Botlás a siker kapujában

A magyar férfi-kézilabdaválogatott két góllal kikapott Szlovéniától az Eb középdöntős meccsén, és már nem juthat a négy közé.

A magyar férfi-kézilabdaválogatott két góllal kikapott Szlovéniától az Eb középdöntős meccsén, és már nem juthat a négy közé.

A magyar férfi-kézilabdaválogatott rettentő fontos találkozó előtt állt. Császár Gáborék Szlovéniával találkoztak az Eb középdöntőjében, a négy közé jutáshoz győzni kellett az Izland elleni vereség miatt.

A csoportból a spanyolok keddi, Izland elleni sikerükkel már továbbjutottak, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, de a kontinenstornán magukat alulmúló franciákat 29-22-re legyőző és egyben búcsúztató Horvátország került lépéselőnybe, nem is kicsibe, a magyar vereség az ő elődöntőjüket jelentette volna.

A mérkőzés összefoglalója:

Sajnos a magyar válogatott fizikailag és mentálisan is tompának tűnt, a szlovénok rögtön a kezdés után elhúztak.

Ekkor azonban sem a tévé előtt ülő, sem a helyszínen drukkoló magyarok nem gondolták, hogy ez marad a helyzet a meccs végéig.

A mindenáron győzni akarás sem védekezésben, sem támadásban nem látszott, kapusaink pedig nem tudtak gátat szabni a góloknak.

A szünetben csak egy góllal mentek a szlovénok, esély nyílt a fordításra, de nem tudtunk élni vele. Ennek ellenére a hajrá előtt a két, egészséges önbizalommal játszó magyar, Putics és Krivokapics révén újra egálközelbe kerültünk, de nem sikerült az egyenlítés, 32-30-ra kikaptunk.

Mindez azt jelenti, hogy szerda este a horvátok már elődöntősként játszhatnak velünk, a magyar válogatott számára a mérkőzés tétje az első hatba kerülés.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány: "Kellemetlen ellenféllel találtuk magunkat szembe. Védekezésben és támadásban elmaradtunk a várakozástól, a kapuscserék sem hoztak eredményt. Türelmetlenek voltunk a hajrá előtt, ezért nem tudtuk megfogni a szlovénokat, akik frissebbek voltak nálunk."

Eredmények - Férfikézialbda-Eb, középdöntő, újvidéki csoport
Magyarország-Szlovénia 30-32 (13-14)
Gólszerzők:
illetve Putics 7, Császár 5/1, Krivokapics 4, Iváncsik G. 3, Mocsai 2, Harsányi 2, Zubai 2, Ancsin 2, Ilyés 1, Szöllősi 1, Laluska 1, illetve Gajic 13/4, Dolenec 5, Zorman 3, Miklavic 3, Dobelsek 2, L. Zvizej 2, Mackovsek 2, Spiler 1, M. Zvizej 1
Horvátország-Franciaország 29-22
Spanyolorzság-Izland 31-26
A középdöntős csoport állása:
1. Spanyolország 7 pont (már elődöntős)
2. Horvátország 6 (már elődöntős)
3. Szlovénia 4
4. Magyarország 3
5. Izland 2
6. Franciaország 2
A magyar férfi kézialabda-válogatott kerete
Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)
Jobbszélső: Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Krivokapics Milorad (Cimos Koper, szlovén), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (Flensburg, német)
Irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Nagy Kornél (Dunkerque, francia)
Beállók: Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Ilyés Ferenc (MKB Veszprém), Putics Barna (Gummersbach, német)
Balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged)
Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos


Az alábbiakban olvashatják élő szöveges közvetítésünket:

MAGYARORSZÁG-SZLOVÉNIA 30-32 (13-14)

60. PERC: VÉGE a mérkőzésnek, Szlovénia-Magyarország 32-30, az elődöntő elúszott, a csoportunkból Spanyolország és Horvátország jutott a négy közé.

58. PERC: Fazekas ziccert fog, végre! Sajnos hiába, a szlovénok futószalagon kapják a büntetőket, ugyanúgy lövöldözik be őket, hoppá, Gajic kihagyja! (29-32).

56. PERC: A szlovénok már az idővel is játszanak, a hatgólos Putics Barna tarthatatlan, de hiába... Gajic kapufára lövi a büntetőt, a kipattanó az övé, belövi, egytucatnál jár... (28-31).

53. PERC: Lesz-e még ilyen sanszunk? Kimaradó helyzetek, meg nem adott büntető, megint megnő a hátrány (27-30).

51. PERC: A szlovénok kezdenek megremegni, a magyar tábor a pálya felé nyomul, a játékosok is belekezdenek a hajrába, Iváncsik lépett meg! Időkérés, Mocsai: "Egyszerűen játsszunk, szorítsuk ki őket!" (26-27).

50. PERC: A vasgyúró Krivokapiccsal és a belelendülő Puticcsal nem bírnak a szlovénok! (25-27).

48. PERC: Hihetetlen adat, Szlovénia 83 százalékkal lő, mi 51-el...

47. PERC: Putics!!! Ő bevállalja, derékmagasságból gyönyörű gól (21-24).

45. PERC: Újabb emberelőny, nem jövünk ki rosszul belőle, bár Krivokapics kapufát talál (20-23).

43. PERC: Nagyon hiányoznak a magyar kapusbravúrok, eddig összesen két lövést hatástalanított Mikler és Fazekas, Bezzeg a túloldalon Skof már a tizedik védésénél tart (18-23).

41. PERC: Mikler visszaáll, azonnal felavatját, Krivokapics tartja a lelket a drukkerekben (17-22).

39. PERC: Egyre görcsösebbek a fúk sajnos. Ilyés kipontozódik, újabb emberhátrány, Gajic már a hetediket lövi ellenünk (15-21).

36. PERC: Így nehéz lesz azért... Emberelőnyben kapunk gólt, Skof kivédi a szemünket (14-19).

34. PERC: Puticsot kiküldték, drága árat fizettünk érte (14-18)... Nem baj, innen szép nyerni!

31. PERC: Ancsint gyanús körülmények között akadályozták, de a német bírók nem fújnak, viszont jön egy szlovén gól (13-15).

Laurencz László volt szövetségi kapitány: "Nem jó ez a szlovén csapat, még lehet őket verni, de nem látom a tüzet a szemekben, remélem, a szünetben felrázzák őket!"

30. PERC: Fazekas védése után Ancsin eredményes, a szlovén drukkerek az "Az a szép, akinek a szeme kék" című nótára táncolnak egyet, Mackovsek átlövi a magyar falat, Ancsin újra!! Egy gól a hátrányunk a szünetben, a második félidőt mi kezdjük, remélhetőleg egyenlítéssel (13-14).

28. PERC: A szlovén kapitány Iváncsik találata után érzi, hogy gond lehet, időt kér (11-12).

27. PERC: Fazekas váltja Miklert a magyar kapuban, újabb lehetőség a zárkózásra, emberelőny (10-12).

26. PERC: Skof kapus megfoszt minket egy emberhátrányos góltól, Mocsai időt kér, kicsit taktikázik, de inkább lelkeket ápol: "Minden jó lesz, amit megbeszéltünk!" (9-12).

24. PERC: A magyar tábor végre megtalálta a hangját, kell is a buzdítás, emberhátrányba kerültünk...

22. PERC: Mikler első védése, Mocsai kilövi a hosszú felsőt (9-11).

20. PERC: Persze nem baj, ha anélkül is megy! Zubai talál be, majd Harsányi vágja be egy nagy vágta után, aztán Császár következik (8-10).

19. PERC: Lassan ideje lenne egy időkérésnek, mert Szlovénia kezd elhúzni (5-9).

17. PERC: Újabb magyar fór, de Császár emberbe viszi, Harsányi lövését Skof kirúgja, és közben beszedünk egyet (4-7).

15. PERC: Na, letelt a büntetésünk, majd a szlovénok is kaptak egy kétpercest, aztán Mikler véd, de a támadójátékunk még mindig nem túl acélos (4-6).

11. PERC: Hamar eljött az a bizonyos mélypont, remélhetőleg a kétgólos szlovén vezetés és a kettős emberhátrány után feljövünk, mint a talajvíz (3-5).

10. PERC: Kicsit még döcög a magyar gépezet, de az is lehet, hogy idegesek a fiúk, néhány nyugtató gól kéne...

8. PERC: Császár Gábor verte át a szlovén kapust, de még mindig mi rohanunk az eredmény után (3-3).

6. PERC: A szlovénok próbálják lassítani a játékot, de Iváncsik egy lerohanás végén betalált, igaz így is csak egyenlő az állás (2-2).

2. PERC: Szlovénia kezdett, az ellentámadásból Mocsai Tamás megszerezte a vezetést (1-0). 

Forrás : Sport24

Keresés