A Csillag Születik szombati adása után lett rosszul Szirota Jennifer, és az állapota azóta csak rosszabbodott. Az énekesnőnek a mandulája és a gyomra is kikészült, ám mindenképpen színpadra akar állni – írja a Bors.

 

Súlyos beteg a kiscsillag, veszélyben a döntő

A CSISZ legutóbbi fordulója óta nem javul Szirota Jennifer állapota. Belázasodott, és erős fájdalmak gyötrik az énekesnőt, aki gyógyszereket szed és diétázik. „Már régóta küzdök a mandulagyulladással. A fellépés után pedig rettenetesen szédültem és hánytam. Elmentem a doktorhoz, aki azt mondta, hogy valószínűleg vírus” – mondta el Jenni. A sokáig pánikrohamokkal küzdő kiscsillag attól tart, hogy a diéta miatt még jobban lefogy, miközben szüksége lenne az energiára. Mivel már csak hatan vannak versenyben, Jenninek most szombaton is maximális teljesítményt kellene nyújtania.

 

 

Az X-Faktor korábbi reménysége bízik abban, hogy a szombati fellépéséig összeszedi magát, és ha kell, betegen is színpadra áll.

 

Forrás : www.nlcafe.hu

Keresés