és az Alföld északi felén várható zivatar. Elsősorban az északkeleti országrészben magasabb a kockázata hevesebb zivataroknak, melyeket 80-90 km/h-t meghaladó szél, nagy méretű jég és felhőszakadás (30 mm feletti csapadék) is kísérhet.

Borsod, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Heves megyében van másodfokú riasztás, máshol mindenütt elsőfokú.

 

Forrás: MTI

http://www.hir24.hu/belfold/2013/05/03/ma-is-lesz-egszakadas/?utm_campaign=Megabox%20pilot&utm_source=startlap.hu&utm_medium=default-offers-timeout

Ismét melegszik az idő. Kedden akár a 30 fokot is meghaladhatja a hőmérséklet.

Hétfőn és kedden kevesebb felhőre, több napsütésre, száraz időre készülhetünk. A ragyogó napsütés mellett inkább csak fátyolfelhők jelennek meg az égen. Nyárias meleg lesz, hétfőn 27, kedden 29 fok körüli értékekkel - elsősorban délkeleten kell hőségre számítani, ott helyenként a 30 fokot is meghaladhatja a hőmérséklet.

Szerdán, május 1-jén a Dunántúlon több fokkal visszaeshet a hőmérséklet, míg keleten, délkeleten tovább tombolhat a kánikulai meleg. A megnövekvő gomolyokból főleg északkeleten zivatarok is kialakulhatnak.

Csütörtökön, pénteken és szombaton is marad a nyárias idő, azonban a gyakori gomolyfelhő-képződésből több helyen valószínű zápor, zivatar. Pénteken helyenként erős lehet a déli szél. Folytatódik a nyáriasan meleg idő.

 

Forrás: koponyeg.hu/idokep.hu

http://www.hir24.hu/belfold/2013/04/28/keszuljunk-tombolni-fog-a-kanikula/

Túlnyomóan napos, száraz idő várható, elszórtan lehet egy-egy zápor vagy zivatar.

Hétfőn északkeleten napos időre számíthatunk, de délnyugat felé haladva egyre több gomolyfelhő képződik, a déli óráktól főként nyugaton és délen elszórtan zápor, zivatar is valószínű. A keleti, délkeleti szelet többfelé élénk lökések kísérik, zivatarok idején a szél viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 19 és 23 fok között várható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése szerint kedden többórás napsütés várható, elszórtan lehet zápor, néhol zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb 20 és 23 fok között alakul.

Szerdán napos időre lehet számítani, legfeljebb a keleti határ mentén lehet egy-egy zápor. A leghidegebb órákban 6 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben 21-24 fokig melegedhet a levegő.

Csütörtökön derült, napos, száraz idő várható. A minimumhőmérséklet 6 és 12 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 25 fok között alakul.

Pénteken is napos idő várható, csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 24 és 28 fok között alakulnak.

Szombaton és vasárnap a többórás napsütés mellett helyenként már előfordulhat zápor, illetve zivatar. A szél megélénkül, több helyen erős lökések is lehetnek. Szombaton a minimumhőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. A nappali órákban 25-29 fok közötti maximumértékek várhatók.

Vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

 

Forrás: MTI

http://www.hir24.hu/belfold/2013/04/21/a-jovo-heten-29-fok-is-lehet/

Beköszönt a várva várt, igazi Tavasz

 

Hétfőre száraz idő ígérkezik, hazánk nagy részén több órára kisüt a nap. Délutántól újabb felhősödés kezdődik, de csapadék késő estig még nem várható. A nap folyamán 11-13 fok közé melegszik a levegő – írja az Időkép.

Kedden kisebb eső, záporeső több helyen is kialakulhat, viszont felmelegedés veszi kezdetét: 13-14 fok várható.

Szerdán már enyhébb tavaszi időben lesz részünk, viszont marad a változékonyság: eső, zápor többfelé kialakulhat az országban. Délen akár már 16-18 fokig melegedhet a levegő.

Csütörtökön átmenetileg szárazabb idő várható, majd pénteken és szombaton ismét megjelennek a záporok, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Pénteken már többfelé 20 fok körül is alakul a csúcshőmérséklet.

 

Forrás: Időkép / Hír24

http://www.hir24.hu/belfold/2013/04/08/akar-20-fok-is-lehet-a-heten/

A talaj menti fagy miatt az egész országra, több megyére pedig a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt is figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

 

Késő estétől kedd reggelig sokfelé várható talaj menti fagy, de északon 2 méteres magasságon is számítani kell 0 fok alatti hőmérsékletre.

Emellett kedden ismét többfelé jelentős mennyiségű csapadék várható. Emiatt Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyére citromsárga vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A délnyugati megyékben éjfélig 20-30 milliméternyi csapadék hullhat. A Nyugat-Dunántúlon havazás is valószínű, ám a lehulló hó síkvidéken a talajfelszínen csak átmenetileg maradhat meg – írta a meteorológiai szolgálat.

Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és plusz 2 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 4, keleten 11 fok körül alakul.

 

Forrás: MTI

http://www.hir24.hu/belfold/2013/04/01/eso-fagy-elsofoku-figyelmeztetes/#aktualisdoboz

Nem a következő jégkorszak előhírnöke a hosszú tél. Mások szerint már régóta jégkorszak van.

Jégkorszak elnapolva?

A megszokottnál hosszabb tél nem a következő jégkorszak előhírnöke. Bár jelenleg a Nap viszonylag gyenge aktivitása figyelhető meg, ám az időjárás nem ennek következménye, hanem csupán egy kis „kihágás" – mondta Werner Curdt napkutató.

A Katlenburg-Lindauban lévő Max Planck Intézet munkatársa szerint az északi félteke más régióiban, mint például Szibériában jelenleg melegebb van, mint ahogy ebben az évszakban megszokott. „Alapvetően van összefüggés a Nap aktivitása és a Föld klímája között, ebben semmi kétség nincs. Ha a Nap aktív, sok a látható napfolt. Ezeknek a napfoltoknak a hiánya a gyenge vagy hiányzó aktivitás jele" – mondta a szakértő.

Jó példa erre a 17. század második felében tapasztalt úgynevezett kis jégkorszak. 1650 és 1700 között szinte egyáltalán nem voltak napfoltok, ezzel egyidejűleg pedig nagyon hideg volt a Földön. A pontos összefüggés egyelőre nem tisztázott. A jelenlegi elméletek vitatottak. Werner Curdt abból indul ki, hogy a nagyobb Nap-aktivitással jellemzett időkben a Földre több röntgen- és ultraibolya fény jut, ami csökkenti az atmoszféra áteresztő képességét. Ennek következtében van melegebb. Jelenleg viszonylag kisebb a Nap aktivitása. „Nem gondolom azonban, hogy ez a klímára is hatással van. Csak akkor hat ki rá, ha a csökkent aktivitás kitart évtizedekig" – hangsúlyozta a napkutató.

Vulkáni eredetű lehet a középkori jégkorszak

Tavaly egy nemzetközi kutatócsoport közölte, hogy masszív vulkánkitörések okozták a kis jégkorszakot, a lehűlést pedig a növekvő sarki jégtakaró tartósította. Gifford H. Miller, a boulderi Colorado Egyetem professzorának irányításával egy nemzetközi kutatócsoport fosszílizálódott növényi maradványokat, valamint a gleccserek által szállított üledékeket vizsgált Izlandon és Kanada északkeleti részein. Amikor a lehűlés miatt a jégtakaró terjedni kezdett, maga alá gyűrte, majd foglyul ejtette a növényeket – fosszílizálódott maradványaik radiokarbonos kormeghatározása elárulhatja, hogy mikor játszódtak ezek az események. Ily módon koronként megismerhető e „jégsapkák" mérete, s következtetni lehet a hőmérsékletre is.

Izlandon a kutatók azt kutatták, hogy a gleccserek különböző időszakokban mennyi üledéket szállítottak. Abból következtetni lehet a jégréteg vastagságára. Az így összegyűjtött adatokból a kutatók arra jutottak, hogy a lehűlés hirtelen köszöntött be, valamikor 1250 és 1300 között, majd további hőmérsékletcsökkenés következett be 1430 és 1455 között. Az első lehűlést négy hatalmas trópusi vulkán kitörése okozta, ezek közül az első 1256-ban tört ki.

A későbbi szakaszt az 1452-ben bekövetkezett vanuatu-i vulkánkitörés válthatta ki. A tűzhányók hatalmas mennyiségű kénrészecskéket lövelltek a légkör felső rétegeibe, ezek az aeroszolok visszaverték a napfényt, lehűlést okozva, ám hatásuk csupán néhány évig tartott. Amikor a kutatók az adatokat számítógépes klímamodellbe építették be, kiderítették, hogy ez a rövid, ám intenzív lehűlés elegendő volt, hogy megnövelje a gleccserek kiterjedését. A növekvő jégtakaró pedig több napenergiát vert vissza, s gyengítette a Golf-áramot az Atlanti-óceánban, ami szintén visszahatott az éghajlatra.

Mint korábban írtuk, egy tudóscsoport szerint jégkorszak felé haladunk, amit azonban „semlegesít” majd az emberi üvegházgáz-kibocsátás. Brit, amerikai és norvég kutatók számoltak be arról, hogy a szén-dioxid-kibocsátás miatt később köszönt be a következő jégkorszak. Az előző eljegesedés körülbelül 11,5 ezer éve ért véget. Azt nem tudni, mikor számíthatunk a következőre. A nemzetközi kutatócsoport becslése szerint 1500 éven belül kezdődne az új jégkorszak, ha nem tolódik ki a globális felmelegedés miatt. Ha azonnal megszűnne minden üvegházgáz-kibocsátás, a szén-dioxid szintje akkor is emelkedett maradna legalább 1000 évig. Ez azt jelenti, hogy a jégkorszakba való átmenet később kezdődhet el a számítottnál.

A jég nem „alapállapot” ...

Mindez teljesen logikusnak tűnik, ámde az igazság az, hogy jégkorszak nem lesz, hanem van. Immár mintegy 32 millió éve, és még sokáig nem is lesz vége. Definíció szerint ugyanis akkor beszélünk jégkorszakról, ha a Föld legalább egy pólusa tartósan eljegesedik. Manapság pedig ugye mindkét sarkot tartós jég borítja – mondta korábban az FN24 megkeresésére Török Kálmán geológus, az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) tudományos főmunkatársa. Ettől függetlenül a légkörbe jutó úgynevezett üvegházgázok valóban az eljegesedés ellen hatnak.

A jégkorszakok periodikusan követik egymást. Az eljegesedés mértéke, ideje nagyon változó volt, még egy-egy perióduson belül is voltak/vannak hidegebb és melegebb időszakok, ez utóbbit interglaciálisnak nevezzük. Manapság és az elmúlt néhány ezer évben épp ilyen, jégkorszakon „belüli” interglaciálist élünk – magyarázta a geológus. Érthető emberi tulajdonság, hogy mindig jelen korunk viszonyaihoz mérten szemléljük a világot, ezért nem is meglepő, hogy a legtöbbünk szemében a „mamutok kora” jelenti a jégkorszakot, a jelen pedig az átlagos, „normál” állapotot. Ez azonban nem több mint rossz szóhasználat. Földünk történetében ugyanis az az idő dominál, amikor még a sarkokon sem volt eljegesedés.

Az Egyenlítőig „befagyott”…

A jégkorszakok beköszöntét főként csillagászati periodikák „összejátszása” okozza. A teljesség igénye nélkül: ilyen galaxisunk forgása, a Föld forgástengelyének dőlésszöge vagy éves Nap körüli pályájának módosulásai. Fontos, hogy a légkör vízgőz-, metán- és szén-dioxid tartalma is nagyban befolyásolja az átlaghőmérsékletet. Akár csillagászati okok, akár a gázkoncentráció, akár ezek összeadódása okozza a lehűlést, a folyamat egy idő után önmagát gerjeszti. A fehéren csillogó jég ugyanis visszaveri a napsugarak túlnyomó többségét, így minél nagyobb területet borít hó és jég, csillagunk annál kevésbé képes felmelegíteni a bolygó felszínét – magyarázta Török Kálmán. Ez egész extrém helyzetet is okozhat: 750-580 millió évvel ezelőtt a Föld szinte teljes területét jég borította, a sarkoktól kiindulva egyes helyeken egészen az Egyenlítőig. A világ több tízmillió évig fagyos álomba merült.

Délen könnyebben fagy ...

A jegesedést elősegítő harmadik fontos tényező a lemeztektonika. A jég értelemszerűen a sarkokon alakul ki először, és ha a sarkvidéken éppen szárazföld fekszik, a hó formájában lehullott csapadék összeáll, jéggé préselődik, majd a lehűlés arányában halad az Egyenlítő felé. Ha a viszont a pólus környezetét tenger borítja, és történetesen meleg tengeráramlatok tartják „ostrom alatt”, a jég csak jóval nehezebben, sokkal kisebb területen tud kialakulni és terjeszkedni.

A Golf-áramlat az Egyenlítőn felmelegedett víztömeget észak felé hajtja, hatására például a sarkkörön túl fekvő Murmanszk kikötője egész évben jégmentes, míg Arhangelszké évről évre befagy. Ez a jelenség az Antarktisz környékén teljesen ismeretlen. Jelen jégkorszakunk is a déli féltekén, a Déli-sark környékén kezdődött, amikor az oligocénben, ezelőtt 30-32 millió évvel a Föld déli pólusán lassan kialakult az állandó jégtakaró. Az Északi-sarkot ekkor még nyaranta nyílt tenger borította. Az eljegesedés annyira lassan vált világszintűvé, hogy például a Kárpát-medence éghajlata 10 millió éve még szubtrópusi volt. Erre következtethetünk az alacsonyabb tájakat borító tenger mészkövekben fennmaradt élővilágából.

 

Forrás : FN24

http://fn.hir24.hu/vilag/2013/03/27/jegkorszak-elnapolva/#aktualisdoboz

Bár az ország egy részén még kitartóan havazik, már nem kell sokat várnunk az enyhülésre.

Kedden este még egyértelműen a tél marad az úr az országban. Dél felől jön a következő csapadékhullám, a havazás folytatódik. A fővárosban is kitartóan hullik a hó, ami a hajnali órákig is eltarthat. Akár további 5-10 centi hó is eshet. Az ország útjain viszont lassan normalizálódik a helyzet. A közutakon és a határátkelőhelyeken elrendelt teherforgalmi korlátozások nagy részét feloldották, és délutánra a vasúti közlekedés is sokat javult. A havazás és a csúszós utak miatt azonban a hatóságok továbbra is fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Erre készüljön, aki útnak indul...

A közútkezelő tájékoztatása szerint a főutak többsége már jól járható, de mindenütt télies útviszonyokra számíthatnak az autósok. A Kisalföldön, Vas, Zala, Fejér, Pest, Bács-Kiskun és Heves megyében havazik. Máshol szállingózik a hó, Békés és Csongrád megyében havas eső esik. Országszerte gyenge a légmozgás, de Vasvár, illetve Heves környékéről erős széllökéseket jelentettek. A főutak burkolata országszerte vizes vagy sónedves. Latyakos szakaszokra kell számítani Vas, Veszprém és Somogy megyében, valamint Baja és Szolnok környékén. Zalaegerszeg térségében viszont jégbordás, Kiskőrösnél hóbordás szakaszok lassítják a haladást.

Kedd délután Pintér Sándor belügyminiszter a határforgalom részleges korlátozását is feloldotta. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a határátkelőhelyeken és az autópályákon megindulhat a forgalom.


Fotó: Hír24

Tyúklépésben érkezik a tavasz...

Jelenleg két megye - Komárom-Esztergom és Békés - kivételével az ország egész területén elsőfokú figyelmeztetések vannak érvényben a havazás, illetve a hófúvás miatt. Az Időkép előrejelzése szerint szerdán északon, északkeleten várható még hó. Borsod, Heves és Nógrád megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A többi országrészben havas esőre, esőre vált majd a csapadék. Még marad a hideg idő, viszont mérséklődik a szél.

Csütörtökre némileg enyhül már az idő, de helyenként kisebb havazás, hózápor, havas eső, eső is előfordulhat. Hajnalban a Dunántúlon még erősen fagyhat, viszont délen, délkeleten már érezhető lesz az enyhülés.

A hét utolsó napjaira aztán visszavonulót fúj a tél. Tavasziasabb hőmérsékletű (6-12 fok) , de továbbra is változékony, csapadékos időre számíthatunk. Vasárnap a szél is megerősödhet és záporok is előfordulhatnak.

Egyre nagyobb gondot okoz a belvíz...

Tovább nőtt a belvízzel elárasztott területek nagysága az országban, amely már megközelíti a 80 ezer hektárt. Az olvadás követően tovább nőhet az elöntött területek nagysága - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Ezért 25 szakaszon első, 27 szakaszon másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben - olvasható az Időkép.hu-n.

 

Forrás : Hír24

http://www.hir24.hu/belfold/2013/03/26/hamarosan-gyoz-a-tavasz/#aktualisdoboz

Elakadt, megcsúszott autók lassítják az előrejutást több nyugati úton, az M6-os és az M5-ös sem járható akadálymentesen.

Mára és holnapra 11 megyére és Budapestre adtak ki figyelmeztetést, mert akár 25 centi hó is hullhat, és hófúvások is okozhatnak gondokat. A Dunántúlon egyre nő a kisebb-nagyobb balesetek száma. Érdemes indulás előtt tájékozódni folymatosan frissített hírünkből, illetve az Útinform honlapjáról:

Lezárták az M5-öst Szeged felé, Kecskemét és Kiskunfélegyháza között egy keresztbe fordult kamion miatt. Torlódásra kell számítani a 92-es kilométernél.

Megcsúszott és keresztbe fordult egy kamion az M6-os bal oldalán a 135-ös kilométerénél, ezért csak fél pályán lehet közlekedni Paks térségében.

Az M6-os jobb oldalán, a 120-as km-nél, a dunaszentgyörgyi pihenőhelynél két kamion összeakadt, majd megpördültek. Az egyik jármű tűzveszélyes anyagot szállít, de nem sérült meg.

Az M6-os összességében járhatónak mondható, de végig jeges-csúszós, ezért aki teheti, ne induljon útnak, mert nem biztos, hogy célba ér.

Az M43-as Budapest felé vezető oldalán Szeged határában a régi 5-ös út és az M5-ös között is keresztbe fordult kamion miatt van lezárás. Az 5-ös útra terelik a forgalmat.

Az 55-ös úton Pörbölynél, illetve az alsónyéki elágazásnál személygépkocsik csúsztak árokba.

Lezárták a 6-os és a 65-ös út kereszteződését elakadt autók miatt.

Járhatatlan a 65-ös főút egy Szakálynál keresztbe fordult nyerges vontató miatt. A 65-ös úton Hőgyésznél három kamion is keresztbe fordult, jelenleg csak a kapaszkodósávon lehet haladni.

Somogy megyében három baleset is történt: a 610-es úton Kaposmérőben egy órán belül kettő is, illetve Kaposváron a  füredi csomópontban a 67-es út és a 610-es út kereszteződésénél. Mernyénél a 67-es úton egy hókotró tehergépkocsiba hátulról belehajtott egy személygépkocsi.

Egy órán belül három baleset történt Bács-Kiskun megyében. Egy személygépkocsi az 55-ös úton az árokba hajtott, a járműben az utas sérült meg. Egy másik autó Hajós és Császártöltés között borult árokba, erről a helyszínről szintén az utast kellett kórházba szállítani. Foktő és Kalocsa között egy személygépkocsi elütött egy kerékpárost, őt is kórházba szállították.

Szlovén kamionstop, zalai szükségparkolók...

Csak a szlovén kamionok léphetnek ki a szlovén határon, meghatározatlan ideig. A személyautó-forgalom továbbra is zavartalan.

Az M6-osról és az M7-esről valamennyi kamiont, az M3-asról és az M5-ösről pedig a Szlovéniába tartókat tiltották ki átmenetileg. Nem közlekedhetnek a kamionok a 86-os főút zalai szakaszán sem.

Az M7-esen és az M70-esen minden pihenőhely és a kamionterminálok is megteltek. Letenye és Lenti térségében szükségparkolóhelyeket jelöltek ki, ott még 600 kamiont tudnak fogadni. A veszélyes árut szállító teherautókat külön helyezik el.

Zalában egyébként 11 óra óta havazik. A megyében akár 15 centi friss hó is hullhat, az északkeleti szél pedig várhatóan estétől megerősödik és hófúvást okozhat.

A MÁV-nál is vannak már késések

Kaposvári, szombathelyi, bajai vonatok 5-30 perc csúszással járnak. Az aktuális késéseket meg lehet nézni a  MÁV Start oldalán. 

Friss információk a hóhelyzetről még innen:

www.met.hu

www.katasztrofavedelem.hu

www.police.hu

www.kozut.hu

Ha valaki bajba kerül, vagy tudomása van arról, hogy valakinek segítségre van szüksége, hívja a katasztrófavédelmet a 105-ös számon.

 

Forrás : MTI

http://www.hir24.hu/belfold/2013/03/25/egyre-nehezebb-a-kozlekedes-a-dunantulon/

Egy újabb megyére adott ki első fokú figyelmeztetést, több helyen pedig másodfokúra emelte korábban kiadott figyelmeztetéseit a meteorológiai szolgálat. Egyre több a baleset az utakon. Aki tudja, kerülje az M6-ost!

Hétfő délelőtt a hófúvás miatt már Heves megyére is kiadták a citromsárga, vagyis első fokú figyelmeztetést. Ezzel együtt 11 megyében és Budapesten vannak érvényben figyelmeztetések a havazás, illetve a várható hófúvás miatt.

Narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van Tolna és Baranya mellett Somogy és Fejér megyében is. Tolna megyében a havazás és a hófúvás miatt is másodfokú figyelmeztetést rendeltek el. E szerint a 24 óra alatt lehulló hó mennyisége akár a 25 centimétert is elérheti, továbbá erős hófúvásra is készülni kell, a viharos szél a friss hóval fedett területeken magas hótorlaszokat emelhet.

Vas, Veszprém, Zala, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében, valamint Budapesten a havazás,  a hófúvás miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.


Fotó: Neményi Márton

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délelőtt figyelmeztető előrejelzésében azt írta: az élénk, időnként erős északkeleti szél több helyen képes lesz hordani a lehullott havat, ami jellemzően gyenge hófúvást okoz, a látótávolság várhatóan nem csökken jelentősen. Hétfő estig főképpen Tolna és Baranya megyében, majd estétől kedd hajnalig az Alföld északi részén (Jász-Nagykun-Szolnok megyében és környékén, Pest megye déli részén) lesz erős a szél, így magasabb hóbuckák is kialakulhatnak.

Kedd reggelig főként a Dunántúl középső és déli részén, illetve az Alföld északnyugati részén 15-25 centiméteres hótakaró alakulhat ki. Keleten, délkeleten vegyes formájú csapadék valószínű, északnyugaton, a Kisalföld térségében pedig kevesebb hóra lehet számítani.

Kedden napközben inkább csak megszakításokkal valószínű gyengébb havazás, de késő délutántól nyugat felől újabb hullámban várható hó. Kedden napközben veszít erejéből a szél, és a vastagabb hóval fedett területeken inkább csak mérsékelt, élénk légmozgás várható – írta a meteorológiai szolgálat.


Fotó: MTI / Varga György

Több megyében is havazik

Az Útinform hétfő 12.00 órai összesítése szerint a Dunántúlon Vas és Zala megyében, Tapolca és Veszprém környékén, a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön esik vagy szállingózik a hó, intenzív havazást a társaság útellenőrei a Mecsekből jeleztek.

A közútkezelő munkagépei folyamatosan dolgoznak, így a fő- és mellékutak általában nedvesek Vas, Tolna és Baranya megyében, Baja közelében azonban már latyakosak, hókásásak, havasak.

A közútkezelő arra kéri az autósokat, hogy a havazásban érintett területeken fokozott óvatossággal vezessenek, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, különösen, ha Baranya vagy Tolna megyében kelnének útra, mivel ezeken a területeken a délután folyamán hófúvásos szakaszok alakulhatnak ki a várható viharos erejű széllökések miatt.

OKF : Indulás előtt mindenki tájékozódjon...

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn délután ismételten felhívta a figyelmet, hogy indulás előtt mindenki tájékozódjon az időjárásról és az utak állapotáról, továbbá figyelje a hatóságok tájékoztatóit. Ezzel együtt felhívta a figyelmet, hogy az utakon lassabb közlekedésre és fennakadásokra kell készülni.

Egyre több az elakadt autó, járhatatlan út. Részletek itt:

 

Forrás : MTI

http://www.hir24.hu/belfold/2013/03/25/ujabb-riasztas-akar-25-centi-ho-is-hullhat/#aktualisdoboz

Havazásra, hófúvásra figyelmeztetnek.

Akár 10 centi hó is eshet
Március végén is igazi téli időben lesz részünk (MTI)

Vasárnap főként délnyugaton, nyugaton fordulhat elő hószállingózás, havazás, míg északkeleten eleinte napos időre van kilátás. Többfelé megélénkül, időnként megerősödik az északkeleti, keleti szél. Napközben is hideg lesz: -4 és 2 fok között alakul a hőmérséklet – írja az Időkép.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat citromsárga, azaz elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki több (Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Zala) megyére vasárnap éjfélig, melynek értelmében gyenge hófúvásra (a friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet) és havazásra (24 óra alatt 10 cm-t meghaladó friss hó hullhat) figyelmeztetnek.

Autósoknak:

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának vasárnap 7.00 órai összesítése alapján a Dunántúl jelentős részén változó intenzitással havazik, ám ez nagyobb fennakadást egyelőre nem okoz a közúti közlekedésben. A közlekedők ugyanakkor több térségben is, főleg a mellékúthálózaton, találkozhatnak téliesebb útviszonyokkal.

A Dunántúl déli, középső, nyugati és északnyugati részén, továbbá Solt környezetében havazik vagy szállingózik a hó, az ország többi részén nincs csapadék. A Dunántúl déli részén, továbbá a Duna vonalától keletre több helyen is közepes erősségű a légmozgás. Erős szelet jelentettek Kaposvár, Dabas, Szikszó és Gyomaendrőd környezetéből. A főutak burkolata a csapadékos területeken általában sónedves, Zalaegerszeg, Pécs és Szekszárd környékén latyakos, ugyanakkor Veszprém megyében és Tamási térségében havas. A mellékutakon egyelőre téliesebbek az útviszonyok, a Dunántúlon sok helyen havasak, Harkány környezetében a reggeli fagyok miatt jegesek az alsóbbrendű utak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szinte összes üzemmérnöksége II. fokú téli tisztántartási készenlétben látja el feladatait, vagyis továbbra is 12 órás váltott műszakokban, folyamatosan dolgoznak a cég szakemberei és munkagépei. A reggel 7.00 órai állapot szerint közel 100 munkagép és mintegy 400 üzemmérnökségi dolgozó vett részt a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákban. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri az autósokat, hogy a havazásban érintett területeken fokozott óvatossággal vezessenek, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról.

A további kilátások...

Hétfőn már egyre több helyen alakulhat ki havazás, délkeleten ónos eső, havas eső is előfordulhat. Erős lökések kísérhetik az északkeleti szelet, így helyenként hófúvás is kialakulhat. Hideg marad az idő, -4 és 2 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Kedden folytatódik a borongós idő, sokfelé várható havazás, az élénk, olykor erős északkeleti szél pedig hófúvásokat okozhat. Igazi téli időben lesz részünk, az ország nagy részén napközben is fagypont körül alakul majd hőmérséklet: -3 és 0 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk.

Szerdán is többfelé várható még csapadék, -4 és 1 fok körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtöktől csapadékosabb, de egyre enyhébb időjárásban lehet részünk.

Az előrejelzések szerint húsvétra már megérkezik a meleg: 10-14 fok közötti hőmérséklet várható.

 

Forrás: met/Időkép/Hír24

http://www.hir24.hu/belfold/2013/03/24/akar-10-centi-ho-is-eshet/

Szeles, kellemetlenül hideg időben lesz részünk a hétvégén, helyenként napközben is fagyni fog.

 

Szombaton északkeleten, keleten túlnyomóan napos idő ígérkezik, másutt azonban erősen megnövekszik a felhőzet, csak kevés napsütés lehet. Számottevő csapadék nem várható, csak néhol lehet hószállingózás. Az északi, északnyugati szelet pénteken még sokfelé kísérik viharos lökések, majd délutántól jelentősen mérséklődik a légmozgás. Éjszaka és szombaton napközben már csak északkeleten erősödhet meg az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -7 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton többnyire 0 és +6 fok között várható, de északkeleten ennél kissé hidegebb, délnyugaton pedig néhány fokkal enyhébb idő valószínű.

Vasárnaptól szerdáig borongós, télies idő valószínű, többfelé több alkalommal havazással, hószállingózással, délkeleten, keleten havas esővel, esővel. A déli tájakon várható a nagyobb mennyiség, akár 10 cm körüli hó. Az időszak alatt élénk, néhol erős lesz az északkeleti szél. A hőmérséklet reggelenként -5, délutánonként 0 fok körül alakulhat.

Jelentősebb felmelegedésre csak Húsvét hétvégétől számíthatunk.

 

Forrás: met.hu/köpönyeg.hu/Időkép.hu/

http://www.hir24.hu/belfold/2013/03/22/10-centimeter-ho-is-hullhat/#aktualisdoboz

Még két dermesztő hajnalt kell túlélni, aztán visszavonulót fúj a tél. Számottevő havazás már nem várható.

 

Szombat reggel még 9 megyében van érvényben hófúvás miatti figyelmeztetés, de már csak a legenyhébb, citromsárga színű. Leginkább a Dunántúlon, a Duna-Tisza-köze nyugati részén és az északkeleti határ közelében fordulhatnak elő kisebb hóátfúvások. Ezek délelőtt a Dunántúl nyugati felén, majd délutánra várhatóan országszerte megszűnnek. Az eleinte borult területeken is lassan felszakadozik a felhőzet, az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A Dunától keletre kisebb területen kialakulhat még időnkénti havazás. A hőmérséklet kora délután -1, +4, késő este -2, -8 fok között alakul.

Vasárnap folytatódik a napos idő. Csapadéktól nem kell tartani. A délkeleti szél viszont többfelé megerősödik. A hőmérséklet kora hajnalban -7, -12 fok között alakul, de egyes szélcsendes, derült, vastag hóval borított tájakon -15 fok alá is hűlhet a levegő. A napi maximumok 0, +7 fok között lesznek.

Hétfőn átveszik a főszerepet a felhők. Elsősorban a Dunántúlon és a középső területeken valószínű eső, zápor. Az Északi-középhegységben ónos eső is lehet. A délkeleti szél többfelé erős lesz. A hőmérséklet hajnalban 0, -11, kora délután 2, 8 fok között alakul.

Kedden már hosszabb-rövidebb időre több helyen kisüt a nap. Eső, zápor azonban továbbra is előfordulhat. A nyugati szél néhol viharossá fokozódik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 1, 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7, 13 fok között alakul.

 

Forrás : Met.hu/Hír24

http://www.hir24.hu/belfold/2013/03/16/lassan-legyozi-a-tavasz-a-telet/#aktualisdoboz

Mérséklődik a szél, de marad a hideg, télies idő. Akár -15 fok is lehet szombatra virradó éjszaka.

 

Szombaton reggel kemény fagyra ébredhetünk: a vastag hóval borított tájakon -17, -15 fokig süllyedhet a hőmérő higanyszála. Napközben is hűvös, de már száraz időre van kilátás.

Vasárnap napközben nyugaton megnövekedhet a felhőzet, de csapadék már nem várható. Északnyugaton megerősödhet a délkeleti szél. Hajnalban helyenként akár -15°C alá is csökkenhet a hőmérséklet, míg napközben 0 fok körüli hőmérséklettel kell számolni.

A jövő hét elejétől aztán ismét visszatér a változékony, tavaszi idő. Kedden egy hidegfront hozhat záporokat, de jelentős lehűlést nem okoz majd.

 

Forrás: koponyeg.hu/idokep.hu

http://www.hir24.hu/belfold/2013/03/15/dermeszto-hideg-jon/#aktualisdoboz

Gigadugók, hószörnyek, tehetetlenség és hosszú, hidegben töltött órák – az autópályán rekedtek lassan fellélegezhetnek, ám elzárt utakból, áram nélkül maradt háztartásokból továbbra sincs hiány. Lesznek, akik ismét nehéz éjszakára számíthatnak.

A hó tehet mindenről!
(MTI)

Március 15. este - Ez van

A Dunántúl felszabadulóban, a két mumus sztrádán, az M1-esen és az M7-esen megindult az élet, egyre több szakaszon lehet gond nélkül haladni. A rendőrség honlapján közölte: az M1-es autópálya Győr és Hegyeshalom közötti szakasza minkét oldalon járható. Tata és Budapest között a sztráda főváros felé vezető szakaszát is megnyitotta a rendőrség. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság péntek este azt a tájékoztatást adta, hogy az a rendőrök Győrnél, M1-es autópályáról a hóátfúvások miatt levezetik a feltorlódott kamionokat. Hét járművet rendőri felvezetéssel irányítottak át az 1-es főútra. Az első kamionok már megjelentek a város határában, azokat még további tíz tehergépjármű követi.

Közben az 1-es főút Pest megyei szakaszán több mint száz, hóban rekedt járművet, közöttük buszokat állítanak konvojba a rendőrök, hogy az M1-es autópályán visszakísérhessék azokat a budaörsi hipermarketek parkolójába. A rendőrség azt ígéri, a megye útjairól mindenkit biztonságos helyre juttatnak, szükség esetén elszállásolásukról is gondoskodnak. A didergő utazók egyébként a hipermarketben kialakított melegedőben várakozhatnak, napközben volt olyan időszak, hogy 1500-an voltak ott egyszerre.

Időközben több főút is fellélegezhetett, és egy hajszálnyit a vasúton is jobbnak tűnik a helyzet, legalábbis, ami az elővárosi vonatokat illeti. Mindemellett a legtöbb vonalon – az észak-alföldi, az északkeleti térségben, valamint a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Szombathely-Székesfehérvár és a Budapest-Pécs vasútvonalon - még mindig többórás várakozásra kell számítani. Hajdú- Biharban már „csak” négy település van áram nélkül és a vízszolgáltatás is helyreállt. Szabolcsban ezt a problémát legkorábban szombat reggel tudják orvosolni a szakemberek. Ezt a miniszterelnök jelentette be korábban.

Ez volt ...

Már kora reggel tudható volt: nehéz nap elé nézünk. Késő délutánig az autópályáké volt a főszerep, fókuszban az M1-essel és az M7-essel. Több száz autó vesztegelt, az élet gyakorlatilag megállt, voltak, akik legalább 20 órát húztak le az ítéletidőben. A pánikhangulat a levegőben lógott, aki tehette, benzinkutakon, út menti gyorséttermekben húzta meg magát, sokadmagával együtt. Volt olyan töltőállomás, melynek készletét az éhes autósok gyakorlatilag „megsemmisítették”. Többen attól tartottak, újabb éjszakát kell a hidegben tölteniük. A szerencsétlenül járt utazók között volt terhes kismama, transzplantáción átesett férfi, cukorbetegek, és persze számos kisgyerek, csecsemő. Állítólag minden hókotrót munkába állítottak, ám úgy tűnt, csak kevés ért célt: egy részüket a hó igázta le, míg a többi az utakat ellepő járművek miatt nem tudtak haladni. Azokra az utakra pedig, amelyeket valamilyen csoda folytán mégis sikerült letakarítania a gépeknek, a viharos szél kacagva, pillanatok alatt visszafújta a havat.

Délután megérkeztek az osztrák hókotrók is, és nyugat felől kezdték tolni a havat az M1-esen. A sógorok munkáját a miniszterelnök külön megköszönte.

A rendkívüli hóhelyzet miatt késő délelőtt Pintér Sándor belügyminiszter, Bakondi György az OKF főigazgatója és Papp Károly, országos rendőrfőkapitány sajtótájékoztatót tartott. Megerősítették: valóban több száz jármű esett a hó fogságába az M7-es, még inkább az M1-es autópályán. A belügyminiszter azt nyilatkozta, erőfeszítéseik tovább tartanak, mint gondolták, de igyekeznek minél előbb felszámolni a problémát. Több tucat települést zárt el a hó a külvilágtól, rendre 150 felett mozgott a járhatatlan utak és az áram nélkük maradt települések száma. Bónuszként öt vasútvonalon haldoklott a közlekedés, egy időre „elveszettünk” egy határátkelőt és egy kikötőt is. Az adatok a nap folyamán nem mondhatni, hogy bíztatóan alakultak.

Az áramkimaradások miatt több régióban szünetelt a mobilszolgáltatás is. A Vodafone azt közölte, úgy kíván segyteni ügyfeleinek, hogy a vészhelyzet során lebonyolított hívások költségeit jóváírja. A Magyar Telekom is minden mobilos ügyfele számára ingyenes perceket biztosít a március 15-i, pénteki napon folytatott beszélgetésekből.
Mindkét mobilszolgáltató jelezte, hogy a jóváírás részleteiről később, várhatóan a jövő héten ad bővebb tájékoztatást.

Úgy tűnt, Szócska Miklós egészségügyi államtitkár üzenete, miszerint a hó fogságában rekedtek melegítsék egymást, valamint a Belügyminisztérium mentőövként kiküldött, felkiáltójeles „segítünkje” finoman szólva is kevésnek bizonyult, az emberek saját kezükbe vették az irányítást. Ahogy az lenni szokott, az emberek a Facebookon adtak hangot nem tetszésüknek, egyúttal tettek, vettek és szervezkedtek: volt aki szendvicset, meleg italt, kávét vitt a bajbajutottaknak, akadtak, akik vontatni indultak, vagy éppen szállást ajánlottak.

A sok segítség ellenére többen kórházba kerültek, köztük gyerekek is. Mentőhelikopter vitt el az M1-esről mások mellett egy kisfiút és egy nyolc hónapos csecsemőt is, és kis híján kisbaba is született a hó uralta autópályán.  A kismama még az éjszaka kezdett vajúdni, végül sikerült időben kórházba vinni. A nő egészséges kisfiúnak adott életet.

A miniszterelnök esti sajtótájékoztatóján türelemre intette azokat, akik még mentésre szorulnak, az akkori adatok szerint  155 embert. Nem sokkal Orbán Viktor előtt a belügyminiszter is megszólalt, Pintér Sándor azt mondta, minden bajbajutottat kiszabadítanak a hó  fogságából.

A nap fontosabb történéseit percről percre (benne többek között Gyurcsány Ferenccel a fenyőfában és Semjén Zsolttal a lovon) itt olvashatják.

 

Forrás : Hír24

http://www.hir24.hu/baleset-bunugy/2013/03/15/a-ho-tehet-mindenrol/

Kritikus – mondja a közút. Katasztrofális – nyilatkozott az autópályakezelő a kialakult helyzetről. A Dunántúl megadta magát, az autópályák bebörtönözték a közlekedőket. Se előre, se hátra. Se ki, se be.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság utolsó, reggeli tájékoztatása szerint országszerte gondokat okoz a rendkívüli időjárás miatt. Rendőrök, katasztrófavédők, katonák, mentők és közútkezelők dolgoznak. Ennek ellenére úgy fest, a hó nyerésre áll, a munkagépek sorra elakadnak, ahová mégis elérnek, a szél gondoskodik róla, hogy a hó pillanatok alatt visszakerüljön oda, ahová nem kéne: az útra.

Veszprém, Komárom-Esztergom és Somogy megye "pirosban úszik", de Győr-Moson-Sopron, Vas, de Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sem rózsás a helyzet, van ahol a méteres hótorlaszok, míg máshol az áram hiánya okoz gondot. Utóbbi területeken narancssárga riasztás van érvényben.

Baj van. Riadó van.

A rendkívüli hóhelyzet miatt késő délelőtt saktótájékoztatót tartott a katasztrófavédelem. Az eseményen Pintér Sándor belügyminiszter, Bakondi György az OKF főigazgatója és Papp Károly, országos rendőrfőkapitány ismertette a részleteket. A belügyi tárcva megerősítette: több száz jármű esett a hó fogságába az M7-es, még inkább az M1-es autópályán. Elmondta, erőfeszítéseik tovább tartanak, mint gondolták, igyekeznek minál előbb felszámolni a problémát.

Pintér Sándor riadót rendelt el a rendőrség egységei és a katasztrófavédelem állománya körében. A szél többfelé viharos, és helyenként három méteres hótorlaszokkal kell megküzdeni. Már lánctalpasokat is bevetettek, de még a terrorelhárítás egységeit is.

Az Országos Katasztrófavédemi Főigazgatóság vezetője elmondta, embereik folyamatosan dolgoznak a rendőrökkel, a katonákkal és a közút embereivel karöltve. Jelenleg összesen 57 település van elzárva a külvilágtól és több mint száz út járhatatlan. Továbbá öt vasútvonalon komoly gondokat okoz a hó, és le kellett zárni egy határátkelőt is, mindemellett 160 olyan településről tudnak, ahol nincs áram. utóbbi probléma elsősorban a Zala és a Szabolcs megyeieket érinti.

Bakondi György elmondta, az M1-esen és az M7-esen összesen 227 melegedőhelyet alakítottak ki és a kiküldött 20 melegedőbusz is célt ért. Beszámolt arról is, nyugati szomszédunk hómarókkal igyekszik segíteni hazánknak, az osztrák gépek Hegyeshalomnál lépik át a határt. Az érintetteknek addig is igyekeznek ételt, meleg italt és benzint vinni. Az OKF vezetője azt kéri, akinek elakadt a járműve, ne szálljon ki,mert az erős, viharos szél miatt ez veszélyes lehet.

Az OKF - ígérete szerint - óránként tájékoztatást ad a helyzetről. A szolgáltatókkal egyeztetve sms-eket küldtek/küldenek, ebben röviden leírják, mit tegyünk és ne tegyünk ha elakadnánk a hóban.

Menekülttábor a benzinkúton...

És valóban, az M1-es autópálya valóságos börtönné vált, rengetegen vesztegelnek hosszú órák óta a sztrádán. Fekete Dávid, énekes a Hír24-nek elmondta, ő barátaival csaknem 20 órája esett a hó fogságába Bábolnánál. Hókotrót egy darabot sem láttak ez alatt, és szinte biztos benne, ma is a kocsiban kénytelenek éjszakázni. Mint mondja, félelmetes, ami történik, mindenhol autók, kamionok állnak, idősek, családok, gyerekek, bármiféle segítség nélkül. Az énekes szerint olyan pletykák is szárnyra kaptak, miszerint egy nő az éjszaka megszült az egyik járműben. Beszélt arról is, hogy az autópályán ragadtak között vannak cukorbetegek, ők azért aggódnak, mert félő, nem jutnak hozzá az inzulinjukhoz.

Fekete Dávid társaságával több kilométert gyalogolt egy benzinkútig, mint mondta, a töltőállomás gyakorlatilag menekülttáborrá vált, aki tehette és volt ereje odáig elmenni, ott próbálja átvészelni a következő órákat. Enni és innivalót is itt tudnak csak venni az emberek, a közelben nincs semmi. Ezt sem tehetik meg sokáig, a készletek vészesen fogynak. Fekete Dávid elmondta, ők még a szerencsésebbek közé tartoznak, hiszen 3-4 kilométerre voltak a benzinkúttól, vannak, akiknek ennél jóval nagyobb távolságott kell/kéne megtennie, hogy élelemhez jussanak.

 


Fotó: Vajda János

Egymást mentik a sofőrök

Munkatársunkat, Jámbor Esztert is az M1-es ejtette foglyul, több mint 20 órája. Mint mondta, hajnalban úgy tűnt, ott az a bizonyos fény az alagút végén, a tűzoltók ugyanis átvágták a szalagkorlátot, így a járművek vissza tudtak fordulni. Vissza tudtak, de az öröm nem tartott sokáig. Néhány kilométerrel odébb, Tatabányánál ismét feltorlódtak a kocsik, kamionok, közülük többen el is akadtak. Az út menti gyorséttermek megteltek. Jámbor Eszter szerint az a legrosszabb, hogy nem tudják, mire számíthatnak, semmiféle tájékoztatást nem kapnak erről. Az autósok egymást "mentik", bikázzák be és húzzák ki innen-onnan, telefonszámot cserélnek, hogy tudassák, ha éppen sikerült bármerre egérutat nyerniük.

Hókotrót ő sem látott túl sokat, mindössze három darabot az elmúlt 17 órában, persze egyiket sem „bevetés közben”. Mint mondta, láthatóan gondot okoz, hogy járművek teljesen ellepték a leállósávot, a tűzoltók nem győzik arrébb terelni őket, mondván, a mentésben résztvevők így nem tudnak haladni gépeikkel. Munkatársunk szerint a sofőrök – bár eleget tesznek a kérésnek – néhány perc múlva visszaállnak kiszemelt helyükre.

Eltakarítanák, de nem jutnak oda...

Kerestük a Állami Autópálya Kezelő Zr.t-t, hogy megtudjuk, mégis, mi a helyzet a sztrádákon, hány munkagépet vetettek be, és miért nem látja azokat senki bevetés közben, aki a pályán ragadt. Béni Gyöngyi, szóvivő a Hír24-nek azt mondta, katasztrófahelyzet alakult ki. Már csütörtökön szolgálatba állították minden emberület és gépüket, ám azok sorra elakadnak, amelyik nem, az nem tud haladni az úton álló, a már említett leállósávokban vesztegelő járművektől. Mint mondta, ez okozza a fő problémát.

Az ÁAK a kritikus időjárási és forgalmi helyzet miatt visszamenőleg, csütörtökön 14 órától díjmentessé tette a hazai díjköteles autópálya-szakaszokat. Azoknak, akik az autópályán rekedtek, és közben lejárt az úthasználati jogosultságuk, azaz az e-matricájuk, nem kell büntetést fizetniük.

A gép letakarítja, a szél visszafújja

Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője közölte: A Dunántúlon a legkritikusabb a helyzet, így azt kérik, arrafelé senki se induljon útnak. Mint mondta, ezen a területen hóátfúvások nehezítik a munkát, méghozzá egybefüggő, nagy területen. Vagyis, amint takarítják a havat, a szél pillanatok múlva visszafújja azt az útra. A fő- és mellékutakat jelenleg 700 munkagéppel járják, sőt, egy hómarót elindítottak Pannonhalmáról az M1-es felé, hogy segítsenek az autópályakezelőnek.

 

Forrás : Hír24

http://www.hir24.hu/baleset-bunugy/2013/03/15/tomegek-a-ho-fogsagaban/#aktualisdoboz

Keresés